Ahogy mi megéltük: „Te jó ég, mégsem hiába kocsikáztunk 800 km-ről Veszprémbe!”

GÁL ZOLTÁN (NSOlvasó)GÁL ZOLTÁN (NSOlvasó)
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 19:45
Sorozatunkban személyes élmények alapján elevenítünk fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. A 46. részben székelyföldi olvasónk, Gál Zoltán idézi fel azt a napot, amikor a Veszprém férfi kézilabdacsapata először harcolta ki a részvételt a Bajnokok Ligája négyes döntőjében. 

2014 áprilisában, újkori székely szokás szerint, középső lányommal és sógorommal felkerekedtünk, hogy meglátogassuk a nagylányunkat, aki akkor már egy ideje Budapesten tanult. Persze úgy időzítettünk, hogy szombaton lemegyünk Veszprémbe, kivetítőn nézni (jegyünk nem volt) Nagy Laciékat, hiszen nekünk, akiket ily' messze sodort Trianon az országhatártól, az is óriási dolog, ha együtt szurkolhatunk anyaországi szurkolótársainkkal. Persze úgy időzítettünk, hogy szombaton lemegyünk Veszprémbe, kivetítőn nézni (jegyünk nem volt) Nagy Laciékat, hiszen nekünk, akiket ily' messze sodort Trianon az országhatártól, az is óriási dolog, ha együtt szurkolhatunk anyaországi szurkolótársainkkal.

Szombat délután, gyönyörű idő, az Aréna előtti tér tele pirosba öltözött emberekkel (ezek szerint sokaknak nem jutott jegy), jó hangulat, nagy remények, üdítő, sör (sógor vezetett). Mi kell még? Persze, az, hogy kedvenceink rúgják be végre azt az ajtót, s jussanak el a négyes döntőbe. Milyen szuper lenne a nézőtérről látni a meccset…

Ekkor megtörtént a csoda: ahogy békésen kortyolgattuk üdítőnket/sörünket, a szomszéd asztalnál ülő úr eladásra kínált két jegyet (eredeti árban), ráadásul nagyon jó helyen, az E-szektor ötödik sorába. „Szólj az úrnak, szívem, vevők vagyunk rá” – mondom lányomnak. Te jó ég, mégsem hiába kocsikáztunk nyolcszáz kilométerről ide! Csakhogy velünk egy időben egy házaspár is jelezte vásárlási szándékát, de amikor meghallották, Székelyföldről jöttünk, hogy együtt szurkolhassunk a többiekkel, azonnal lemondtak a javunkra a jegyekről. Ezúton is köszönöm nekik, olyan sportélménynek lehettem részese, ami csak nagyon ritkán adatik meg. Pedig az 1970-es évek elején voltam először kézilabda-mérkőzésen, akkor, amikor a román férfiválogatott, soraiban Birtalan Istvánnal, Kicsid Gáborral, Orbán Istvánnal, no meg szülővárosom akkori sztárjával, Roland Gunesch-sel, világbajnoki címig jutott.

Olvasónk, Gál Zoltán még ma is beleborzong, ha arra a napra gondol, amikor a Veszprém 2014-ben először bejutott a final fourba. (Forrás: Telekom Veszprém/Melczer Zsolt)
Olvasónk, Gál Zoltán még ma is beleborzong, ha arra a napra gondol, amikor a Veszprém 2014-ben először bejutott a final fourba. (Forrás: Telekom Veszprém/Melczer Zsolt)

Beléptünk a „szentélybe”, hamarosan jöttek a francia sztárcsapat, a PSG játékosai – nagyon furcsa volt Csaszit az ő mezükben látni –, aztán a mieink: Nándi, Uros, Gulyi, Geri, Timu, Iváncsik Tomi, Ruesga, Momo, Mocsai Tamás, Nagy Laci, Imán, Chris, Chema, Terza, Mirko, Renato.

Hát akkor nézzük: mi kezdünk, Chema Momóhoz, átkarolják, szabaddobás nekünk, Chema most Renatót játssza meg a hatoson, ő pedig befordul Diawostul, s bevágja, majd nem sokkal később a szaggatottról, talpról lő a hálóba,4–3, ide. Az első játékrész felénél, Momo-Chema-Geri, tisztán bent van! Közte három. Kevesebb mint öt perc, döntetlen, Ortega időt kér, utána végre egy Momo-átlövés, vezetünk. Utolsó másodpercek, Mirko védi Abalo próbálkozását, Geri indul, adjad, Laci! Adja, de már nincs idő, 12–12 a félidő.

Szünet után ők kezdenek, Renato lekapcsolja, aztán a támadásunk végén belövi,13–12, ide! Momo-bomba, Narcisse ellépi, de megadják. Nagy Laci álompassza Renatónak, haha, egy „pattintott kötény” Sierrának:15–13! Renato! Öt perc alatt ez a harmadik gólja, Diawval a nyakában. Gardent nem bírja, időt kér. Kilencedik perc: Diaw arcba vágja Gulyit, ordítunk, kifütyüljük, két perc, pedig pirosat ért. Zsinórban a második Nagy Laci-Uros figura, közte négy! Chema tör be, öttel megyünk. Nagy Laci, nagy labda, Geri beállósból „beteszi” Sierra alatt! Emberelőnyben támadnak, de Mirko ziccert fog! Nagy Laci lő, plusz hat! Belül az utolsó negyedórán, Chema bolondítja meg őket, hetes! Momo lövi, kapufa, megvan, de lökik. Macedón sporik! Ez is büntető! Az, jön Iváncsik Tomi: góóól! Terza ellen hetes, Vori mutogat, hogy ez kisbüntetés, ejnye, ki itt a bíró, ő, vagy a macedónok? Ha már kireklamálták, belövik, de mi megtanultuk az emberhátrányos játékot, Chema-Nagy Laci-Renato-Chris, csodás, még belefér egy Terza „padolásába”, Renato Sulic! Még egy: Chema rohanja le őket és bent van! Na, érdemes volt kikönyörögjék az előbb a két percet, kaptak belőle egy hármast, összesen közte tíz! Alig több mint öt perc, hetes, Chemát kiküldik, ez röhej! Mirko!!! Megfogta! Még négy perc. Mit kiabálnak az O szektorban? Persze: fiiinal four! Momo megadja a kegyelemdöfést: 30–24! Renato is bevágja a nyolcadik gólját! Utolsó perc, mindenki ünnepel, szól a duda! Megcsináltuk! Szép volt, fiúk! Eszébe nem jut senkinek, hogy elhagyja az Arénát, mindenki áll, ünnepel, tapsol.

Sokan már hazaindultak, de lányommal még várunk, úgy az igazi, ha megvárjuk a srácokat, jó néhányan vagyunk a játékoskijárónál. Jönnek ki, ahogy befejezték a falatozást. Timu, aki Terzával áttörhetetlen falat húzott Mirko elé. Gratulálok, kezet fogunk. Megjelenik Chema, a lányom odalép hozzá; „Chema, csinálhatunk egy képet?” Mire irányítónk elkéri a telefont, s lefotózza a lányomat. Ez ő, a csapat mókamestere, aki az öltöző jó hangulatának főfelelőse.

Gulyás Peti érkezik, lányom aláíratná a sálját, de nincs írószer. „Timu, van egy pixed?” – kérdi a lányom. Gulyi: „Mi az a pix? Pix, mi a franc az?” Timu tudja, hiszen több idényt játszott a román bajnokságban, hogy a pix a golyóstoll székely szinonimája. Van neki, Peti aláírja a sálat, fogadja gratulációnkat. Menni kellene, késő van. Sokadik nógatásom lányom irányába: „Menjünk már, messze van még Budapest!” Gulyás Peti és Timu mosolyognak, elköszönnek, kocsijukhoz indulnak. Megyünk mi is, mert messze van még Budapest, de Köln megvan, itt van velünk, végig a kocsiban, Pest felé menet.

Hat év távlatából is megborzongok, az első final four részvétel kiharcolása volt, s az elsőre mindig meghatottan emlékszik az ember.

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi–Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”

Ilku Miklós:„Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”

Tóth Anita:„Életemben először elpityeregtem magam”

Thury Gábor:Amikor egy újpesti is a Fradiért szorított

Csillag Péter:„Érzem a pillanat súlyát” – mondta Iniesta a Nemzeti Sportnak

Bodnár Zalán: Könnyes búcsú Tottitól Rómában

Huber Tamás:„Mi a fenét ér egy sportoló aláírása? Egy gyereknek rengeteget!”

Voleszák Gábor:„Nemcsak a csapat égett, hanem a zománcozott lábas füle is”

Somlóvári Dávid:„Szlovák–magyar: valami nagyon elpattant bennem”

Pusztai Viola:„Vigasztalhatatlan voltam, órákon át sírtam”

Rusznák György:„Üvölteni akartam...” – tíz magyar gól néma csendben

Rácz Péter:Szomorú végjáték a Maggiore-tó partján

Marosi Gergely:„Azt sem tudom, hol vagyok” – Zava és életem gólja

Kun Zoltán:Hömpölygős gólöröm, kis szépséghibával

Vincze Szabolcs:„Hiába láttam a saját szememmel, még másnap sem hittem el”

Kocsmár-Tóth István: Hogyan dobj fel egy Újpest–Vidit? Olimpiai arannyal!

Thury Gábor:Balczót kísérve megindult a domboldal

Szűcs Miklós:„Annál a kis papírdarabkánál nagyobb kincsem nem lehetett volna”

Borbély László:„Fater mondta, a végén úgyis a németek nyernek. Fogadtunk”

Vincze Szabolcs:„Olyan 2. félidőt magyar válogatottól még tévében sem láttam”

Borbély László:Még a macska is táncra perdült – minden idők legnagyobb fordítása!

Kocsmár-Tóth István:Oslótól 100 kilométerre a rádió elhallgatott. El kellett hallgatnia

Pusztai Viola:„Az orrspray mellett nyugtatót is kellett volna hoznom a patikából”

Őri B. Péter:„Nekem nem lehet bajom! Zsolti fiam holnap lesz egyéves”

Jakab Lajos:30 éve Beregszászban járt a Fradi!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik