Markussen két évre írt alá (Fotó: telekomveszprem.hu)
KÉT KÉRDŐJEL VAN MÉG

– Mikor került képbe az új igazolás?
– David Davis vezetőedzőnk kérésére folyamatosan figyeltük a piacot, a sok mérkőzésre való tekintettel szerettünk volna igazolni még egy olyan játékost, aki edzésen és meccsen is a csapat segítségére tud lenni – válaszolta Nagy László, a Veszprém sportigazgatója. – Mirsad Terzic és Borut Mackovsek távozásával, illetve Ligetvári Patrik érkezésével mindenképpen volt még egy kiadó hely támadásban és védekezésben, erre remek megoldás az Európa- és világbajnok dán balátlövő, Nikolaj Markussen.

– Miben változik majd Ligetvári Patrik helyzete az új posztrivális érkezésével?
– Ligetvári az Európa-bajnokság és a spanyol légiósélet során is bizonyította, mennyit fejlődött, ezt Veszprémben sem szeretnénk megtörni, Patrikra ugyanúgy számítunk támadásban, ahogy védekezésben.

– Mitől válik Nikolaj Markussen Veszprém-szintű játékossá?
– Miután David Davisszal együtt játszott Madridban, jól ismeri a rendszerünket. Csapatában, a Bjerringbro-Silkeborgban alapember volt, folyamatosan játszott a Bajnokok Ligájában. Kétszáztizenkét centiméter magas, nagy puskával rendelkezik, azaz távolról remekül lő, de a helyzetfelismerése is átlagon felüli.

– Lesz-e még változás a keretben?
– Két kérdőjel van a jövőbeli játékosállományt illetően.

Dán sajtóhír alapján már beszámoltunk Markussen lehetséges érkezéséről, a Veszprém most hivatalosan is hírt adott az átigazolásról. A klub közleménye szerint a 212 centiméter magas játékos kétéves szerződést írt alá, és nem kellett érte kivásárlási árat fizetni, annak ellenére sem, hogy elvileg 2023-ig érvényes szerződése van (illetve volt) klubjával.

A 31 esztendős kézilabdázó – aki a dán válogatottal 2012-ben Európa-bajnoki, majd 2019-ben, hazai pályán világbajnoki aranyérmet nyert – számára akadnak ismerős arcok a veszprémi keretben. A válogatottból jól ismeri Rasmus Laugét, míg a 26-szoros magyar bajnokot irányító David Davisszal 2011 és 2013 között együtt játszott az Atlético Madridban.

Mint ismert, a nyáron elhagyja a bakonyi gárdát Mirsad Terzic, Borut Mackovsek és Dragan Gajicm, míg Sterbik Árpád visszavonul. Érkezik Rodrigo Corrales, Danyiil Siskarjov és Jorge Maqueda, illetve a jelenleg kölcsönben Spanyolországban játszó Ligetvári Patrik visszatér Veszprémbe.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TELEKOM VESZPRÉMNÉL
Távozók (júliustól):
Dragan Gajic (szlovén, Limoges Hand 87, francia), Mirsad Terzic (bosnyák, Wisla Plock, lengyel), Borut Mackovsek (szlovén, Mol-Pick Szeged), Sterbik Árpád (visszavonul)
Érkezők (júliustól): Rodrigo Corrales (spanyol, PSG, francia), Danyiil Siskarjov (orosz, Vardar, északmacedón), Jorge Maqueda (spanyol, Szeged), Ligetvári Patrik (BM Logrono La Rioja – kölcsönből vissza), Nikolaj Markussen (dán, Bjerringbro-Silkeborg, dán)
Lejár a kölcsönszerződésük (a Veszprémnek vételi opciója van rájuk): Pawel Paczkowski (lengyel, Kielce, lengyel), Jahia Omar (egyiptomi, Zamálek, egyiptomi)