Az ETO is bejelentette Löke és Lunde maradását

Vágólapra másolva!
2013.01.11. 11:52
null
Löke (balra) és Lunde további évekig marad a Győri ETO-ban (Fotó: MTI)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata hivatalosan is megerősítette korábbi hírünket, mely szerint a két norvég klasszis, Heidi Löke és Katrine Lunde meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését a kisalföldi klubbal. Rajtuk kívül a brazil Eduarda Amorim és Orbán Adrienn maradása is biztossá vált.

Ahogy az várható volt, a Győri ETO is bejelentette, hogy sikerült egyezségre jutni Heidi Lökével és Katrine Lundéval, akik így tovább évekig a kisalföldi klubot erősítik. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, BL-győztes beállós további két esztendőre, míg a hasonlóan eredményes kapus kettő plusz egy évre kötelezte el magát.

Mint ismert, Lökéékkel együtt nyolc játékosnak jár le a szerződése a szezon végén, a klub pedig szeretné együtt tartani a csapatot. A két norvég mellett Eduarda Amorim és Orbán Adrienn maradása is biztossá vált, a brazil átlövő és a jobbszélső is kettő plusz egy évre írt alá.

A tárgyalások persze nem állnak meg, hiszen Jovanka Radicsevicsnek, Raphaëlle Tervelnek, Kovacsics Anikónak és Andrea Lekicsnek is lejár a kontraktusa, az ETO pedig őket is megtartaná. Közülük az Európa-bajnokság legjobb irányítójának is megválasztott Lekics helyzete tűnik a legbizonytalanabbnak, lehet, hogy a kevesebb játéklehetőség miatt a távozás mellett dönt.

„Fontos feladat előtt álltunk az idei év kezdetén, hiszen nyolc játékosunkkal kellett megkezdenünk az egyeztetéseket a további együttműködésről. Mindez nemcsak azért kulcsfontosságú, mert gyakorlatilag az együttes feléről van szó, hanem azért is, mert mindannyian fantasztikus csapattaggá érlelődtek az ETO-ban. A négy kiváló játékos szerződéshosszabbításával tehát féltávnál járunk a tárgyalásokban, a teljes keret kialakításáig még sok munka áll előttünk, de nagy örömünkre szolgál, hogy a mind emberi, mind sportemberi minőségben kiemelkedő régi-új csapattagokkal sikerült megállapodnunk” – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO KC elnöke a klub hivatalos honlapjának.

„Az Audi ETO-ban a világ egyik legjobb csapatát találtam meg. A szerződéshosszabbításom egyik legfőbb oka az, hogy ez a klub minden tekintetben professzionális: a csapattagok, az edzők, a felkészülés körülményei, a klubvezetés a világon egyedülálló színvonalú. Döntésemet viszont az is befolyásolta, hogy kisfiam beiskolázására is sikerült optimális megoldást találnunk: Alexander szeptemberben megkezdi az első osztályt az Audi nemzetközi iskolában, és mellette hetente háromszor egy anyanyelvi tanárral a norvég írás-olvasást is meg tudja tanulni” – indokolta döntését Löke, aki a közelmúltban utasította vissza korábbi klubja, a Larvik ajánlatát.

Lunde azt hangsúlyozta, hogy nagyon jól érzi magát Győrben, összességében itt tud együtt dolgozni a legjobb csapattal, és az új edző stílusával, gondolkodásmódjával is könnyen azonosulni tud. Amorim úgy érzi, a csapat most van a legközelebb a legfőbb cél, a BL-győzelem eléréséhez, és mivel ez neki nagy álma, ezért marad.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik