Férfi kézi: a Barca a halasztások miatt hosszabbít három rutinos játékosával

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.22. 10:06
null
Raúl Entrerríos még egy évet játszana a Barcában (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülés szerint a Barcelona kézilabdacsapata meghosszabbítaná Raúl Entrerríos, Cédric Sorhaindo és a kapitány Víctor Tomás szerződését.

 

Mint ismert, a három játékosnak a 2019–2020-as idény végéig szólt a megállapodása a katalán együttessel. A 35 éves Tomás és a 39 esztendős Entrerríos a visszavonulás mellett döntött, nem akarnak más klubhoz igazolni.

Az EFE hírügynökség szerint a tokiói olimpia és a Bajnokok Ligája négyes döntőjének elhalasztása miatt a Barca hosszabbítana a három rutinos kézilabdázóval – remélve, hogy a gárda bejut a final fourba. Tomásszal december végéig (gyakorlatilag a BL-döntőig), Entrerríosszal és Sorhaindóval 2021 nyaráig.

A Barca a BL-ben a negyeddöntőben várja ellenfelét, a spanyol csapat a Flensburg–Montpellier párharc győztesével csap össze a legjobb nyolc között.

Entrerríos egyébként a következő évadtól a szakmai stáb tagjaként maradt volna a Barca alkalmazásában. Az irányító nagyon szeretne szerepelni a tokiói olimpián, ezért a következő idényben is vállalná a játékot.

A 35 éves francia válogatott Sorhaindónak vannak ajánlatai más kluboktól, ám jó eséllyel marad Barcelonában. A nemzeti csapattal még nem vívta ki az olimpiai részvételt, a franciáknak selejtezniük kell.

Víctor Tomás szívproblémákra hivatkozva bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul, ám nem kizárt, hogy a Barca december 31-ig marasztalja a BL-döntő reményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik