Elek Gábor: Tudja mindenki, mi a tét

Vágólapra másolva!
2013.03.08. 14:45
null
Elek Gábor bízik benne, hogy szombaton is gratulálhat a lányoknak (Fotó: Korponai Tamás)
Arról volt szó, hogy feláldozza a szerdai, Győr elleni bajnokit a Ferencváros női kézilabdacsapata a szombati, Valcea elleni sorsdöntő Bajnokok Ligája-mérkőzés oltárán, aztán Elek Gábor előzetes terveihez képest a teher nélkül játszó együttes parázs kis meccsen pontot szerzett az ETO ellen. Az FTC szombaton Dabason fogadja a románokat, ott pedig minden találkozóját megnyerte eddig.

– Bejött a trükkje.
– Ez a lányok érdeme, szerencsém volt. Az persze igaz, hogy a Ljubljana elleni vereség után azt mondtam nekik, semmi gond, készüljenek egész héten a Valcea ellen, ezt a Győr elleni mérkőzést meg tekintsék úgy, mint egy edzőmeccset, játsszanak egy jót – végül ezt hozták ki belőle.

– Nem fog visszaütni, hogy így aztán a tervek ellenére hét közben is kihajtotta magát a csapat?
– Nem hinném. Egyrészt amúgy sem a fizikai, hanem a mentális igénybevétel volt jelentős: az, hogy minden héten úgy kellett játszani, hogy megint egy élet-halál harc, hogy megint csoda kell – ezt akartam most elkerülni. Fizikailag jobb állapotban vagyunk, na meg védekezésben azért vigyáztak is magukra a lányok a Győr ellen, szóval az erőállapotunkkal nem lesz gond szombaton.

– Pedig az sem volna csoda, ha már lépni sem bírnának a fáradtságtól.
– Egyáltalán nem vagyunk rossz állapotban, ősszel sokkal jobban le voltunk harcolva. Nem titok, hogy ez Karl Erik Böhn érdeme is, a lányok a válogatottból hoztak egy-két olyan újdonságot a regenerációval, az edzésekkel kapcsolatban, amelyeket azóta alkalmazunk. Azt amúgy sem csinálhattam volna meg, hogy Tomori Zsuzsanna mondjuk csak tíz percet játszik, és a többiek helyére is felküldöm az ifit, mert akkor meg egy csúnya vereségbe is belefuthattunk volna, és akkor most abból kellene talpra állni. Mondom, inkább a mentális erővel kellett okosan gazdálkodnunk eddig.

– Szombaton azonban nem lehet teher nélkül játszani.
– Így igaz. Meg kell felelnünk ennek a kihívásnak is: nem szabad kikapnunk, és akkor továbbjutottunk.

– Azért próbál a terhen enyhíteni?
– A saját játékosaimat nézném hülyének, ha azt mondanám, ó, semmi gond, játszogassunk csak, hiszen úgyis tökjó, hogy itt vagyunk a legjobb nyolc között, a többi nem számít. De igen – számít. Azért vagyunk itt, azért dolgozunk, hogy minél jobban szerepeljünk, viszont ez a motiváció anélkül is megvan az egész csapatban, hogy én bármit okoskodnék erről. Tudja mindenki, mi a tét, és hogy nincs hová spórolni, hogy most mindent fel kell raknunk egy lapra.

– El lehet várni az újabb csodát?
– Nehéz dolog ez. Nyilván sokszor sikerült már valami váratlan, meglepő bravúrt elérnünk: az első, valceai BL-meccsen kiválóan védekeztünk, kitett magáért az egész együttes, a másodikon, a Zvezda ellen ugye Nerea Pena súlyos sérülése meg is törhetett volna minket, de volt egy vezéregyéniség, Tomori Zsuzsi, aki hátára vette a társaságot, aztán a Krim Ljubljana elleni hazai találkozón megint csapatként voltak csodálatosak a lányok. Ezek után nyilván bennük is ott van a tudat, hogy egyrészt képesek ezekre a bravúrokra, másrészt viszont az elvárásaik is nőnek magukkal szemben is. De ha aztán mégsem sikerül, amit elterveztünk – bár erről nem is nagyon szeretnék beszélni –, akkor sem az van, hogy kipukkadt a lufi, kész, hiszen amit eddig elértünk, arra is büszkék lehetünk.

– Készülnek rá, hogy a románok számára nagyobb a teher? Ha nem nyernek Dabason, az az egész Oltchim sorsát megpecsételheti.
– Szerintem az részben eldőlt már, ezen a szinten aligha tudnak megmaradni. De hogy aztán ez az egész helyzet mit hoz ki például a légiósokból, akik legfeljebb továbbállnak a nyáron, vagy hogy mennyire bénítja meg a román játékosokat, akik lehúztak már Valceában néhány évet, vagy hogy hogyan tudja az edzőjük kezelni ezt az egész helyzetet? Mi mindenesetre készen állunk a harcra. Ez lesz a kilencedik meccsünk Dabason és eddig... – ugye mindenki tudja, hogy folytatódik ez a mondat...

HÁROM VARIÁCIÓ A TOVÁBBJUTÁSRA

Biztosan továbbjut a Ferencváros, ha…

…nyer vagy döntetlent játszik a Valcea ellen
…kikap a Valceától, de az utolsó fordulóban legyőzi a Zvezdát, és a Valcea nem veri meg a Krimet
…kikap a Valceától, döntetlent játszik a Zvezdával, és az alábbi esetek egyike előfordul:
1. a Krim legyőzi a Zvezdát és a Valceát
2. a Krim döntetlent játszik a Zvezdával és legyőzi a Valceát
3. a Krim kikap a Zvezdától, de nem kap ki a Valceától

A Valcea és az FTC pontegyenlőséggel végez, vagyis a két csapat középdöntőbeli összgólkülönbsége (vagy ennek egyenlősége esetén több lőtt gólja) dönt a továbbjutásról, ha…
…az FTC kikap a Valceától és a Zvezdától, és a Krim legyőzi a Valceát

A Krim, a Valcea és az FTC pontegyenlőséggel végez, és az egymás közti hármas összevetés dönt, ha…
…az FTC kikap a Valceától, de legyőzi a Zvezdát, a Valcea pedig legyőzi a Krimet

(Az egymás elleni összevetés három csapat pontegyenlőségénél így alakul: először az egymás elleni mérkőzések összgólkülönbsége, majd a hármas minitabellán elért több lőtt gól, ezek egyenlősége esetén a teljes csoportban kialakult jobb gólkülönbség, majd a több lőtt gól dönt)

NŐI KÉZILABDA BL, KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT
A TOVÁBBI PROGRAM

Március 9.: FERENCVÁROS–Oltchim Valcea
Március 10.: Krim Ljubljana–Zvezda Zvenyigorod
Március 16.: Zvezda Zvenyigorod–FERENCVÁROS
Március 17.: Oltchim Valcea–Krim Ljubljana

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Krim Ljubljana (szlovén) 4 3 1 114–103 +11 6
2. FERENCVÁROS 4 3 1 113–113 0 6
3. Oltchim Valcea (román) 4 2 2 101–99 +2 4
4. Zvezda Zvenyigorod (orosz) 4 4 106–119 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik