Férfi kézi: Amennyit kell, bírni fogok – Nagy László a búcsúmeccsről

Vágólapra másolva!
2020.08.25. 10:35
null
Nagy László legutóbb a tavalyi BL-döntőn fogott labdát (Fotó: Szabó Miklós)
Vasárnap a német Kiel ellen játssza utolsó nyári felkészülési mérkőzését a Telekom Veszprém, amelyen a sportigazgató, Nagy László is pályára lép – ez lesz a búcsúmeccse, csakúgy, mint további három klublegendának.

 

A Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának már pénteken elkezdődik a magyar bajnokság a Budakalász ellen, de valószínűleg nem ez lesz a héten a gárda legjobban várt mérkőzése. Két nappal később, vasárnap 17 órától ugyanis David Davis alakulata összecsap a német bajnok THW Kiel együttesével, ami azonban csak részben lesz felkészülési mérkőzés, ugyanis ez lesz négy klublegenda, Nagy László, Sterbik Árpád, Momir Ilics és Fazekas Nándor búcsúmeccse is.

„Több hónapos szervezőmunka van ennek hátterében, a bizonytalanság miatt ugyanis az elmúlt időszakban nem volt könnyű tervezni. Azonban nem is a gálameccs volt itt az elsődleges szempont, hiszen a legfontosabb mindig a csapat érdeke. A találkozó ennek megfelelően újabb felkészülési állomás lesz, és mivel a koronavírus miatt többen nem tudtak rendesen, méltó módon elbúcsúzni, így négyen pályára lépünk a találkozó utolsó tíz percében” – mondta a Nemzeti Sportnak Nagy László. A klub volt játékosaiként egyébként Mirsad Terzic, Dragan Gajic, Borut Mackovsek és Pawel Paczkowski is kapott meghívót, hogy vendégként részt vegyen a gálamérkőzésen, de hogy el tudnak-e jönni, az jelenlegi klubjuktól is függ.

JEGYEK A KIEL ELLEN
Mivel nem zárt kapus edzőmérkőzésről van szó, és minden feltétel adva van, a Telekom Veszprém–THW Kiel felkészülési mérkőzésre a klub várja a szurkolókat is, kedd reggel 9 órákor kezdődik a jegyértékesítés a Veszprém Aréna pénztárában, amely 16 óráig tart nyitva. A belépők ára négyezer, szurkolói kártyával háromezer forint.

„Én a tavalyi Bajnokok Ligája-sorozat kölni négyes döntőjében léptem pályára legutóbb, azóta nem fogtam a kezemben kézilabdát, de bevallom, annyira nem is hiányzik, lévén előtte több mint húsz évig azzal keltem és feküdtem” – fogalmazott a 39 éves Nagy, aki a sportágban maradt, azóta a sportigazgatói posztot tölti be Veszprémben, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) pedig a férfi szakágért felelős alelnökként számít rá.

Mint mondja, a fizikai állapota azért most sem olyan rossz, heti háromszor-négyszer azóta is kondizik, fut és bringázik. A testmozgást a visszavonulása után is komolyan veszi, néhány hónapja például körbetekerte a Balatont, és tervben van egy félmaratoni és egy maratoni lefutása még az idén. De öt-tíz percnél többet szerinte már nem bírnának ezen a szinten kézilabdázni, ahhoz ugyanis nem elég a jó erőnlét, speciális felkészülésre van szükség, amit a csapattal kellett volna végigcsinálniuk. Azon az időszakon azonban már mindannyian túl vannak.

„Amennyit kell, annyit azért bírni fogok a Kiel ellen – folytatta Nagy. – Nekem van még egy hátráltató tényező, a bal vállam tavaly, a Kielce ellen BL-elődöntőben megsérült, és azóta sem lett sokkal jobb. Utána még arról is szó volt, hogy megoperálják, de mivel többé már úgysem kézilabdázom, úgy döntöttem, mégsem fekszem kés alá.”

A korábbi világklasszis jobbátlövő szerint a Telekom Veszprém felkészülése nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, az eredmény szempontjából mindenképpen többet vártak, az együttes eddig csak egy felkészülési mérkőzését tudta megnyerni, kettőt elveszített, egy pedig döntetlen lett.

„Időben kaptuk ezeket a pofonokat, és kicsit értetlenül állunk előtte mi is, mert az edzésmunkára nem lehet panasz, a társaság kiváló. Mi is érezzük, hogy valami hiányzik, és azon dolgozunk, hogy az éles meccsekre minden rendben legyen” – mondta Nagy.

Erre azonban már nincs sok ideje David Davisnak és csapatának, amely a THW Kiel ellen lezárja a nyári felkészülést, a pénteki, Budakalász elleni NB I-es rajttal pedig beindul a hazai meccsdömping, amihez szeptember közepén a Bajnokok Ligája is csatlakozik.     

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik