Bodó Richárd: A Szegedet el tudom képzelni a BL legjobbjai között

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.09.14. 09:18
null
A válogatott és a Szeged egyik legjobbjától, Bodó Richárdtól az új BL-szezonban is sok látványos gólt várunk (Fotó: Koncz György)
Teljes erővel készül a hétvégi BL-rajtra a magyar bajnokcsapat, amelyben vezéregyéniség lehet a válogatottban is rendszeresen remeklő jobbkezes átlövő, Bodó Richárd.

 

 

Igen erős az átlövősor
Egy pillanatig sem lehet vitás, hogy a magyar bajnokcsapatban első számú balátlövő lesz az új BL-idényben Bodó Richárd, aki a harmadik szezonját kezdi Carlos Pastor edző gárdájában. Az érett, immár jelentős nemzetközi rutinnal rendelkező válogatott játékosnak csak „helyettese” lehet a nála három és fél évvel idősebb, 28 éves Dmitrij Zsitnyikov, aki szintén sok tapasztalatot szerzett az orosz válogatottban, valamint a Csehovban és a lengyel Plockban. Neki inkább a még csak 22 éves szlovén Nik Henigman az ellenlábasa, és Pastor döntésétől függ, melyikük lép pályára, ha Bodót kell pótolni.

– Barátkozik már a gondolattal, hogy apuka lesz?
– Igen, és ez csodálatos érzés – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére Bodó Richárd (25), a Mol-Pick Szeged válogatott balátlövője. – Ezért nem is tudom kellően kifejezni a hálámat és a szeretetemet a páromnak, Viviennek, aki januárban kisfiút hoz a világra. A család a világ legnagyobb csodája, ezt most már én is tudom.

– A kézilabda azért felfér a dobogóra?
– Persze! A sportnak, pontosabban a kézilabdának rengeteget köszönhetek, meg persze azoknak a trénereknek, klubvezetőknek és a családtagjaimnak is, akik nagyon sokat tettek a karrieremért.

– Ez azért még felszálló ágban van. Mi a terve, mi lehet a csúcs?
– Szívesebben választok részcélokat, mintsem álmodozzak. Az előző idényben teljes mértékben egyetértettem a Szeged tervével, hogy legalább egy trófeát megszerezzen. Ez sikerült is, a bajnoki aranyérem pedig nem csupán nekem szerzett kimondhatatlanul nagy sikerélményt. Az új szezonban a legfontosabb cél a bajnoki elsőségünk megvédése, ami pedig ezen felül sikerül a Magyar Kupában vagy a BL-ben, az már ráadás, de nagyon szép és értékes ráadás lenne.

– A BL-ben a négybe kerülésre esélyesek között emlegetik a Picket. Ennek mennyi a realitása?
– Az idény elején tartunk, még a magunk játékát is össze kell rakni, mert az átalakított együttesben, a taktikánkban bőven van mit pontosítani. A legjelentősebb ellenfeleink is sok újoncot igazoltak, nem tudható, mire lesznek képesek jövő tavaszra. Köln persze minden játékos nagy álmai között szerepel, ezzel én is így vagyok. A Szegedet el tudom képzelni a BL legjobbjai között, ha a szerencse nem pártol el tőlünk, és elkerülik a csapatot a súlyos sérülések.

– Az első sikeres lépés megalapozhatja az eredményes folytatást.
– Szerintem is. Vasárnap Eszéken a zágrábiak ellen nyernünk kell, aztán következhet a BL-döntős Nantes elleni hazai meccs, amely sokkal nehezebb lesz, ez már most leszögezhető.

– Hol tart a csapat összerakása?
– Ahogy én látom, egész jól állunk. A legfontosabb, hogy az újoncok közül azok is kezdik érezni, tudni és alkalmazni a Szeged-stílust, akik nem a spanyol iskolából érkeztek, de gyorsan tanulnak. Persze könnyebb a dolga Dean Bombacnak, aki visszatért Kielcéből és csak fel kell frissítenie, amit annak idején itt jól elsajátított, vagy Joan Canellasnak és Jorge Maquedának, akik a szintén spanyolos stílusú Vardar Szkopjéból érkeztek.

– És a védekezés?
– Nálunk ez az alapja mindennek, de ahogy tapasztalom, a legtöbb európai élcsapatnál is így van. A két horvát válogatott kapus, Mirko Alilovic és Marin Sego sziklaalapot ad a védekezésünknek, a belső védőink pedig magasak, mozgékonyak. A nyáron Barcelonába távozó Thiagus Petrus helyettesítését sikeresen oldja meg Matej Gaber és Alen Blazevic, akik köré felépíthető a hatékony védőfal.

– A vasárnapi ellenfél, a Zagreb fiatal, gyors támadókkal várja önöket. Lesz ellenszerük a rohanós játékra?
– Mi sem vagyunk lassúak, sőt. Amilyen fürgén fel tudunk érni az ellenfél kapujához a megszerzett labdával, ugyanolyan gyors a visszarendeződésünk is. Ezt igen szigorúan megköveteli Pastor edző. Amiként azt is, hogy tilos támadásban eladni a labdát.

– Mi a Zagreb erénye?
– Csak csütörtökön kezdtük nézni a videóit, de máris feltűnt, hogy az előző szezonban látott horvát bajnok azért valamivel acélosabb volt. A nyáron nyolc távozó, vagy a pályafutását befejező, kiváló játékost kellett pótolnia. A fiatalok sikeréhsége és bizonyítási vágya azonban határtalan. Ezt tudom magamról.

FÉRFI BL, 1. FORDULÓ
Szombat. A-csoport: Telekom Veszprém–Kielce (lengyel), 18 óra (Tv: Sport1).
Vasárnap. B-csoport: PPD Zagreb (horvát)–Mol-Pick Szeged, 20 óra (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik