Férfi kézi: a Facebookon kér anyagi segítséget a Komló

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.09.25. 16:08
null
A Komlónak anyagi támogatásra van szüksége (Fotó: Löfler Péter/Új Dunántúli Napló)
Támogatói bérletek kiadásával próbál pluszbevételhez jutni a Komló férfi NB I-es kézilabdacsapata azt követően, hogy anyagi bajba került. A klubnál az elmúlt hetekben jó néhány koronavírusos megbetegedést regisztráltak, a múlt heti beszámolók szerint legalább 12 játékos kapta el a vírust, így fordulók óta ki sem tudtak állni ellenfeleikkel szemben. A Komló segélykérő posztja szerint hiába érkeznek ma már negatív eredmények, ahhoz, hogy újra meccset játszhassanak, több speciális eszközre van szükség, ezek beszerzéséhez pedig nincs anyagi forrásuk.

„Ahhoz, hogy újra játszhassunk meccset, még hosszú utat kell megtennünk. Sok speciális eszközre, egyebekre van szükség a rehabilitációban, amit nem tudunk beszerezni, sajnos anyagi keretünk nem teszi lehetővé” – írja a Facebookon megjelent rövid közleményében a klub.

A poszt szerint a csapat tagjai végre kikerülhettek a karanténból – igaz, hogy a negatív teszteredmények hány főt jelentenek, arról nem szól a bejegyzés. Mint korábban beszámoltunk róla, a komlóiak az Eger legyőzésével kezdték a bajnokságot szeptember 5-én, ám ekkor többen is megfertőződtek. A csapat négy nappal később még pályára lépett Orosházán – és egy góllal kikapott –, azóta viszont sorra halasztja el a mérkőzéseit.

Szigeti Szabolcs, a Komló Sport Kft. ügyvezető igazgatója múlt vasárnap a közösségi oldalán arról számolt be, már 12 játékosuk betegedett meg.

A magyar szövetség koronavírus-protokollja szerint akár négy-hat hetet is ki kell hagyniuk a fertőzött játékosoknak ahhoz, hogy újra megkezdhessék a munkát, de ez még nem jelent automatikus sportorvosi engedélyt a folytatásra.

A drukkerek személyesen vagy a Facebook-poszt alatt jelentkezve, e-mailen keresztül tudnak segíteni a klubnak azzal, ha kiváltanak egy-egy 12 ezer forintos támogatói bérletet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik