Férfi kézi: a szlovénokat kaptuk a vb-selejtezőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.27. 17:13
null
Lékai Mátéék a szlovénokkal szemben vívhatják ki a vb-részvételt (Fotó: AFP)
A horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság záró sajtótájékoztatója után elkészítették a jövő évi világbajnokság európai selejtezőinek párosítását. A magyar válogatott az Eb-n elért 14. helyével a második kalapból várta a sorsolást, amelyen a szlovénokat kapta. A visszavágót játszhatjuk hazai pályán, júniusban. Négy évvel ezelőttről nincsenek kellemes emlékeink.

A 2019-es férfi kézi-vb-nek (2019. január 9–27.) Dánia és Németország közösen ad otthont, a két rendező már automatikus résztvevője a tornának, akárcsak a címvédő Franciaország. Szintén selejtező nélkül kijutott a mostani Eb győztese, Spanyolország. Európának további kilenc hely jut a vb-n, az érintett csapatok oda-visszavágós párharcot vívnak a kijutásért.

Ennek a sorsolását készítették most el Zágrábban. A selejtező első körét túlélő hat válogatott (Bosznia-Hercegovina/Svájc, Hollandia, Litvánia, Oroszország, Portugália, Románia), valamint az Eb utolsó három helyezettje került a második kalapba. Sajnos a mieink is közöttük voltak a 14. helyezésünk miatt. A csoportkör után búcsúzó válogatottak közül egyedül Izland fért be utolsóként a kiemeltek közé.

Érdekesség, hogy a svájciak az egyik bosnyák játékos szerintük jogosulatlan szereplése miatt megóvták az egymás elleni meccsüket, az EHF bírósága tárgyalja az ügyet, így az európai szövetség még nem erősítette meg annak a selejtezőcsoportnak a végeredményét. A pályán a bosnyákok 21–15-re nyertek, de lehet, hogy elbukják a továbbjutást.

A sorsolás során kiderült, hogy a szlovénok várnak a mieinkre. A mérkőzésekre június 8–10. és 12–14. között kerül sor, a visszavágót játsszuk hazai pályán.

Négy évvel ezelőtt nagyon megjártuk a szlovénokkal a vb-selejtezőn. Az első meccsen háromgólos előnyt szereztünk, majd hiába volt olyan pillanat a velenjei visszavágón, amikor hét találat volt összesítésben a fórunk, végül a hazaiak örülhettek. 32–26-os sikerükkel kiharcolták a vb-szereplés jogát, majd a katari tornán keresztül Rióba is eljutottak, ahol hatodikak lettek. A 2017-es vb-n aztán bronzérmet szereztek, s a mostani Eb-n elért nyolcadik helyükkel is jóval előttünk végeztek.

Nem lesz tehát egyszerű dolga a Ljubomir Vranjes által irányított, még formálódó válogatottnak, bár az is igaz, hogy kaphattunk volna még keményebb ellenfelet is.

„Talán erősebb, talán gyengébb csapatot is kaphattunk volna a sorsoláson – mondta a szövetségi kapitány. – Ne feledjük, a legutóbbi világbajnokság bronzérmese lesz az ellenfelünk, remek együttes, jelentős nemzetközi tapasztalattal, remek védelemmel és eredményes támadójátékkal, az együttes a gyors indításokban is erős. Ki akarunk jutni a világbajnokságra, mindent megteszünk ennek érdekében, hiszen ott kell lennünk a jövő évi tornán!”

„Szerencsésebbek és balszerencsésebbek is lehettünk volna véleményem szerint, így összességében nem lehetünk elégedetlenek – tette hozzá Novák András, az MKSZ főtitkára. – Ki kell jutnunk a vébére »bármi áron«, és ennek kell alárendelnünk mindent.”

Az ellenfél montenegrói szakvezetője, Veszelin Vujovics úgy fogalmazott, mint általában, ezúttal sem volt szerencséjük, mert a lehetséges csapatok közül talán a legnehezebbet kapták, ráadásul a visszavágót idegenben kell játszaniuk. „Júniusig még sok idő van a felkészülésre. Remélem, a játékosok egészségesek lesznek, mert akkor senkitől sem kell félnünk” – nyilatkozta a szlovén szövetség honlapján.

A jövő évi vb-nek dán részről Koppenhága és Herning, német oldalról Berlin, Hamburg, München és Köln ad otthont. A tornára kijutott már Európán kívül Angola, Egyiptom, Tunézia, Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és Dél-Korea. A következő világbajnokság már a tokiói olimpia szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír, nagyrészt itt lehet kiharcolni a selejtezőn való részvételt. A vb-ről az aranyérmes egyenesen kvalifikál az olimpiára, míg a 2–7. helyezett jogot szerez a szereplésre az olimpiai selejtezőtornán. Ezen 12 csapat küzd három csoportban, mindegyik csoportból egyaránt két együttes jut ki Tokióba.

Amelyik válogatott nem jut ki a jövő évi vb-re, annak Európában a 2020-as Eb-n kell kiemelkedően szerepelnie. Az Eb-ről az aranyérmes mehet Tokióba (ha ez a gárda azonos a világbajnokkal, akkor az ezüstérmes), s egy csapat még bekerülhet az olimpiai selejtezőn szereplők közé. Ugyanis a vb-n legeredményesebb földrész (várhatóan Európa) az IHF-től kap egy plusz helyet.

FÉRFI KÉZILABDA
A 2019-ES VB EURÓPAI SELEJTEZŐJÉNEK PÁROSÍTÁSA

Szlovénia–MAGYARORSZÁG
Szerbia–Portugália
Litvánia–Izland
Csehország–Oroszország
Fehéroroszország–Ausztria
Macedónia–Románia
Hollandia–Svédország
Norvégia–Bosznia-Hercegovina/Svájc
Horvátország–Montenegró

ELLENFÉLNÉZŐ: SZLOVÉNIA
Olimpia:
6. (2016), 8. (2000), 11 (2004)
Világbajnokság: 3. (2017), 4. (2013), 8. (2015), 10. (2007), 11. (2003), 12. (2005), 17. (2001), 17–20. (1995)
Európa-bajnokság: 2. (2004), 5. (2000), 6. (2012), 8. (2006, 2018), 10. (1994, 2008), 11. (1996, 2010), 12. (2002), 14. (2016)
A szlovénok elleni mérlegünk: 11 győzelem, 1 döntetlen, 12 vereség
Legutóbbi mérkőzés: (2014. június 15., Velenje, vb-selejtező): Szlovénia–Magyarország 32–26 (13–16)
Magyarország: Mikler – Harsányi 4, Nagy L. 6, Császár 3, Zubai Sz. 2, Ilyés, Iváncsik G. 4. Csere: Tatai (kapus), Schuch, Szöllősi Sz. 2, Ancsin, Vadkerti, Putics 1, Lékai 3, Szalafai 1, Balogh Zs. Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos

A SORSOLÁS ELŐTTI KALAPBEOSZTÁS
1. kalap:
Spanyolország/Svédország, Csehország, Horvátország, Norvégia, Szlovénia, Fehéroroszország, Macedónia, Szerbia, Izland
2. kalap: Ausztria, Montenegró, MAGYARORSZÁG, Bosznia-Hercegovina/Svájc, Hollandia, Litvánia, Oroszország, Portugália, Románia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik