David Davis mindent szeret alaposan megtervezni (Fotó: Tumbász Hédi)

– Milyen híreket hall otthonról?
– Aggasztó beszámolók érkeznek Spanyolországból, a kisebb településeken már azokat sem látják szívesen, akik a munkájuk miatt ingáznak a nagyvárosokba, mert mindenki fél a fertőzéstől. Hallgatom a spanyol rádiókat és nézem a közösségi médiát, az emberek többsége betartja a rendelkezést, és otthon marad, de mindig akadnak olyanok, akik nincsenek tekintettel a társaikra. Kicsit elkéstünk már vele, de fontos lenne, hogy könnyítsünk az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomáson.

 NÉVJEGY: DAVID DAVIS
Született: 1976. október 26., Santa Maria de Palautordera (Spanyolország)
Állampolgársága: spanyol
Posztja játékosként: balszélső
Csapatai játékosként: Granollers (1995), Oviedo (1995–1996), Teucro (1997–1997), Altea (1997–1999), Valladolid (1999–2005), Ciudad Real/Atlético Madrid (2005–2013), Porto (portugál, 2013)
Csapatai edzőként: RK Vardar (másodedző, 2014–2018), ZSRK Vardar (női, 2016–2017), Oroszország (másodedző, 2017–2018), Egyiptom (2018–2019), Veszprém (2018–)
Kiemelkedő eredményei játékosként: olimpiai 3. (2008), vb-1. (2005), Eb-2. (2006), 3x BL-1. (2006, 2008, 2009), EHF-kupa-1. (1995)
Kiemelkedő eredményei edzőként: vb-8. (2019), BL-1. (másodedző, 2017), 2x BL-2. (2017, 2019), magyar bajnok (2019)

– Hogyan váltak el a csapattal egymástól?
– A játékosaimnak beszéltem a spanyolországi helyzetről, és elmondtam nekik, ha nem akarják, hogy itt is hasonló következzen be, fontos, hogy mindenki otthon maradjon. Marija, az erőnléti edzőnk (Marijana Lojanica – a szerk.) mindenkinek személyre szóló programot adott ki, amit otthon is el lehet végezni.

– Mit szólt a hazai és a nemzetközi versenysorozatok felfüggesztéséhez?
– A helyes döntést hozta meg a magyar és az európai szövetség. Miként is tudták volna folytatni a nemzetközi kupákat azután, hogy van, ahol nemhogy az országok, de a városok között sem lehet mozogni?

– Bízik benne, hogy még befejezhető az idény?
– Most még senki nem tudja megmondani, meddig fog elhúzódni a járvány. Azt olvashatjuk, hogy Kína már kilábalóban van, és ez adhat némi támpontot, de nehéz párhuzamba állítani a kínai társadalom erőfeszítéseit Európával, két másik világról van szó. Sajnos több országban is későn kaptak észhez, mekkora veszéllyel állunk szemben, ugyanazokat a hibákat követték el, így valószínűleg hosszabb küzdelemre kell felkészülnünk.

– Mi a véleménye az európai szövetség tervéről, hogy augusztus végén rendezné meg a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjét?
– Ez több problémát is felvet. Valószínű, hogy addigra a csapatok keretei is alaposan átalakulnak, miközben most még azt sem tudjuk, mikor fogunk újra edzésbe állni, befejeződik-e a bajnokság, és nem történik-e olyan lépés, mint az NBA-ben, ahol hazaengedték a légiósokat. Szóval sok még a nyitott kérdés, magam sem látok tisztán, mi lenne a legjobb megoldás.

– Hogyan telik mostanában egy napjuk a családdal?
– Két gyerekem van, David tizenkét, Noa tízéves, egy amerikai típusú suliba járnak. Most ők is távoktatásban vannak, fél négyig tart nekik a tanulás, addig a feleségemmel elfoglaljuk magunkat. Olvasunk, rádiót hallgatunk, beszélünk az otthoniakkal, vagy én például a múltkor különböző fotókat és videókat készítettem a lakásunkban. Szeretünk otthon lenni, korábban is előfordult, ha volt egy szabad vasárnapunk, akkor sem mozdultunk ki, így nem esik nehezünkre betartani a mostani intézkedéseket. Tudom, hogy a spanyol emberektől ez furcsa, mert a jó időben sok időt töltünk a szabadban, de elfogadtuk, hogy most azzal tudjuk a legtöbbet segíteni, ha nem megyünk sehova.

Davis is végzi otthon a gyakorlatokat

A Davis család is otthon maradásra buzdít mindenkit

MINDENT SZERET ALAPOSAN MEGTERVEZNI

– Próbáljunk egy kicsit elvonatkoztatni a jelenlegi helyzettől! Az egyik első magyarországi interjújában arról beszélt, szeretné elérni, hogy az ellenfelek újra kisebbnek érezzék magukat Veszprémben. Hol tartanak ezen az úton?
– Az ellenfelek tudják, hogy Veszprémben nagyon nehéz meccsre számíthatnak. Az NB I-ben többször is előfordult, hogy a csapatok inkább nem kockáztatták meg ellenünk a nem teljesen egészséges játékosok bevetését, mert tudták, hogy kevés esélyük lesz a győzelemre. Ahhoz, hogy a nagy BL-riválisok is újra hasonló érzésekkel érkezzenek hozzánk, még sokat kell dolgoznunk.

 VIDEOJÁTÉK ÉS TÁNC A GYEREKEKKEL
 „Útban az idegenbeli mérkőzéseinkre általában olvasni szoktam, filmet nézek vagy éppen videojátékozom, ha olyan hangulatom van – árulta el Davis. – Külföldön nehéz megszerezni azokat a könyveket, amelyeket szeretnék, így a legtöbb esetben inkább letöltöm őket a számítógépemre. A játékoknál az egyik kedvencem az Asphalt, ami egy autóverseny. Nem vagyok kimondottan ügyes benne, a fiammal is szoktam vele játszani, természetesen ő sokkal jobb nálam. A lányommal inkább táncolni szoktam a Just Dance játékkal, nagyon élvezi, de nekem elég fárasztó.”

– Már a játékos-pályafutása során tudatosan készült az edzői pályára?
– A családomban nem volt más kézilabdázó, ám a szülővárosomban nagyon népszerű volt a sportág, szinte mindenki űzte, így az esetemben sem volt nehéz a választás. Kezdetben egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a visszavonulásom után edző szeretnék lenni, de az biztos, hogy sokat tanultam minden korábbi mesteremtől. Amikor Valladolidba kerültem Juan Carlos Pastor kezei alá, ott volt a csapatnál Chema Rodríguez, Raúl González, Jota González, Roberto Parrondo és David Pisonero, belőlük is mind edző lett. Huszonhárom évesen megismertem Pastor rendszerét, nagyon érdekesnek találtam, és lépésről lépésre egyre jobban elsajátítottam. Harmincévesen aztán elvégeztem a spanyol edzői kurzust, a Ciudad Realnál elkezdtem foglalkozni a 14-15 éves gyerekekkel, és azt vettem észre, hogy élvezem. Azt előtte is tudtam, hogy felhalmoztam annyi tudást az évek során, amit át tudok adni.

– Hogyan írná le a saját edzői filozófiáját?
– Mindent szeretek alaposan megtervezni, és felkészülni az utolsó apró részletre is. Figyelek mindenre, ez vonatkozik az edzésekre, az ellenfélre és a saját csapatom játékának tökéletesítésére. Szenvedélyes edzőnek tartom magam, néha talán túl komolyan is veszem a feladatomat. Imádom a versenyhelyzeteket, a meccsekkel járó adrenalin és a szurkolók szenvedélye éltetnek, elválaszthatatlan részei lettek az életemnek.

– 2014 óta külföldön dolgozik. Nincs honvágya?
– Nem esett nehezemre az otthonomtól távol munkát vállalni, hiszen mindig is nagy vágyam volt más országok és kultúrák megismerése. Szinte az egész játékoskarrieremet Spanyolországban töltöttem, így akkor nem tudtam megtapasztalni, milyen külföldön élni. A feleségem is hasonló típus, az ő családja Valladolidban, az enyém Barcelonában lakik, de nincs meg bennünk az a késztetés, hogy ha van pár szabadnapunk, azonnal hazautazzunk. Amikor külföldre költöztünk, a gyerekeink még kicsik voltak, így könnyebb volt megszokniuk egy másik környezetet.

Pozitív a személyisége, sokat mosolyog (Fotó: Török Attila)

SZKOPJÉBAN NÉHA AZT SEM TUDTA, HOL ÁLL A FEJE

– A 2016–2017-es idény igazán különlegesen alakult az ön szempontjából Szkopjéban, hiszen amellett, hogy a Vardar férficsapatánál Raúl González munkáját segítette, felkérte a klub, vegye át a női együttes irányítását.
– Ez egy őrült időszak volt. Meg kellett terveznem a női csapat edzéseit, felkészíteni a mérkőzésekre, elutazni együtt a találkozókra, de közben ugyanúgy elvégezni a munkámat a férfiaknál is. Szinte egész nap dolgoztam, néha azt sem tudtam, hol áll a fejem.

– Ezt a pár hónapot leszámítva előtte és utána sem dolgozott női csapattal. Edzői szempontból mennyiben volt más a feladata?
– A pályán nem éreztem különbséget a két nem között, a nőknél is tapasztalt, profi játékosok alkották a csapatot. Ugyanúgy dolgoztam velük, mint a férfiakkal, inkább arra kellett odafigyelnem, hogyan szólok hozzájuk, hogyan próbálok hatni rájuk. Nem volt szükségem erre a munkára, de a klub megkért rá, hogy segítsek. Meggyőződésem, egy női együttes irányításához szükség van a tapasztalatra: hogy valaki igazán jól tudja csinálni, ismernie kell, a játékosok miként viselkednek a különböző helyzetekben. A kezdésnél világosan elmondtam nekik, hogy sohasem dolgoztam korábban női csapattal, így csupán azt ígérhettem, hogy amire a pályán szükségük lesz, megtanítom nekik, mert csak ehhez a részéhez értek. Összességében nem végeztünk rossz munkát, ám azért voltak hibáink.

– Mire gondol?
– Amikor átvettem a csapatot, kész katasztrófa volt, azonban a munkával nagy változást értünk el, könnyedén nyertük a meccseket, de közben éreztem, hogy valami hiányzik a kapcsolatunkból. A BL-döntőbe jutással bizonyítottam, hogy egy sztárgárdát is képes vagyok irányítani, mert a Vardar női együttese is tele volt klasszisokkal. Ha nem vagyunk ilyen sikeresek, akkor sem szólhattak volna meg minket a klubnál, mert nehéz helyzetben siettem a csapat segítségére.

– Míg a nőkkel nem jött össze a végső győzelem 2017-ben, a férfiakkal pár héttel később felért a csúcsra. Átérezték, mit jelentett ez a siker Macedóniának?
– Kedd reggel volt, amikor hazaérkeztünk Kölnből Szkopjébe a BL-serleggel. Egy emeletes, nyitott tetejű buszra szálltunk a reptéren, amivel két óráig tartott, amíg beértünk a városba, akkora tömeg várt ránk. Már az autópálya mentén sokan üdvözöltek minket, Szkopjében pedig hihetetlen hangulat fogadta az együttest. Látni lehetett az emberek arcán, milyen büszkék voltak ránk, soha nem fogom elfelejteni ezeket a pillanatokat. Készítettem egy videót is róla, néha előveszem, és újra megnézem. Az ilyen érzésekért dolgozunk, hogy örömet szerezzünk a szurkolóinknak.

Így fogadták a Vardart Szkopjéban

– Mindezek után hogyan éli meg a klub mostani nehéz helyzetét?
– Amikor valamit felépítesz, szomorú látni azt szétesni. Akik részesei voltunk, azt szeretnénk, hogy a Vardar hasonló színvonalon folytassa, de ez is része az életnek. Más csapatokkal is megtörtént már, hogy BL-győztesként eltűntek a süllyesztőben, vagy legalábbis anyagi okokból alaposan visszaestek.

NEM UTASÍTHATTA VISSZA A VESZPRÉM AJÁNLATÁT

– Váratlanul érte a Veszprém megkeresése?
– Tökéletesen alakult számomra a történet. Mindenki láthatta, milyen munkát végeztem a Vardarnál, és mivel a szezon közben jártunk, nem sok mozdítható edző volt a piacon, a Veszprém pedig szeretett volna visszatérni a spanyol stílushoz, amit jól ismerek. Talán én voltam az egyetlen elérhető spanyol szakember.

Ha kell, felemeli a hangját (Fotó: Tumbász Hédi)

– Ekkor már egyiptomi szövetségi kapitányként is dolgozott. Nem sajnálja, hogy az ott megkezdett munkát idő előtt be kellett fejeznie?
– Két és fél éves szerződést kötöttünk, amelybe beleesett négy világverseny is, közte egy hazai rendezésű vb és a tokiói olimpia. De aztán ajánlatot kaptam a Veszprémtől, amit nem lehetett visszautasítani. Egyiptomban olyan kapitányt kerestek, aki szinte mindennap elérhető, így Kairóba is költöztünk a családdal. Ezt nyilvánvalóan nem tudtam folytatni veszprémi edzőként, így megegyeztünk, hogy mást hoznak a válogatott mellé. Egy edző arra vágyik, hogy folyamatosan dolgozhasson, és bár egyiptomi kapitányként is eleinte sok feladatom volt, később csak ritkábban találkoztam a kerettel.

– Milyen emlékei voltak az ideérkezése előtt Veszprémről?
– Huszonkilenc évesen játszottam az első BL-meccsemet, és éppen a Veszprém volt az ellenfél, még a régi csarnokban. Most is előttem van, alighogy elkezdődött a mérkőzés, olyan fülsiketítő volt a hangzavar, hogy a játékvezetőt sem hallottuk. Kikaptunk, de nagyon megfogott a szurkolók által teremtett hangulat. Később is mindig úgy jöttünk Veszprémbe, hogy tudtuk, pokoli nehéz lesz nyernünk.

Csapatépítés a Balatonnál

– Hogyan tudnak együtt dolgozni Pérez Carlosszal?
– A klub szerette volna, ha a stábomba bekerül helyi kötődésű ember is, így esett a választás Carlosra. Rengeteg feladat van, és számos problémát kell megoldani a hétköznapok során, így mindkettőnknek jut munka bőven. Igazi csapatként dolgozunk együtt a többi szakemberrel és az iroda munkatársaival. A videoelemzéseket és a taktika kidolgozását magam csinálom, viszont az edzéseken nagy szerep jut Marijának is, akit még a vardaros évekből ismertem. Sok mindent megváltoztatott, ő csinálja a bemelegítést a tréningeken és a mérkőzések során, az erőnléti munkát és a felkészülési időszakot is ő tervezi meg. Az orvosi stábbal közösen pedig rendszeresen ellenőrizzük a játékosok állapotát. Mindenkinek megvan a maga felelőssége, én sem érthetek mindenhez.

A HOSSZÚ MAGYAR SZAVAK OKOZZÁK A LEGNAGYOBB NEHÉZSÉGET

– Szorgalmasan jár magyar nyelvórára. Érzi már az eredményét?
– Ha egy új országba érkezem, igyekszem legalább alapszinten elsajátítani a nyelvet, ezzel is tiszteletet mutatva az ott élők felé. Én jöttem kívülről, nekem kell alkalmazkodnom a helyi szokásokhoz. Macedóniában és Egyiptomban is az első dolgom volt, hogy nyelvtanárt kerestem. Míg mások nyaralni vagy szórakozni mentek, én tanultam. Mindenki azzal fogadott, hogy milyen nehéz a magyar nyelv, én inkább azt érzem, hogy különbözik mindattól, amit eddig tanultam. Az jelenti a fő problémát, hogy napi szinten nincs kivel gyakorolnom, a keretben csak három magyar játékos van. Próbálom figyelni a tévét és a rádiót, de nem egyszerű. A hosszú szavak okozzák a legnagyobb nehézséget, a köztársasággal például különösen meggyűlt a bajom. Már sok mindent tudok, ám még nem beszélek folyékonyan. Kalandos hónapokat éltünk meg 2018-ban, júniusban még Szkopjéban voltam, augusztusban kezdtem a munkát Kairóban, októberben pedig jött a Veszprém. Éles váltás volt Egyiptom után, más kontinens, ország, vallás, minden különböző volt, de a családom nagyon jól érzi magát Magyarországon. Szerencsére Veszprém és Budapest közel van egymáshoz, így gyakran együtt lehetünk.

Tavaly bajnoki címet ünnepelt a Veszprémmel (Fotó: Török Attila)

– Nem volt egyszerű a helyzete, hiszen ősszel vette át a csapatot Ljubomir Vranjestől. Mi volt a legfontosabb tennivalója?
– Mindent meg kellett változtatnom, a hozzáállástól kezdve a védekezés alapjáig. Lényeges volt, hogy a játékosok újra elhiggyék, odaérhetünk a magyar bajnokságban az első helyre, és bejuthatunk a Bajnokok Ligájában a négyes döntőbe. Az első perctől kezdve ezt sulykoltam beléjük. A csapat adva volt, csak el kellett kezdenünk keményen dolgozni. Nem volt könnyű végrehajtani a változásokat, mert közben egyik meccs jött a másik után. A klub türelmesen állt hozzá, tudtuk, hogy lesznek vereségeink az út során, de közben folyamatosan fejlődtünk.

– A közvélemény viszont általában nehezen viseli a vereségeket.
– Mindenki nyerni szeretne, erről szól a sport, ám nagyon nehéz odaérni az első helyre, és csupán egy csapatnak sikerülhet. Ha ez nem jön össze, a második helyért kell küzdenünk, és így tovább. Akkor van probléma, ha ezt az emberek nem tudják elfogadni. A férfi BL-ben hatalmas a konkurencia, arra kell törekedni, hogy egy klub folyamatosan ott legyen a legjobbak között.

– Ebben a kiélezett harcban hogyan tudja megőrizni a mosolyt az arcán?
– Egyszerű: mindig örömmel érkezem az edzésekre, és próbálom a pozitív energiát sugározni, hogy lássák, hiszek a csapatban. Imádom a munkámat, és ez szerintem látszik is rajtam. Edzőként nem engedhetek ki, mert az a játékosokra is egyből átragad. Vannak persze helyzetek, amikor fel kell emelnem a hangomat, mert éppen az tűnik célravezetőnek.

Családi látogatás Pannonhalmán

– Mekkora kihívást jelentett, hogy egy igen bő kerettel kezdett dolgozni, benne számos sztárral, akik természetesen mind játszani szerettek volna?
– Előnyként tekintettem arra, hogy sok játékos állt a rendelkezésemre, így sok opcióból választhattam a taktika kidolgozása során. Próbáltam úgy megtervezni a játékot, hogy az mindenkinek komfortos legyen, és mindenki pontosan tisztában legyen a maga szerepével. Mindenki megkapta a játékidőt, inkább az volt a probléma, hogy mindenki többet akart, ami természetes. Ha úgy láttam, hogy egy felállás nagyon nem működik az adott meccsen, persze bele kellett nyúlnom. Ha valaki kimaradt az egyik mérkőzésből, a következőn megkapta a lehetőséget.

– Melyik fajta kézilabdázót kedveli jobban? Akitől mindig számíthatunk valami váratlanra, vagy akinek nem nem olyan látványos a játéka, de a „piszkos munkát” elvégzi?
– Egy csapatnak mindkettőre szüksége van. A legnehezebb, hogy mindenki elégedett legyen. Ha az egyik jól játszik, azt gondolja, megérdemli, hogy több időt kapjon. Akinek kevésbé megy jól, szintén több lehetőséget szeretne, hogy visszaszerezze az önbizalmát. Szóval nem könnyű az edző helyzete.

– A korábban említett problémák ellenére újra BL-döntőt játszhatott a Veszprém, azonban az első siker továbbra is várat magára. Milyen tanulságai voltak a tavalyi final fournak?
– Tudni kell, hogy a döntő előtt Sterbik Árpád és Nagy László is megsérült. Pedig utóbbi volt az együttes vezére, akit követtek a társai. Ugyanazzal a rotációval játszottuk le szinte az egész idényt, és a fináléban aztán nem igazán működött. Szóval sok gondunk volt, viszont tanulni tudtunk abból a találkozóból is. Közben új időszámítást kellett kezdenünk azt követően, hogy Momir Ilics és Nagy László is befejezte a pályafutását. Olyan csapatot szerettünk volna építeni, amely kellően erős ahhoz, hogy ismét odaérjen a final fourba, és végre meg is nyerje azt. Olyan kézilabdázókat kellett találnunk, akikre az elkövetkező három-négy évben is számíthatunk.

A pályán kívül barátok Pastorral (Fotó: Szabó Miklós)

A VESZPRÉM SZERETNÉ KINEVELNI A SAJÁT MAGYAR JÁTÉKOSAIT

– A nyáron ismét olyan játékosok érkeznek, akikkel korábban együtt dolgozott a Vardar Szkopjénál. Bennük jobban bízik, mert már ismeri őket?
– Nem erről van szó. Hiába szeretnék leigazolni valakit mondjuk a Barcelonából, ha szerződése van. Olyan játékosokban gondolkodhattunk, akik elérhetőek számunkra, és a Vardar problémája lehetőséget adott nekünk. Szóval elsősorban a piaci helyzet hozta, hogy többen is érkeztek hozzánk a korábbi csapatomból, egyszerűen ők voltak hozzáférhetőek. Vegyük Vuko Borozan esetét! Tudtuk róla, hogy problémái voltak Szkopjéban, és miután kiderült, hogy megszerezhetjük, léptünk. Sokan mondták, hogy milyen jó igazolás, azonban korántsem volt biztos, hogy ilyen hamar vissza tud térni a korábbi szintjére.

– Rendre előjön a Veszprémmel kapcsolatban, hogy miért nincs több magyar a keretben. Mi kell ahhoz, hogy megváltozzon ez a helyzet?
– Egy piramisban gondolkodunk, aminek a tetején a felnőttcsapat áll. Alulról építkezve, egy nagy bázisra támaszkodva szeretnénk kinevelni a saját magyar játékosainkat, akik már ismerik a rendszert, és akikkel szintén képesek lehetünk a jövőben akár a Bajnokok Ligája megnyerésére. Ez időbe telik, de elindultunk ezen az úton. Egyetértek azzal a megállapítással, hogy jelenleg azok a magyarok, akikkel elérhető lehet a final four, Szegeden szerepelnek, bár azt hozzátenném, hogy ők sem jártak még Kölnben.

– Ott van Ligetvári Patrik példája, aki két évre elment Spanyolországba légióskodni, a januári Európa-bajnokságon már fontos tagja volt a válogatottnak, a következő idényben pedig újra Veszprémben bizonyíthat. Ez lenne a követendő út a fiatal magyar játékosok előtt?
– Nagyon körültekintően kell kiválasztani a klubot, nem mindegy, ki az edző, milyen rendszerben kézilabdáznak, milyen szerep jut a játékosnak, milyen a klub anyagi helyzete, és még sorolhatnám. Patrik bizonyított Logronóban, miután visszatér, meg fogja kapni a lehetőséget nálunk is. Nem biztos azonban, hogy mindenkinek az a célravezető, ha külföldre igazol.

– Szintén gyakori téma a légiósok száma az NB I-ben. Miként áll ehhez a kérdéshez?
– A különböző nemzetiségű játékosok is segíthetik a fejlődést. Ez történt Spanyolországban korábban: ott voltak a válogatottjaink, de rajtuk kívül számos kiváló játékos Európából, akiktől sokat lehetett tanulni. Mindig ez a keverék hozza el a sikert. Hogy mi a helyes arány? Nehéz megmondani. Higgyék el, én is szeretnék több magyart a keretben, de hiába jók valaki képességei, először meg kell tanulnia mindent a játékunkról. Bánhidi Bencétől olvastam nemrég, hogy miután Szegedre szerződött, úgy érezte, semmit nem tudott, ahhoz képest, amit Pastor kért tőle. Tizennyolc éves korban a játékosok még könnyebben tanulnak.

– Hogyan tekint a Szegeddel és korábbi mesterével, Juan Carlos Pastorral való vetélkedésre?
– Mindketten nyerni szeretnénk, ám a pályán kívül barátok vagyunk, nagyon tisztelem, sokat tanultam tőle. Ideérkezésem előtt is többször kérdeztem a csapatokról, Valladolidban meg száz méterre lakunk egymástól. Szükség van az ehhez hasonló párharcokra a sportban, olyan, mint a fantasyfilmekben, ahol megvan a két nagy ellenfél. Nézzük meg a spanyol ligát, ott van a Barca igazán erős rivális nélkül. Régebben volt a San Antonio, a Ciudad Real, a León vagy a Valladolid, sokkal erősebb volt a bajnokság. Több sorozatban is összetalálkozhattunk, de nem volt vele baj. A magyar kézilabda szempontjából jobb lett volna, ha nem kerülhetünk össze a BL-ben, és így mindkét csapatnak meglett volna a lehetőség a final fourra.

***

Talán kevesen tudják, de a fotózás és a videók készítése David Davis egyik hobbija. Szereti a portrékat, és kedvelt témája az éjszakai város, mert ekkor lehet a fényekkel játszani. Saját magát képezi, könyveket olvas, és oktatóvideókat néz az interneten a témában. Mióta Veszprémbe ékezett, kevesebb ideje jutott a szenvedélyére, ám mi most megkértük, hogy mutassa meg néhány korábbi fotóját, ami valamiért kedves a szívének, a videókból pedig az interjú közben szúrtunk be néhányat.

Cadaqués, Spanyolország (Fotó: David Davis)
La Isla, Spanyolország (Fotó: David Davis)
Róma, Olaszország (Fotó: David Davis)
Krasznodar, Oroszország (Fotó: David Davis)
Szkopje, Észak-Macedónia (Fotó: David Davis)