Férfi kézi: a Vác megszűnt, Mezőkövesden új fejezet indul

NAGY PÉTERNAGY PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.08.03. 10:59
null
Nagy pofont kapott a váci férfi kézilabda, amelyből, úgy néz ki, nem tudott felállni (Fotó: Frank Yvette/Dél-Magyarország)
Amíg Vácon gyakorlatilag megszűnt a kézilabda férfi szakága, és a klub ellen több végrehajtás indult, Mezőkövesden gőzerővel készülnek a másodosztályra.

A Váci KSE és a Mezőkövesdi KC sem vállalta az indulást a férfi kézilabda NB I-ben, előbbinél ráadásul teljesen megszűnt a férfiszakág, kivéve az utánpótláscsapatokat, amelyeket a női élvonalban szereplő Váci NKSE vett át, így legalább a fiataloknak van hol versenyezniük az ősztől. Korábban szó volt róla, hogy a csarnoképítési program keretében új létesítményt kap a váci férfiegyüttes, amely nyolcvan százalékban el is készült, ám az építkezés megakadt, egy ideje szünetel. A klub a volt játékosoknak és a szakmai stábnak is tartozik, az önkormányzatnak pedig bérleti díjjal adós, míg a társasági adót a Magyar Kézilabda-szövetséggel kell rendeznie. Schoffer Attila elnök lapunknak elmondta, szeretne minél hamarabb a végére érni ezeknek a függőben lévő ügyeknek.

„Nem akarok sárdobálásba kezdeni, abban, hogy idáig jutottunk, nyilván nekem is megvan a felelősségem – fogalmazott Schoffer.  – Egyedül maradtam, de dolgozom a megoldáson, szeretnék mindenkit tisztességesen kifizetni. Távlati célom, hogy a környező iskolákban gyerekekkel foglalkozzunk, megszerettessük velük ezt a sportágat, ám ez még a jövő zenéje.”

Már csak azért is, mert az Alfahír szerint a Váci KSE üzletrészeit már lefoglalták, egyszerre több végrehajtás is indult ellene, ennek egy részét 29 millió forintos adósság teszi ki, amelyet az egyesületnek bérleti díj jogcímén kellene megfizetnie az önkormányzatnak.

A Mezőkövesd a 36 millió forintos önkormányzati támogatás átütemezése miatt kényszerült visszalépni az élvonaltól, ezután több játékos és Buday Dániel vezetőedző is távozott a klubtól, és a váciakhoz hasonlóan náluk is maradtak ki nem fizetett bérek. A gárda immár Drizner Péter vezetésével készül az NB I/ B Keleti csoportjára, miközben a kövesdi vezetők azon dolgoznak, hogy mindenki minél hamarabb megkapja a járandóságát.

„Valóban voltak, vannak anyagi nehézségeink, amelyekkel az éves költségvetés kialakításkor még nem számoltunk. Pedig nem vállaltuk túl magunkat, a szponzorpénzek egy részét a mai napig nem kaptunk meg, az ígéret, a szándék azonban megvan. Ahogy befolynak ezek az összegek, szeretnénk egyből kiegyenlíteni a tartozásokat, hogy tiszta lappal indulhassunk az NB I/B-ben. Az önkormányzat továbbra is mögöttünk áll, az itteni emberek nem távolodtak el a klubtól, a városban szeretik a kézilabdát. Voltunk már hasonló helyzetben, akkor is talpra álltunk, most is így lesz. A koronavírus-járvány keresztülhúzta a számításainkat, noha tudom, mások is hasonló cipőben járnak: a támogatók nagy része nem tud biztosat mondani, mindenki tartalékol. Mezőkövesd nem tűnik el a kézilabdatérképről, ám az biztos, új fejezet nyílik az egyesület életében” – mondta Nagy Roland, a kövesdiek technikai vezetője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik