Dánia: még sincs vége a kézibajnokságnak?

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 17:49
Úgy tűnik, mégsem úgy ér véget a dán kézilabda-bajnokság, ahogyan korábban bejelentették, ugyanis a helyi szövetség fellebbezési testülete felülbírálta az idény végére vonatkozó döntéseket – írja a handball-world.news.

A döntés értelmében nem bajnok a férfiaknál az Aalborg, illetve a nőknél az Esbjerg. Emellett az európai kupaindulókról sem a tabella dönt, amelyet korábban végeredményként könyveltek el. Az indokolásban a bizottság kijelentette, hogy a ligák képviselőit korábban nem hallgatták meg.

A dán bajnokság április elején ért véget idő előtt a koronavírus-járvány miatt, a többi bajnoksággal ellentétben ráadásul nemcsak bajnokot választottak, hanem meghatározták a feljutókat is.

A jelen határozat ellen négy héten belül nyújtható be fellebbezés, az ügynek még folytatása várható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik