Férfi kézi: a franciák is lefújták az idényt, a PSG a bajnok

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.04.14. 15:51
null
A PSG sorozatban hatodszor lett francia bajnok (Fotó: AFP)
A Francia Kézilabda-szövetség úgy határozott, hogy befejezettnek nyilvánítja a férfi bajnokságokat és kupákat, így az élvonalban a PSG lett a 2019–2020-as idény bajnoka.

A döntésben nagy szerepet játszott Emmanuel Macron miniszterelnök hétfői beszéde, aki július 11-ig minden csoportos tevékenységet betiltott. A keddi közlemény szerint a férfiaknál a bajnokságok és a kupák is véget érnek, a hátralévő fordulókat már nem is játsszák le.

A végső helyezéseket a jelenlegi sorrend szerint állapították meg, ezzel együtt a nemzetközi kupaindulókat is a most lezárt állás szerint veszik figyelembe, emellett pedig ebben az idényben nem esik ki egyik csapat sem az élvonalból, így a következő kiírásban a jelenlegi 14 alakulat helyett 16 vesz részt.

Míg az első osztályban a határozat szerint a PSG lett a bajnok (sorozatban hatodik alkalommal), a másodosztályt a Cesson-Rennes nyerte meg, egyúttal a második Limoges-zsal karöltve feljutott az élvonalba.

A PSG ezzel egyenes ágon indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában, míg a Nantes, a Nimes, a Montpellier és a Toulouse jelen állás szerint az Európa-ligában szerepelhet, de a Nantes esetében a francia szövetség valószínűleg kérvényezni fog szabadkártyát a BL-be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik