Bipoláris vb? Kezdődik a kézicsúcs – rögtön egy történelmi meccsel!

Vágólapra másolva!
2019.01.10. 12:47
null
Kentin Mahé Franciaországgal az esélyesek között van – a házigazda Dánia az egyik, amely feltartóztathatja a vb-n (Fotó: AFP – archív)
Ma este a két házigazda meccsével (Németország–Korea 18.15, Dánia–Chile 20.15) megkezdődik a dán-német közös rendezésű kézilabda-világbajnokság, amely január 27-én a herningi fináléval zárul. A vb-k történetében először fordul elő, hogy két ország egyszerre rendezője egy eseménynek (a következőre nem kell ilyen sokat várni: a 2021-es egyiptomi vb után 2023-ban Lengyelország és Svédország közösködik a házigazda szerepén), továbbá a közös koreai csapat is kuriózumot kínál, míg a pályán ismét az lesz a fő kérdés, útját állja-e valaki az elmúlt öt világbajnokságból négyet megnyerő Franciaországnak. Beharangozó.

 

Felvezetőnket kezdjük a német–koreai nyitó mérkőzéssel, hiszen kézilabdában először fordul elő, hogy Dél-Korea és Észak-Korea közös csapatot indít világbajnokságon, és mindenképp szimbolikus, hogy meccseiket épp a megosztottságon magát túltevő Berlinben vívhatják. Két hiábavaló próbálkozás után a részvételt természetesen ezúttal is a déli állam válogatottja vívta ki, ám ezt követően – a két ország némiképp konszolidáló viszonya következtében – az a döntés született, hogy a vb-n közös csapatot indítanak. A vb-re nevezett keret 16 dél-koreai és négy észak-koreai játékosból áll, akik a vb-t megelőzően találkoztak először egymással, s december 22. óta készülnek együtt Németországban. „Először volt némi távolságtartás közöttünk, amikor találkoztunk, de ezeknek a napoknak köszönhetően már jobban ismerjük egymást, és már szinte barátok vagyunk” – nyilatkozta a dél-koreai Csung Szu Jung.

„Technikailag az észak-koreai játékosok nem túl erősek, de nagyon elszántak, hogy beépüljenek a csapatba. Remek fizikai állapotban vannak, így ezt is figyelembe veszem a taktika kialakításánál” – mondta az edző Cso Jung Sin, aki ígéretet tett rá, hogy minden találkozójukon szerepel majd legalább egy észak-koreai játékos, és a béke üzenetét hozzák magukkal a Koreai-félszigetről.

A koreaiak magasztosabb célt nem is tűzhetnek ki maguk elé, hiszen ránézésre a vb legerősebb csoportjába kerültek. A világbajnokságot – ezúttal Dánia mellett társházigazdaként – hetedik alkalommal (rekord) megrendező Németország csapatának egyáltalán nem lesz könnyű dolga a Korea és Brazília elleni „felhozó meccsek” után (és utóbbit sem lehet lebecsülni): Oroszországgal és Szerbiával szemben még csak-csak esélyesebb hazai pályán, ám a címvédő franciák ellen már nem. Igaz, amikor legutóbb, 2007-ben vb-t rendeztek a németek, akkor megnyerték a viadalt, és ezúttal sem lehet leírni őket, ám vannak náluk nagyobb favoritok, ráadásul a finálét Herningben, Dániában rendezik. Ettől függetlenül a Kiel, Löwen, Füchse tengelyre épülő Männer-Handballnationalmannschaft kerete kiegyensúlyozott, erős, a berlini és kölni közönség támogatásával akár oda is érhet a végelszámoláshoz.

A MAGYAR NB I LÉGIÓSAI A VB-N
Dánia: René Toft Hansen (Veszprém)
Franciaország:
Kentin Mahé (Veszprém)
Horvátország:
Alen Blazevic, Marin Sego (Szeged), Manuel Strlek (Veszprém), Jakov Vrankovic (Tatabánya)
Japán:
Tokuda Sinnoszuke (Dabas)
Macedónia:
Dejan Manaszkov (Veszprém)
Oroszország:
Dmitrij Zsitnyikov (Szeged)
Spanyolország:
Joan Canellas (Szeged)
Svédország:
Andreas Nilsson (Veszprém)

Franciaország még talán úgy is fő favorit, hogy Thierry Omeyer és Daniel Narcisse már nincs, és hiányzik a sérült Nikola Karabatic is a két évvel ezelőtti csapatból. Ám ha csak a 24 év alattiak névsorát nézzük a francia keretből (Ludovic Fabregas, Dika Mem, Melvyn Richardson, Romain Lagarde, Nedim Remili), kitűnik, hogy milyen erős alapokra építkezhet Didier Dinart, egy másik válogatottnak sincsenek ilyen tartalékai. A hatszoros világbajnoknak nem lehet más a célja, minthogy kiköszörülje a 2018-as „csorbát”, az Eb-bronzot.

Elképzelhető, hogy a címvédő és a társházigazda mellett a csoport másik két európai résztvevője, Szerbia és Oroszország már az első körben a középdöntőbeli helyről dönt egymás ellen (mindkettő egy korábbi legendával, Nenad Perunicsiccsel, illetve Eduard Koksarovval a kispadon), ebbe a papírformába igyekszik belepiszkítani Brazília. Az oroszoknál az utolsó pillanatban kidőlt Pavel Atman, ami növelheti a szegedi Dmitrij Zsitnyikov játékpercei számát is.

Az ág másik csoportjában az Eb-győztes Spanyolország az első számú esélyes, Jordi Ribera 17 játékosából 16-nak akasztottak aranyat a nyakába tavaly (a barcelonai jobbszélső, Aleix Gómez a kivétel) a kontinensviadalon. Érdekesség, hogy az ibériaiak két évvel ezelőtt is egy csoportban voltak a vb-n Macedóniával és Izlanddal (utóbbiak ikszeltek egymással), akkor hibátlanok maradtak a Horvátország elleni negyeddöntőig. Most adott a lehetőség a visszavágásra: a horvátok kifejezetten szerény célokkal, az olimpiai selejtező bebiztosításával vágnak neki a vb-nek. Lino Cervar – akinek a keretében négy magyarországi légiós is helyet kapott – nincs könnyű helyzetben: a „kockásoknál” is generációváltás zajlik, ám az átmenet nem zökkenőmentes, Luka Cindricet leszámítva már mindegyik alapembere legalább 28 éves. Tekintve, hogy a európaiaknak a továbbjutás szempontjából minden pont számít, meglepő lenne, ha Bahreinnek és a vb-re szabadkártyával érkező Japánnak sok lapot osztanának Münchenben.

VISSZA A KÖZÉPDÖNTŐHÖZ

Az előző három világbajnokságon a hasonló lebonyolítású csoportkör után egyenes kieséses rendszerben folytatódtak a küzdelmek, ám a mostani menetrend visszatér a korábbi vb-ken, illetve az Európa-bajnokságon tapasztalt kiírásokhoz, és az első kör után további csoportmeccsek jönnek a középdöntőben. Az első csoportkör első három-három helyezettje – az egymás elleni eredményeket továbbgörgetve – jut tovább a középdöntőbe, ahonnan az első két helyezett lép be az elődöntőbe.
A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán. Az olimpiai kijutási lehetőségekről bővebben ebben a cikkünkben olvashat!

A „MAGYAR” ÁG

A másik középdöntős ágat kicsit más szemmel vizsgáljuk, mint az AB-csoportot: a magyar válogatottra tekintettel vesszük át az esélyeket, így a számba vételt elsőként a D-csoporttal folytatjuk. Ahogy a mieinkkel foglalkozó cikkben említettük, az első két meccsen, Argentína és Angola ellen nem szabad hibázni a cél, a legjobb hét hely megszerzése érdekében. A dél-amerikaiak legjobbja, a Montpellier-t BL-győzelemig vezető Diego Simonet kihagyja a vb-t sérülés miatt, ám az argentinok felkészülési meccsen elért, csehek elleni 26–26-os döntetlenje figyelmeztető erejű, még ha két nappal korábban nagy zakóba is futottak bele Németország ellen (13–28). Katar egyik legjobbja, a 2015-ös vb egyik sztárja, Zsarko Markovics szintén nem bevethető, ám az ázsiaiak az elmúlt napokban nélküle is simán megverték kétszer a bosnyákokat (33–16, 30–22). Valero Rivera csapata az elmúlt években teljesen átvette a hatalmat Ázsiában (három Ázsia-kupa-elsőség), és ugyan a négy évvel ezelőtti vb-ezüst során élvezte a hazai pálya minden előnyét, két esztendeje is megtréfálta Németországot az egyenes kieséses szakaszban – veszélyes ellenfél.

CSÚCSON A SPANYOL ÉS AZ IZLANDI SZAKMA

Érdekes adat, hogy miközben a vb-csapatok mintegy felét hazai nemzetiségű kapitány vezeti, a másik felénél elképesztő fölényt mutat a spanyol és az izlandi(!) szakmai vonal. A spanyol kapitány Jordi Riberán kívül hat válogatottnál találunk még hispán szövetségi kapitányt (Manolo Cadenas – Argentína, Mateo Garralda – Chile, David Davis – Egyiptom, Valero Rivera – Katar, Raúl González – Macedónia, Toni Gerona – Tunézia). Sőt Szaúd-Arábia is spanyol szakemberrel vívta ki a részvételt, ám Fernando Barbeito a tavalyi Ázsia-bajnokság után távozott posztjáról, a közel-keletieket a vb-n így a szlovén Boris Denic irányítja. A többek között a dánokat olimpiai bajnoki címig vezető Gudmundur Gudmundsson visszatért hazája válogatottjához, neki négy honfitársa is ott lesz még a vb-n kapitányként (Patrekur Jóhannesson – Ausztria, Aron Kristjánsson – Bahrein, Dagur Sigurdsson – Japán, Kristján Andrésson – Svédország), ami önmagában is elképesztő teljesítmény egy ilyen kis országtól.

Szintén kellemetlennek ígérkezik Egyiptom, amely két évvel ezelőtt legyőzte Katart, majd Horvátországot is megszorongatta a nyolcaddöntőben. Az afrikaiakat David Davis vezeti, aki az elmúlt hónapokban nyilvánvalóan mélyrehatóbb ismereteket szerzett a magyar játékosokról. Az egyiptomiak három európai légióssal, közte a BL-győztes Mohamed Mamduhhal élezik karmaikat a következő, hazai világbajnokságra. A csoport legtöbbre taksált csapata a svéd, amely egy évvel ezelőtt Európa-bajnoki döntőt játszott, ami akkor is kiemelkedő eredmény, ha tudjuk, az odáig vezető úton fogta kezüket a szerencse is. Ellenük talán a mieinknek kedvezhet, hogy a Bundesliga-kontingensre építő északiak a csoportkör zárása előtt egy nappal még Katar ellen játszanak, ugyanakkor az is igaz, hogy az elmúlt időszakban nem megy Svédországgal szemben: a két válogatott legutóbbi öt egymás elleni meccsén nem nyert Magyarország. Kristján Andrésson az oroszok ellen készítette övéit a vb-re egy sima győzelemmel és egy döntetlennel (29–29, 29–18).

Ha megvan az első három hely valamelyike, akkor a középdöntőben jöhet a házigazda Dánia, amelyről személyes tapasztalatot gyűjthetett mindenki a múlt héten, és amelyet nem mellesleg több fogadóiroda a vb fő esélyesének tart. Az olimpiai bajnoknak a másik házigazda Németországhoz hasonlóan egy nappal korábban kezdődik a vb, ami egy plusz nap pihenőt is biztosít, továbbá a döntő felé vezető úton pusztán egyszer kell kitérniük a herningi csarnokból (az elődöntőt Hamburgban rendezik). A spanyol Marca című lap egyenesen odáig ment beharangozójában, hogy a rendezési mód és a házigazdák előnyei miatt bipolárisnak nevezte a vb-t.

Meglepetés lenne viszont, ha a dánok mellett Norvégiának nehézséget okozna a továbbjutás a csoportkörből: a legutóbbi vb ezüstérmesének nem jött jól, hogy elvesztette Kent Robin Tönnesent, ám jellemző a tartalékaira, hogy a helyére Christian Berge a kieli lövőt, Harald Reinkindet tudta mozgósítani. A harmadik továbbjutó hely sorsába Chile és Szaúd-Arábia aligha szólhat bele, így esély van rá, hogy az utolsó fordulóbeli Ausztria–Tunézia meccsre maradna a döntés, amely előtt most még kifejezetten nehéz lenne jósolni.

A MAGYAR VÁLOGATOTTRÓL ITT OLVASHATJA BEHARANGOZÓNKAT!

FÉRFI KÉZILABDA VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA ÉS NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ, CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
A-CSOPORT
18.15:
Németország–Korea (Tv: M4 Sport)
C-CSOPORT
20.15:
Dánia–Chile (Tv: M4 Sport)

FÉRFI KÉZILABDA-VB (2019. január 10–27., Dánia és Németország)
CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Berlin):
Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, Korea
B-csoport (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán
C-csoport (Herning): Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Koppenhága): Svédország, MAGYARORSZÁG, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik