Brutális norvég fölény jellemzi a női kézilabda Eb-ket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 06:47
null
A 2000-es Eb-t megnyerő magyar csapat (Fotó: Action Images)
Bő két hét múlva, december 7-én megkezdődik a 11. női kézilabda Európa-bajnokság, amelyen Magyarország társrendezőként képviselteti magát. Rövid történelmi áttekintőnkből kiderül, hogy az eddigi kontinenstornákon bizony nyomasztó skandináv fölény volt tapasztalható, csak 2000-ben és 2012-ben fordult elő, hogy nem a dán vagy a norvég hölgyek nyakába került az aranyérem. Nagy örömünkre 14 éve éppen a mi lányaink ültek fel Európa trónjára.

 

Míg a sportág történetében az első női világbajnokságra már 1957-ben sor került, az első Európa-bajnokságot csak meglepően későn, 1994-ben rendezték meg. Ezt Dánia nyerte meg, és Anja Andersenék két év múlva hazai környezetben – a döntőben Norvégiát legyőzve – megismételték sikerüket.

1998-ban Hollandiában ugyanez a két csapat játszotta a finálét, de a Kjersti Grini fémjelezte norvég válogatott ekkor remek védekezést bemutatva 24–16-ra megverte nagy vetélytársát, elhódítva ezzel az aranyérmet. Ez a torna nekünk, magyaroknak is emlékezetes marad, hiszen első alkalommal zártuk érmesként a kontinensviadalt, amikor a bronzmérkőzésen 30–24-re diadalmaskodtunk Ausztria felett.

Két évvel később aztán még fényesebb medália került a mieink nyakába, ugyanis az abban az esztendőben fájdalmas körülmények között elveszített olimpiai döntőt követően a második fontos fináléját már nem bukta el (bár közel járt hozzá) a Mocsai Lajos által irányított válogatottunk.

A magyar csapat az elődöntőben a házigazda románokat győzte le, a döntőben pedig Ukrajna ellen diadalmaskodott, hosszabbítást hozó mérkőzésen.

MAGYAR EB-ÉRMEK
AranyEzüst
Bronz
1

3

Ez az Eb volt eddig az egyetlen, amelyen sem Dánia, sem Norvégia nem jutott be a legjobb négy közé. Igazi kuriózumnak számított tehát ez a torna, főleg úgy, hogy a következő kettő ismét Dánia és Norvégia belügyévé vált: 2002-ben Dánia második alkalommal is győztesen zárt rendezőként, 2004-ben pedig az általunk nagy reményekkel várt Eb a norvégok sikerét hozta Magyarországon. Természetesen mindkét alkalommal egymás ellen játszotta a finálét a két északi együttes. A mieinknek Oroszország legyőzése után a bronzérem jutott a hazai rendezésű viadalon – valamint a 72 gólig jutó Radulovics Bojanának köszönhetően a gólkirálynői cím is.

A 2004-es sikerrel kezdetét vette a norvégok egyeduralma, hiszen a következő három Eb-t is ők nyerték meg. Eközben a mieink egyre rosszabbul szerepeltek, sorrendben az 5., 8. és 10. helyen zártak.

A legutóbbi tornán Norvégia ismét döntőbe jutott, ám ott kétszeri hosszabbításban kikapott Montenegrótól, így a délszláv válogatott lett a negyedik, amely Eb-t tudott nyerni. Szerbiában a magyar lányoknak is volt miért örülniük, a házigazdák legyőzésével ugyanis megszerezték a bronzérmet az azóta tragikusan fiatalon elhunyt norvég Karl Erik Böhn irányításával.

Az eddigi tíz Európa-bajnokság tehát a skandináv csapatok fölényét hozta. Külön kiemelendő a norvégok elképesztő eredménysora: ötször végeztek az élen, csak egyszer maradtak le a dobogóról, és a legutóbbi hat alkalommal döntőt játszottak.

A magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnokságokon elért eredményeit ide kattintva tekintheti meg.

Az eddigi tíz Európa-bajnokságról a következő két és fél hétben részletesen is olvashatnak oldalunkon.
ÖSSZESÍTETT ÉREMTÁBLA
Ország arany ezüst bronz
Norvégia 5
3 1
Dánia 3 2
MAGYARORSZÁG 1 3
Montenegró
1


Oroszország 1 2
Németország 1
Spanyolország 1
Svédország
1

Ukrajna 1
Franciaország 2
Ausztria 1
Románia


1

HELYEZÉSEK
Ország 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008 2010 2012
Ausztria 9. 3. 4. 12. 9. 10. 10. 15.
Csehország 8 8. 15. 12.
Dánia 1. 1. 2. 10. 1. 2. 11. 11. 4. 5.
Fehéroroszország 11. 16. 16. 12.
Franciaország 5. 3. 11. 3. 14. 5.9.
Hollandia 10. 14. 15. 8.
Horvátország 5. 6. 13. 7. 6. 9.
13.
Izland






15.15.
Lengyelország 11. 5. 8.
Litvánia 12.
Macedónia 8. 8. 12. 7.16.
Magyarország 4. 10. 3. 1. 5. 3. 5. 8. 10.3.
Montenegró
6.1.
Németország 2. 4. 6. 9. 11. 5. 4. 4. 13.7.
Norvégia 3. 2. 1. 6. 2. 1. 1. 1. 1. 2.
Oroszország 6. 7. 9. 3. 4. 4. 2. 3. 7. 6.
Portugália 16.
Románia 10. 5. 11. 4. 7. 5. 5. 3.10.
Spanyolország 12. 13. 8. 9. 2. 11.11.
Svédország 7. 8. 15. 14. 6. 9. 2.8.
Szerbia (Jugoszlávia, ill. jogelődjei) 7.
6. 12. 14.
13. 14.4.
Szlovákia 12.
Szlovénia 10. 9. 16. 16.
Ukrajna 11. 9. 7. 2. 12. 6. 13. 10. 12. 14.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik