Férfi kézi BL: A kieséses szakaszban ez nem fér bele – Lékai

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 11:04
Az első tizenöt perc után nem úgy tűnt, hogy a Telekom Veszprém 28–20-as győzelmet arat a Meskov Breszt ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. David Davis csapata azonban a második félidőben bedarálta a fehéroroszokat, erről beszélt az NSO Tv-nek Lékai Máté és Andreas Nilsson is. 

„Az első tizenöt percben rengeteg ziccert hagytunk ki, eladtuk a labdákat, ez volt az oka, hogy 5–1-re vezetett a Breszt –
mondta Lékai Máté. – Szerencsére a védekezésünk és a kapusteljesítményünk már akkor is rendben volt, hiszen negyedóra alatt csak öt gólt kaptunk. Egyébként az egész mérkőzésnek a kulcsa a jó védekezés volt, illetve Mikler Roland is kiválóan védett. Ehhez aztán felnőttük támadásban is, a második félidőben fordítottunk, és onnantól fogva bedaráltuk az ellenfelet. Szerencsére nem estünk pánikba, és a szurkolók is kitartottak mellettünk. De az biztos, hogy a kieséses szakaszban nem engedhetünk meg magunknak ilyen kezdést, mert ott minden gólnak élet-halál jelentősége lesz.”

A Veszprém ezzel továbbra is tartja veretlenségét a világbajnokság óta eltelt időszakban, és nyilván jövő héten a Kielcéhez is a győzelemért utazik a Bajnokok Ligája csoportkörének zárófordulójában.

„Rengeteget edzünk, sokat videózunk a meccseink előtt, hogy még jobbak legyünk – magyarázta Andreas Nilsson. – A hat meccs óta tartó veretlenségünk a kemény munka eredménye, mindenki erre koncentrál, ezért vagyunk egyre jobbak és jobbak. De nem hiszem, hogy már elértük volna a csúcsformánkat. Nagyon nehéz meccsünk lesz a Kielce ellen, de egyben nagyon fontos is hiszen, ha nyerünk, megtartjuk a csoportban a második helyünket. Harcolni fogunk, mindent megteszünk a győzelemért.”

Carlos Ortega, aki korábban irányította a Veszprémet, vasárnap pedig a Hannover vezetőedzőjeként járt hazánkban, a Tatabánya elleni EHF-kupa-mérkőzés után beszélt az NSO Tv-nek arról, hogy a Veszprémet idén a final fourba várja. Lékai erre így reagált.

„Jó szeme van ehhez, de azért ez még nagyon messze van. Nyilván kicsit hazahúz a szíve, sok játékos van még itt abból a csapatból, akivel ő dolgozott. De bízom benne, hogy igaza lesz.”

Videónkból az is kiderül, mennyire érzi jól magát az apaszerepben Lékai Máté, és mikor mondaná azt, hogy 2019 volt élete eddigi legjobb éve.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 13. FORDULÓ
A-CSOPORT
TELEKOM VESZPRÉM–MESKOV BRESZT (fehérorosz) 28–20 (9–10)
Veszprém,5019néző.Vezette:Lah, Sok (szlovének)
VESZPRÉM:MIKLER – Gajic 1, NAGY L. 3, B. BLAGOTINSEK 1, Mackovsek 4, Terzic 1, Manaszkov 1.Csere:Lékai 2, Tönnesen 2, A. NILSSON 4, Gasper Marguc, M. ILICS 3, P. Nenadics 1, Strlek 1, MAHÉ 4.Edző:David Davis
BRESZT:PESIC – Razgor 4, SKURINSZKIJ 4, KULAK 4, Poteko, Ivic 1, Djukics 4 (1).Csere:Mackevics (kapus), Horak, Obranovic, Silovics 1, Szelvaszjuk, Baranov, Djordjics, Jurinok 1, Sumak 1.Edző:Manuel Cadenas
Az eredmény alakulása:4. perc: 1–3. 10. p.: 1–5. 19. p.: 6–7. 34. p.: 11–10. 40. perc: 13–13. 44. p.: 17–14. 50. p.: 21–16. 56. p.: 24–19
Kiállítások:8, ill. 8 perc

Hétméteresek:1/–, ill. 3/1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik