Danyi Gábor: Nem jó, ha egy csapat veretlen és nem éri más inger

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2019.03.13. 14:17
null
Danyi Gábor nem várja, hogy csapata vereség nélkül játssza végig az idényt (Fotó: Tumbász Hédi)
A címvédő Győri Audi ETO KC-t a saját útjára terelő edző, Danyi Gábor érti a kritikákat és látja a hiányosságokat a tavalyi sikerek megismétlésére nagy eséllyel pályázó csapatánál.

 

 

– Ki fogja először legyőzni a Győrt?
– Jó kérdés. Talán saját maga – válaszolta félig viccelődve Danyi Gábor, a női kézilabda Bajnokok Ligája aktuális idényében még veretlen, az áprilisi negyeddöntőben a dán Odensével találkozó, címvédő Győr edzője. – Semmi olyat nem szeretnék mondani, ami nagyképűségnek vagy elbizakodottságnak hangzana, viszont az biztos, hogy a Bajnokok Ligájában eddig érdekes módon a Ferencváros ellen álltunk kétszer is a legközelebb ahhoz, hogy vereséget szenvedjünk. Ez is azt mutatja, milyen erős a magyar bajnokság. Ahogy az is tény, hogy ha fel tudunk készülni, nem hátráltatnak sérülések, akkor reálisan és objektíven nézve mondhatjuk, hogy nagyon erős a csapatunk, és mondjuk ki, nagy esélyünk van arra, hogy megismételjük a tavalyi sikereket.

– Mindezt veretlenül?
– Nagyon nehéz végig veretlennek maradni, de nem is várom, hogy vereség nélkül játsszuk végig az idényt. Nem tartom jónak, ha egy csapat veretlen és nem éri más inger. Éppen a vereség az, amiből tanulni tud. Semmi probléma nincs azzal, ha kikapunk. Nyilván nem mindegy, hogy milyen helyzetben, szakaszban és ki ellen.

– Mennyire lepte meg, hogy az FTC állt eddig a legközelebb ahhoz, hogy legyőzze az ETO-t?
– A Fradi volt az egyik olyan csapat, amelyre azt mondtam, hogy esélyes lehet erre ellenünk. Egy Győr–FTC-meccs mindig nagyon speciális szituáció, nagy presztízsű rangadó. A tét néha túlságosan is rányomja a bélyegét ezekre a meccseinkre. De nem lepett meg, hogy a Fradi állt a legközelebb a győzelemhez.

– A másik nagy rivális, a CSM Bucuresti eddigi hektikus menetelése és botlásai váratlanul érték?
– Akármennyire is a mi malmunkra hajtja a vizet, ami a románokkal történik, ennek nem örülök, mert soha nem vagyok boldog akkor, ha nagy klub szakmai, morális vagy egzisztenciális problémákkal küzd – ez nem jó a nemzetközi női kézilabdának. Olyan szemszögből nézem, hogy előfordulhat, egy nagy riválissal kevesebb lehet a mezőnyben, aki ellen megmutathatjuk, demonstrálhatjuk az erőnket, a tudásunkat.

– Túl a csoportkörön és a középdöntőn hogyan vonná meg eddigi BL-szereplésük mérlegét?
– Amit az idény elején terveztünk, hogy másfajta játékkal, más úton érjük el a célunkat, az eddig dominánsan látszik. Az objektív mutatók, a számok is azt jelzik, hogy a változtatás jó döntésnek bizonyult. Teljes, reális mérleget viszont csak az idény végén vonhatunk, hiszen a hétvégi Magyar Kupa-négyes döntővel nekünk most kezdődnek az igazi vizsgák.

– Mi a lényege ennek a megváltoztatott stílusnak?
– Sokkal dinamikusabb, sokkal inkább támadásokat preferáló kézilabdát kezdtünk el játszani. A védekezésen is változtattunk, mert szerettem volna a saját utamat járva megvalósítani az elképzeléseimet, azzal a játékkal, amit én szeretek és tanultam.

– Ennek a megvalósításában most ott tart a csapat, ahol az idény elején elképzelte?
– Igen, körülbelül úgy állunk, ahogy előzetesen terveztük. Fontos, hogy a játékosok is lássák az új taktika jeleit. Érezzük a visszaigazolást, hogy amit elkezdtünk, azt már inkább többé, mint kevésbé sikerült megcsinálnunk.

– A játékosok hogyan reagáltak a taktikai módosításokra?
– Nyitottan és pozitívan. A kezdéskor elmondtam nekik, mi a filozófiám, mit szeretnék megvalósítani. Meg kellett bizonyosodnom arról, hogy a keret alkalmas-e és nyitott-e az elképzelésekre – ez megtörtént. Az elmúlt időszak eredményei is ezt bizonyítják.

– Az új győri játékrendszert kritikák is érték.
– Kapok kritikát, de tudomásul kell venni, hogy ezen a kispadon ülve az ember akkor is kap, ha jól játszik, ha eredményes és veretlen. Sokan azt emésztették meg nehezen, hogy a védelmünk nem olyan stabil, mint korábban. Ez nyilvánvaló, sohasem tagadtam, hogy így van. Csak azt felejtik el a védekezésünket bírálók, hogy a meccsenkénti támadásszámunk hatvan vagy afölött van, ami azzal jár, hogy hasonlóan magas számban nincs nálunk a labda, a megnövekedett támadásszámunk miatt többet is kell védekeznünk, mint eddig. Ehhez kellene mérni a védelmünk hatékonyságát. Pontosan látom, hogy támadásban és védekezésben is sokat kell még dolgoznunk. De nem lehet összehasonlítani a mostani játékunkat az előző idényben mutatottal. Badarság elvárni azt is, hogy tizenöt-húsz góllal nyerjünk itthon vagy a BL-ben, és a mai kézilabda dinamikája mellett csak tizenöt gólt kapjunk egy mérkőzésen. Ez nem így működik.

– Melyik négy csapatot várja a BL májusi négyes döntőjébe?
– A Metz a Bukarest, illetve a Győr az Odense ellen mindenképpen esélyes. A másik két párharcban a Kristiansand hatvan negyven arányban jelenleg jobbnak tűnik a Podgoricánál, míg a Rosztov–FTC negyeddöntőben mindkét csapatnak ötven százalék esélye van.

– Az utóbbit csak udvariasságból mondja, mert jó barátságban van az FTC-t irányító Elek Gáborral, illetve a rosztovi trénerrel, Ambros Martínnal megannyi sikert értek el együtt Győrben?
– Nem, tényleg így gondolom.

– Két hónap múlva épp túl leszünk a BL négyes döntőjén. Ha akkor beszélgetnénk, mivel lenne elégedett?
– Akkor lennék elégedett, ha a tavalyi sikereket meg tudnánk ismételni, méghozzá a fent már említett más úton és játékkal.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
Április 5., péntek
18.00: CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)
Április 7., vasárnap
14.30: FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz)
16.50: Odense (dán)–Győri Audi ETO
19.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Vipers Kristiansand (norvég)

VISSZAVÁGÓ
Április 13., szombat
15.00:
Rosztov-Don–FTC-Rail Cargo Hungaria
17.30:
Győri Audi ETO–Odense
18.15: Vipers Kristiansand–Buducsnoszt Podgorica
20.00:
Metz–CSM Bucuresti

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik