Böhn szerint reménykedhetünk egy sikeres Eb-ben

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2012.12.02. 11:58
null
Böhn elmondta, ha nem jutnánk tovább a csoportból, átadja a helyét (Fotó: Korponai Tamás)
Kedden Horvátország, szerdán Németország, pénteken Spanyolország – ez lesz az Európa- bajnoki menü első három fogása a magyar női kézilabda-válogatott számára. Karl Erik Böhn szövetségi kapitány a felkészülés hajrájában úgy látja, van ok reménykedni a sikeres szereplésben.

 

– Jól állunk?
– Jól – ahogy ilyenkor kell. A tatai és az ukrajnai napok egyaránt remekül alakultak, amint itt, Szegeden is minden tökéletes. Elég időnk volt, mindent sikerült elvégezni, amit elterveztem, a fizikai felkészülés is kiválóan sikerült, úgy érzem, jó állapotban van a társaság. Remélem, ez kedden is látszani fog.

– Első ellenfeleinkkel, a horvátokkal kel és fekszik?
– Meg a németekkel, igen.

– Utóbbiak hullanak, mint a legyek.
– Nem szabad ezt túldimenzionálni. Jó játékosok estek ki náluk, de amelyikben nincs sérült, az nem is igazi kézilabdacsapat. Ráadásul ahogy én is fel tudnék sorolni hat-hét irányítót, akiket jó szívvel pályára küldhetek, nyilván a németek sem csak tizenhatan vannak. Ha egy csapat jó napot fog ki, az nem érzi meg a hiányzókat.

– Mi a helyzet a harmadik csoportellenféllel, a spanyolokkal?
– A spanyolokról is képben vagyok, a minap láttam az edzőmeccsüket, annak idején az olimpiai, a vb-mérkőzéseiket, de velük lesz még idő foglalkozni, hiszen amire találkozunk, ők is túl lesznek két Eb-mérkőzésen, és egy szünnap is lesz, amelyen elemezhetjük ezeknek a felvételeit. Ha nagy önbizalommal kézilabdázunk, őket is legyőzhetjük, ahogy tulajdonképpen bárkit.

– Ehhez az kell, hogy az első két mérkőzést megnyerjük?

– Még csak az sem feltétlenül. Szerencsés a csoportunk meg a meccsek sorrendje is annyiból, hogy akkor sem kell pánikba esni, ha az elején becsúszik egy vereség. A spanyolok alighanem ott lesznek a középdöntőben, vagyis ha pontokat szerzünk ellenük, azt továbbvisszük attól függetlenül, hogy előtte a németekkel vagy a horvátokkal hogyan végzünk.

– Megeshet, hogy nem megyünk tovább a csoportból?

– Nézze, jól sikerült a felkészülésünk, jó a hangulat, készen állunk a harcra. Ha mégsem sikerül, én átadom a helyem.

– Ne mondja, hogy előre ezen gondolkodik!

– Szó sincs róla. De látni kell, hogy egy kézilabdameccs manapság nüánszokon múlik, egy kapufán, egy félrement passzon dől el, hogy az edző zseni vagy épp egy idióta...

– Amint azt májusban ön is első kézből tapasztalhatta meg a győri kispadon.
– Például. De azért dolgozunk mindannyian, hogy ezek az apróságok aztán a mi javunkra döntsék el a mérkőzéseket.

– Triscsuk Krisztina és Cifra Anita kiesése csökkenti az esélyeinket?
– Az biztos, hogy Triscsukkal valamelyest más lett volna a játékunk. Egyrészt a három–kettő–egyes védekezésben nagyon jól lehetett volna használni őt, másrészt igazi sötét ló lehetett volna, hiszen sosem játszott válogatott meccset, a nemzetközi színtéren gyakorlatilag ismeretlen játékos – igazi jolly joker lehetett volna.

MENNYI ESÉLYT LÁT A KAPITÁNY A SÉRÜLTEK KÉSŐBBI BEVETÉSÉRE? MENNYIRE FESZÜLT A RAJT KÖZELEDTÉVEL? VÁLASZOK ÉS A KERET BEMUTATÁSÁNAK ELSŐ RÉSZE A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik