Búcsúzik Pérez Carlos, az ország „Csárlija” - portré

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.07. 15:20
null
Pérez a 2003-as vb-n gólkirályként segítette a magyar válogatottat (Fotó: Imago)
Pérez Carlos vasárnap egy világválogatott elleni búcsúmeccsel köszön el Veszprémtől, ahol több mint tizenöt éven keresztül szinte számolatlanul ontotta a gólokat. A 41 esztendős átlövő az évek során a tehetsége mellett kivételes alázatával is kivívta, hogy egy ország kedvenc „Csárlija” lett. A Nemzeti Sport Online a búcsúmeccs kapcsán készített összeállítással idézi fel Pérez magyarországi pályafutását, az 1997-es érkezéstől napjainkig.
NÉVJEGY: PÉREZ CARLOS
Született: 1971. 08. 26., Havanna
Magasság/testsúly: 197 cm/96 kg
Posztja: átlövő
Klubjai: Ciudad Havanna, Fotex KCV (1997–2013)
Nevelőedző: José Cruse
Edzői: Inácio Fon, Kiss Szilárd, Kovács László, Zdravko Zovko, Mocsai Lajos, Carlos Ortega
Első válogatottság: 2002. 10. 17., Ptuj (Szlovénia 29–26)
Válogatottság/góljai: 55/274 (a kubai válogatottban az 1995-ös izlandi vb-n 49 gól)
Legjobb eredmények: 2x olimpia 4. (2004, 2012), vb-6. (2003), vb-7. (2011), BL-2.(2002), 2x Szuperkupa-2. (2002, 2008), KEK-1. (2008), 14x magyar bajnok (1998, 1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012, 2013), 12x MK-győztes (1998, 1999, 2000, 2002, 2003, 2004, 2005, 2007, 2009, 2010, 2011, 2012), vb-gólkirály (2003), 4x az év legjobbja (2003, 2004, 2005, 2011), 6x kubai bajnok, 7x Pán-amerikai győztes

Pérez Carlos (egészen pontosan akkor még Carlos Pérez) 1997 őszén érkezett Magyarországra a kilences – többek közt Díaz Ivót, Hernández Vladimirt, Uríos Fonsecát, Júlio Fist is felvonultató – kubai kontingens tagjaként. A veszprémiek már az azt megelőző években szívesen szerződtettek volna ottani játékosokat, ám a magyar és a kubai szövetség oldaláról csak ekkor született meg a beleegyezés. A karibiakat kis túlzással egy draft keretében osztották el, és hogy Péreznek már akkor is jó volt a híre, jelzi: rögtön a Veszprémhez került.

A meleghez szokott tengerentúliaknak nem volt könnyű hozzászokniuk a magyarországi viszonyokhoz: az új nyelvhez, a téli hideghez, a nagy tempóhoz – eleinte gyakran „fáradtak el” a tavaszra –, ám többségük idővel megtalálta a helyét, és nagy elismertségre tettek szert nem csak hazánkban, de az egész európai kontinensen. Péreznek sem volt könnyű, mégis kijelenthető, hogy a pályán ő volt az, aki a leggyorsabban alkalmazkodott a helyzethez. A kubai válogatott húzóembere (akkor még) a pályafutása szempontjából a legjobb korban volt, 26 évesen érkezett hazánkba, ugyanakkor ennyi idősen már nem könnyű teljesen új játékstílust és hozzáállást adoptálni, neki azonban sikerült. Beszéljen azonban helyettünk valaki, aki testközelből is figyelhette őt, követte szinte lépésről lépésre a fejlődését – Csoknyai István 2011 februárjában elevenítette fel a Nemzeti Sportnak, milyen volt Pérez, mint „új fiú”.

„Emlékszem az első meccsre, amelyen Csárli játszott, rossz emlék, mert kikaptunk Nyíregyházán – mondta a korábbi csapattárs, későbbi kapitány. – Meglepődtünk, hogy csak védekezik, de ekkor még akklimatizálódnia kellett, néhány nappal korábban jött meg, és olyan fáradt volt, hogy azt sem tudta, hol van. Aztán néhány hét múlva már akkor lőtt gólt, amikor akart, és kinőtte az NB I-et. A szó szoros értelmében lövő játékosnak számított akkoriban, nem nagyon kapott tőle labdát az ember. A szélsővel semmi kapcsolata sem volt, de a beállóval sem sok.”

Egy, a Veszprémmel megnyert sok magyar arany közül (Fotó: NS-archív)
Egy, a Veszprémmel megnyert sok magyar arany közül (Fotó: NS-archív)
Még kubai válogatottként figyeltek fel rá (Fotó: NS-archív)
Még kubai válogatottként figyeltek fel rá (Fotó: NS-archív)

Valóban: az eleinte gyakran Peresként vagy Reinaldóként emlegetett átlövő nevét hamar megtanulták a hazai kézilabdahívek, aztán néhány éven belül már nemcsak itthon, hanem egész Európában tisztában volt vele mindenki, hogy ki az a Pérez Carlos. Ezért persze maga a játékos tett a legtöbbet, akinek a pályán képviselt határozottsága, mindig gólra törő elszántsága élesen szemben állt a parketten kívüli szelíd, módfelett szerethető jellemével, így nem volt csoda, hogy amikor már a válogatottunkban is ontotta a gólokat, egy csapásra lett egy egész ország kedvenc „Csárlija”.

Pérez gyakorlatilag már a második bajnokiján, egy Tiszavasvári elleni meccsen kivívta magának a kezdőcsapatba kerülés jogát, pedig nem akárki volt a posztriválisa, ám Éles József ettől az időszaktól kezdve mind inkább szerepelt irányítóként az együttesben. „Pérez játéka emelkedett ki a veszprémi csapatból” – olvasható a korabeli tudósításban, és a passzus az évek során állandó tartozéka lett a Fotex-, majd MKB-meccsek beszámolóinak.

Első szezonjának végén bajnoki címet és kupát nyert a Fotexszel. Előbbit sokáig a legemlékezetesebb trófeájaként emlegette, de az érkezése – és hosszú távú elköteleződése – nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Veszprém a következő évekre állandósította az egyeduralkodó szerepét a honi színtéren. Pérez 1998 után a 2000-es és a 2007-es évet leszámítva mindig bajnoki címet ünnepelhetett, az ideivel együtt összesen 14-et tehetett a vitrinjébe, míg a Magyar Kupában csak 2001-ben, 2006-ban és 2008-ban nem számított győztesnek (13 arany).

A kiváló átlövő Mikulásként pózolt egy fotózáson (Forrás: Imago)
A kiváló átlövő Mikulásként pózolt egy fotózáson (Forrás: Imago)

Nemzetközi színtéren a 2001–2002-es évad sikerült a legjobban a csapattal, mert bár sérülésekkel bajlódott, a Veszprém Zdravko Zovko vezetésével bejutott a BL-döntőbe. Akkor már Díaz Ivo is a városban játszott, Pérez pedig Zlatko Saraceviccsel együtt félelmetes nehéztüzérséget alkotott. Minden idők egyik legerősebb magyar klubcsapata – a két átlövő mellett Sterbikkel, Fazekassal, Élessel, Csoknyaival, Dzombával, Pásztorral és Iváncsik Gergővel – azonban a hazai kétgólos győzelem (23–21) után Magdeburgban öttel (25–30) elbukott a többek között Ólafur Stefánsson, Joël Abati, Stefan Kretzschmar és Nenad Perunicsics fémjelezte Gíslason-alakulattal szemben. Pérez öt gólt szerzett mindkét összecsapáson, ám az idegenbeli rossz kezdés után a magyar bajnok nem tudott felzárkózni.

„Szokványos” kézitudósítás a 2000-es évek elejéről: 
vb-meccs Portugáliában  Svédország ellen, Pérez: 11 gól
„Szokványos” kézitudósítás a 2000-es évek elejéről: vb-meccs Portugáliában Svédország ellen, Pérez: 11 gól

Pérez ekkor kúszott fel pályafutása csúcsára, s elképesztő fizikai adottságainál és szorgalmánál fogva ott is maradt: 2010-ig két, sérülésektől sem mentes idényt leszámítva minden szezonban elérte a 100 gólt a magyar pontvadászatban. 1999 óta már magyar állampolgárként tette mindezt, miután a hazai vezetők is felfedezték a benne rejlő potenciált: 2002-ben bemutatkozott a válogatottban, 2003 elején pedig főszereplő volt abban, hogy a nemzeti csapat a vb-n kiharcolta az indulás jogát az athéni olimpiára. Az emlékezetes portugáliai tornán kilenc meccsen 64 gólt szerzett – 13-at a sorsdöntő, jugoszlávok elleni hosszabbításos ütközetben dobott –, és ezzel ő lett a világbajnokság gólkirálya. A vb egyik legnagyobb sztárja volt.

„A vb gólkirálya lett, ami önmagáért beszél; a torna egyik legfényesebb, ugyanakkor legszerényebb csillaga, akinek hihetetlen akarása és gólözöne nélkül a magyar válogatott aligha harcolja ki az athéni kvótát” – értékelte a teljesítményét az esemény után a Nemzeti Sport. Csoknyai pedig így foglalta össze ezt az időszakot: „Az aktuális BL-ellenfeleink hétről hétre bombázták az ajánlataikkal, de hál’ Istennek maradt. Mellettem öltözött, nem mondom, hogy vékony lábaim lennének, de az ő combja kétszer olyan vastag, hihetetlen látvány volt. Kérdeztem is tőle: ezt hogy csinálod?”

CSAK EGY ÉLESEBB VOLT NÁLA –
PÉREZ GÓLJAI VESZPRÉM-MEZBEN
Pérez Carlosnál az 1985 óta számon tartott időszakban mindössze egy játékos volt eredményesebb a Veszprém színeiben: Éles József. Pérez összesen 2444 találatot jegyzett tétmeccseken a bakonyiaknál, Éles 2548-at. A bajnoki gólokat tekintve is hasonló a helyzet: előbbi 1564-szer, utóbbi 1606-szor zörgette meg a hálót NB I-es mérkőzésen, a nemzetközi találkozók góljait számolva viszont már a kubai származású átlövő jutott messzebb: Pérez 640 gólt ért el, Éles pedig 576-ot.
NB I
Magyar Kupa
Nemzetközi kupákÖsszesen
1997–1998612119101
1998–19991202042182
1999–20001272444195
2000–20011431727187
2001–2002881839145
2002–20031161646178
2003–2004120712139
2004–20051181664198
2005–20061111348172
2006–200780940129
2007–20081011848167
2008–20091101356179
2009–20101022351176
2010–201178649133
2011–2012621745124
2012–20132721039

Összesen:

15642406402444
Forrás: mkbveszprem.eu (Lang Zoltán)

Athénban ugyancsak az egyik legjobb góllövő volt, a bronzmeccsen például tízig jutott az oroszok ellen – pedig csupán a 21. percben talált be először –, ám az álom, az érem vele sem jött össze, a Skaliczki-gárda két góllal alulmaradt (26–28). A sors tavaly, 41 évesen kárpótolhatta volna egy medáliával, ő azonban – sokadik visszatérése után – sérüléssel is bajlódva már nem tudott segítségére lenni a csapatnak, nem is játszotta végig a tornát. Minden idők egyik legnagyobb bombázója így válogatott mezben érem nélkül maradt, viszont nemzetközi szinten így is jutott neki egy trófea – ha nem is a BL, hiszen ott kétszer is az elődöntő jelentette a végállomást (2003, 2006) –: 2008-ban a Mocsai-féle Veszprém megnyerte a KEK-et.

Kétségen felül áll, hogy az elmúlt egy-két évben Pérez már nem olyan ütemben termelte a gólokat, mint a 2000-es évek elején, ugyanakkor a fontos meccseken még mindig ő jelentette sokszor a veszprémiek mentsvárát és volt ő a támadások vezére, s ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy 2011 végén – 2003, 2004 és 2005 után pályafutása során negyedszer – ő lett a legjobb honi kézilabdázó. Tesszük hozzá: teljesen megérdemelten. Talán mindennél nagyobb dicséret, hogy pályafutása végére teljesedett ki a lövőrepertoárja, és már nem csak a góljai miatt volt a leghasznosabb játékosok egyike.

„Észreveszi a beállót, máskor összehúz két embert, és megjátssza a szélsőt – jellemezte őt 2011-ben Csoknyai. – Mindent megtanult, és napról napra képezi magát, mindig jobb és jobb akar lenni, most, harminckilenc évesen ezért játszhat még ilyen szinten. Bár sok nagy csatát megélt, megnyert, az egyik legszerényebb játékos maradt. Nincsenek sztárallűrjei, sohasem beszél vissza, ha súlyt kell emelni, súlyt emel, ha futni kell, fut.”

Ez az, amikor a kivételes tehetség mellé kivételes alázat párosult – aminek egyenes következménye lett egy kivételes pályafutás. Azokat a páros lábról felugrós bombákat sosem feledjük…

SKALICZKI: EGY SZTÁRALLŰRÖK NÉLKÜLI SZTÁR

„Azon a poszton, abban az időben, az ő képességével, játékintelligenciájával nemcsak a magyar, hanem a világ bármely válogatottjának erősítés lett volna – emlékezett a válogatottbeli kezdetekre Skaliczki László, volt szövetségi kapitány, akinél Pérez bemutatkozott magyar nemzeti dresszben. – Az érdem a szövetségé és a veszprémi vezetőké, akik meggyőzték őt arról, ha már úgy is itt él nálunk, és jól érzi magát, akkor a kubai helyett a magyar válogatottban szerepeljen. A portugáliai vb-n emlékezetes, hogy a jugoszlávok elleni ő vállalta el és értékesítette azt a büntetőt, amellyel meglett az olimpiai kvótánk.”

VÉLEMÉNY

„Ez mi?" kérdezgettük egymástól a lelátón, amikor a kubai Carlos Péreztől az ősszittya Csárliig vezető út elején először láttuk a páros lábról felugorva össze-vissza lövöldöző játékost Veszprém-mezben. Aztán hamarosan Carlito megtanult kézilabdázni, mi pedig megtudtuk, mi ez. 1997 és 2013 – talán inkább csak 2012 – között a Fotex/MKB Veszprémben játszott a világ legjobb balátlövője, akinek sem nagy helyre, sem igazi helyzetre nem volt szüksége ahhoz, hogy kapura lőjön, és ezekből a faltól, a kapustól és a tét nagyságától függetlenül általában gól is született. Pérezt először csak Veszprémben szerették, aztán a honosítása után az egész ország Csárlija lett belőle, aki pedig még a 2003-as vb-gólkirályi címe után is vonakodott megkedvelni, az a 2004-es olimpia után lett a rajongója.

Pedig nem volt könnyű Carlos Péreznek lenni. Egy sztárcsapatba került, ahol a komoly mennyiségben felgyűlt egó mellett még folyamatos nyomás alatt is kellett játszania, ráadásul egy idő után a pokróc védők kitüntetett figyelmétől kísérve. Közben sosem tagadta, folyamatosan gyötörte a honvágy.

Megfordult mellette a csapatban leendő és egykori világsztár, akadtak nála képzettebb kézilabdázók is, de egy sem volt, aki az 58. percben is ugyanúgy bement a falba a huszonötödik pofonért is. Az csak Csárli volt. Az első bajnoki címének évében ugyanúgy, mint negyvenévesen. Az egyetlen dolog, ami változott, a lövőrepertoárja volt: először a „nincs rossz lövés, csak gyenge" filozófiát követte, de ahogy teltek az évek, egyre technikásabb lett, míg végül már fogalma sem volt a védőknek, hogy a megállíthatatlanul rájuk rontó Csárli egy pusztító bombára, vagy egy csuklóból, alulról felhúzott lövésre készül-e.

Csárli búcsúja természetes fejlemény, még ha sokáig úgy is nézett ki, hogy nem fogják az évek. A módja viszont nem az. Nagyon nem. A meccsek tömkelege, amelyeket megnyert a Veszprémnek, hosszú évek hűsége, és mindaz, amit a klubnak jelentett, egy egészen más hangulatú búcsúmeccset érdemelt volna. Mert most Carlos Pérez, a 14-szeres magyar bajnok, 12-szeres kupagyőztes, BL-döntős, kétszeres Szuperkupa-döntős, kétszeres BL-elődöntős, kétszeres olimpiai negyedik, vb-gólkirály, négyszeres év játékosa a katari al-Samaltól tér vissza Veszprémbe, hogy a világválogatott ellen elbúcsúzzon az őt istenítő közönségtől.

MÁRTHA BENCE

„Fizikai és lövőerejének köszönhetően állandó légi fölényt jelentett a támadójátékunkban, és ami fontos, nemcsak egy-kétszer talált be mérkőzésenként, hanem folyamatosan szállította a gólokat a meccseken. A védelmeknek állandó veszélyt jelentett. Abban az időben az volt a legfontosabb taktikai feladatunk, hogy megtaláljuk az egészséges összhangot közte és a másik, hasonló kaliberű átlövőnk, Nagy László között. A kilencvenes években még csak egy-egy hasonló szintű lövő volt a válogatottakban is, akik elvállalták az átlövések többségét, a tendencia akkortájt kezdett megfordulni, akkortól már rendre két azonos klasszis játszott azokban a csapatokban is.”

„A személyiségét illetően nyílt, barátságos, alkalmazkodó, igazi közösségi ember, aki mindig megértett, és zokszó nélkül végrehajtotta, amit az edzőjeként kértem tőle. Egy igazi profi, aki a magánéletében is mindent a sportkarrierjének rendelt alá. Persze alkati kérdés is, de nem véletlen, hogy ilyen szinten ilyen szintű teljesítményt tudott nyújtani negyven felett is. De nemcsak a pályán, azon kívül is lehetett rá számítani, lehetett vele beszélgetni, egy sztárallűrök nélküli sztárja ő a kézilabdának, aki nemcsak a magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is a klasszisok közé sorolandó.”

SINKA LÁSZLÓ: SZURKOLÓK EZREIT VONZOTTA A MECCSEKRE

„Mintha ma történt volna: az 1997-es vb-n épphogy egy góllal meg tudtuk verni Kubát, amelynek színeiben már ekkor feltűnt több klasszisjelölt játékos. Hajnal Csaba felismerte, hogy valamit tenni kell, ezért a kubai válogatott több meccset is játszott Magyarországon. A legfényesebb csillag már ekkor is Pérez volt" – emlékezett vissza az akkoriban a magyar szövetség főtitkáraként dolgozó Sinka László.

„A veszprémi klub nagy fogást csinált vele, a szövetség pedig később is minden segítséget megadott az állampolgárság felvételéhez. Ekkor már más válogatottaknál is játszottak honosított játékosok, így nem volt újszerű a lépés, de a társak is szeretettel fogadták. Politikailag nem volt egyszerű kezelni a helyzetet, ám Charlie nem az útlevél miatt lett magyar, hanem mert megszerette a várost és az országot, és látta, milyen szeretettel bántak vele. A többi kubai játékossal új színt hozott a hazai kézilabdába, Veszprémben pedig szurkolók ezreit vonzotta a meccsekre a 2000-es években. Miközben mindvégig megmaradt kubainak, az idők során félig már magyarnak is érezte magát. Nagy vágya volt az olimpiai szereplés, a 2003-as vb-n pedig döntő érdemei voltak a kijutásban, a sorsdöntő meccsen elvállalta a hetest, és a kapus lába között bevágta. Máskor is jellemző volt rá, hogy minden éles helyzetet bevállalt."

„Az emberségét tudnám kiemelni, kellemes stílusának is köszönhetően mindenhol tárt karokkal várták. Hatalmas szíve van, mint egy jó gyereknek. Ma is nagyra becsülöm, mindenkinek ilyen játékost kívánok, mint Charlie" – mondta a tiszteletbeli elnök.

Pérez Gál Gyulával ünnepel (Fotó: NS-archív)
Pérez Gál Gyulával ünnepel (Fotó: NS-archív)

ÉLES JÓZSEF: A KÖVETKEZŐ SZÁZ ÉVBEN NEM LESZ MÉG EGY OLYAN KÉZIS, MINT PÉREZ

Az athéni olimpián is húzóember volt (Fotó: NS-archív)
Az athéni olimpián is húzóember volt (Fotó: NS-archív)

„Japánban a vb-n találkoztunk ellenfélként először Kubával, és egy góllal nyertünk egy olyan riválissal szemben, amely kivétel nélkül csiszolatlan gyémántokból állt, olyan őstehetségekből, akik viszont mindent egyénileg oldottak meg, mert csapatként nem tudtak összedolgozni – emlékezett Pérez Carlosszal való első benyomásaira Éles József, világválogatott átlövőnk, a későbbi veszprémi klubtárs. – Állítom, ha az a kubai keret annak idején csapatként is összeáll, akkor verhetetlenek lettek volna. Nemcsak számunkra, hanem bárkinek a világon. Később aztán megérkeztek Magyarországra, egy tesztmeccset játszottak a Veszprém és a több magyar klub ellen is, a klubvezetők, edzők ott tudtak választani közülük az akkori szabályoknak megfelelően két-két légióst. Hozzánk Pérez és Fonseca került, nyilván nem véletlenül.”

RÓLA MONDTÁK
MOCSAI Lajos szövetségi kapitány: „Köszönöm a sorsnak, hogy hosszú éveken át együtt dolgozhattam a fantasztikusan tehetséges és szorgalmas Pérezzel, akit a barátomnak tudhatok, és akit bárkinek példaképül ajánlhatok.”
DÍAZ Ivo, a Tatabánya irányítója: „Együtt érkeztünk Magyarországra, és a barátságunk ma is töretlen. Ezért is remélem, hogy Charlie a lehető legjobb döntést hozta meg, amely új lehetőségeket nyit meg előtte.”

„Csárli kiváló fizikai adottságokkal büszkélkedett, rendkívül atletikus volt, a mozgáskoordinációja tökéletes, a rugóit, az erejét és az izmait pedig bármelyikünk megirigyelhette volna. Viszont az elején nehezen ment a beilleszkedése, és nehezen állt át az egyéni játékról a csapatmunkára. Akart ő, csak addig teljesen más stílusban játszott. Az elején rendre akkor került pályára, amikor megakadt a szekerünk, és az egyéni, váratlan megoldásra volt szükség. Mert foghatatlan, tarthatatlan volt, az ellenfelek rettegtek tőle – ezt speciel nem csodálom –, aki tizenhárom méterről is kíméletlenül lőtt. Többnyire pontosan és eredményesen. Ha az emlékezetem nem csal, az 1999–2000-es idényben viszont nagyon nem ment neki. Sokat beszélgettem akkor vele, miként később is arról, hogy magyar válogatott legyen-e. Mert a klub- és az országváltáson is sokat hezitált. Közben persze azért fejlődött ő az évek során, méghozzá úgy, hogy az erényeit nem veszítette el. De az igazi áttörést a 2003-as portugáliai vb hozta meg számára, amikor nagy tornán először játszott a magyar válogatottban. Akkor már nyolc-tíz gólt lőtt meccsenként, a vb gólkirálya lett, a csapatot pedig ezzel olimpiai kvalifikációhoz segítette. Ne feledjük azt sem, hogy a csapatunk aztán Athénban negyedik lett. Onnantól kezdve nemcsak erőtől duzzadt a játéka, hanem végre az önbizalomtól is, ráadásul a csapatmunkából már elsőrangúan vette ki a részét. Igazi világklasszissá vált. A következő száz évben nem lesz még egy olyan kézis, mint Pérez.

Fazekas (balra) és Pérez barátokká váltak az évek során (Fotó: NS-archív)
Fazekas (balra) és Pérez barátokká váltak az évek során (Fotó: NS-archív)

FAZEKAS NÁNDOR: NÁLA JOBB EMBERT NEHÉZ TALÁLNI

„Már az ideérkezésekor kiemelkedett a többiek közül, a kubai kézilabdásokra jellemző módon magas volt és nagyot tudott lőni, de a tudása még messze nem volt akkora, mint ma. A páros lábról felugorva elvégzett lövés már akkor is a védjegyének számított, szinte bármekkora falat át tudott lőni. Az évek során aztán az edzők valódi világklasszist formáltak belőle. Már nem csak saját maga fejezte be az akciókat, hanem ugyanúgy helyzetbe tudta hozni bármelyik oldali szélsőt vagy éppen a beállóst is. Persze továbbra is jellemző volt, hogy sokszor hozzá fordultunk passzívnál: 'Charlie, segíts!' – ő pedig elvállalta ezeket a helyzeteket" – emlékezett vissza Fazekas Nándor, aki már a Veszprémet erősítette, amikor Pérez hazánkba került.

„A válogatottban könnyű volt a beilleszkedése, hiszen mindenki örült az érkezésének. A nemzeti csapat nagy része Veszprémből érkezett, ez a segítségére volt. Nehéz néhány nagy meccsét kiemelnem, de a 2003-as portugáliai vb-t mindenképpen mondanám, amikor úgy lett a torna gólkirálya, hogy más kiemelkedő játékos is volt a csapatban. Az évek során több világhírű klub próbálta leigazolni, ám ő mindvégig maradt Veszprémben" – tette hozzá a kiváló kapus, aki magánemberként baráti kapcsolatot ápol az átlövővel.

„Több évig voltunk szobatársak a Veszprémben és a válogatottban, nagyon közvetlen, aki kerüli a konfliktusokat, nála jobb embert nehéz találni. Egy csupa szív lélekember, aki bár az elején több évig nem láthatta a családját, nem lehetett rajta honvágyat látni. Már nagyon várjuk a vasárnapi búcsúmeccset, megérdemli, hogy egy emlékezetes gálával köszönjünk el tőle. Valószínűleg mi és ő is megsiratjuk majd a búcsút, de bízom benne, hogy a későbbiekben sem fog minket elfelejteni!"

PÉREZ CARLOS...
…a kezdetekről: Mint minden kubai kisgyerek, én is a baseball-lal kezdtem, nagyon szerettem, és szeretem most is. Miután magas növésű srác voltam, az egyik kosárlabdaedző meggyőzött arról, hogy próbálkozzak inkább a kosárlabdával. Napestig kosaraztam, szinte el is felejtettem a baseball-lal kapcsolatos vágyaimat. Majd egy kicsivel később egy kézilabdaedző kopogtatta meg a vállam, és megkért, próbáljam ki ezt az új sportágat, hiszen jók az adottságaim hozzá. A kezembe nyomot egy labdát, és azt mondta, dobd olyan távolra, amilyen távolra csak tudod. Nos, én úgy elhajítottam, hogy rögtön azt mondta: Carlos, te vagy a mi emberünk!”
…a búcsú okairól: „Egy kicsit megöregedtem, nekem már sok volt a napi két kemény edzés, és bár kaptam kedvezményeket, jobbnak láttam, ha a családom érdekeit is szem előtt tartva váltok. Amikor Carlo Ortega Veszprémbe érkezett, nem mindenben értettünk egyet, de aztán a munkában és a pályán kívül is megtaláltuk a közös hangot. Semmilyen probléma nem volt közöttünk.”
…ami hiányozni fog: „A semmihez sem hasonlítható hangulatú, ötezer fanatikus előtt játszott veszprémi BL- és bajnoki rangadók, ezeken a hatalmas tét okozta feszültség és az ennek köszönhető pluszmotiváció, a közönség néha már-már túláradó szeretete, a magyar és az itt élő kubai barátok közelsége, a város hangulata. Az új arénát nagyon gyorsan megszoktuk, pedig a korábbi kis csarnokot is szerettük. A magyar szövetség segítségéről és a válogatottról sem szabad megfeledkezni, hiszen emlékezetes mérkőzéseket játszhattam és nagy sikereket érhettem el magyar címeres mezben. Ezeket is mind a lelkembe zártam, és viszem magammal, azt hiszem, életem végéig.”
…a legnagyobb sikerről civilként: „A két kislányom.”
…a kedvenc zenéről: „Latin zene, salsa.”
…a kedvenc könyvről: „José Marti költő versei.”
…a kedvenc sportolóról: „Michael Schumacher.”
… a jövőről: „A későbbiekben is találkozhatunk, mert az a tervem, hogy a melegebb évszakokat Magyarországon, a hűvösebbeket Kubában töltöm.”
(Forrás: Nemzeti Sport/Ágai-Liszkay: Ezüstös aranykor)
Vasárnap újra elköszönhet a veszprémi közönségtől (Fotó: NS-archív)
Vasárnap újra elköszönhet a veszprémi közönségtől (Fotó: NS-archív)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik