A Szeged az 59. percben vezetett először, így lett döntős

Vágólapra másolva!
2011.04.24. 21:53
null
59 percig a zöld mezes FTC irányított – és ez sem volt elég (Fotó: Pozsonyi Zita)
A Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata bejutott az NB I döntőjébe, miután egy rendkívül izgalmas meccsen – először az 59. percben vezetve! – legyőzte 28–27-re az Celebi-FTC-t, méghozzá idegenben. A döntőben a szokásos: Veszprém–Szeged.

A szegediek simán nyerték meg az elődöntő első meccsét, de arra nem számíthattak, hogy a Népligetben is ugyanilyen sima lesz – az első félidő után pláne, mert abban az FTC vezetett végig. No meg a meccsen is szinte végig – de ne vágjunk a dolgok elébe...

A zöld-fehérek 5–1-es vezetéssel kezdtek, miközben a szegediek büntetők kihagyásával „múlatták az időt", majd 8–5, 10–7, 11–8 – a Pick többször is közelebb jött, de a FTC mindig visszaállította a kissé magabiztosabb előnyt. A házigazdáknál Igor Kos sorra lőtte be a büntetőket, ezzel maradt a fór, és a Szeged a 25. percre hiába kapaszkodott fel 11–10-re, a hajrára megint elvesztette a fonalat. Jött egymás után négy fővárosi gól, a félidő végén még Katzirz Dávid keze villant, de így is 15–11-es hátrányban volt a Szeged.

A második félidő elején sem változott a kép: a Szeged egy kicsit mindig közelebb jött, az FTC mindig visszaverte a felzárkózási kísérletet – közben a szegedi kulcsemberek közül Katzirz felpolcolt lábbal, sérülten figyelte a küzdelmet, ez pedig semmi jót nem ígért.

A 40. percben aztán a hazai közönség intenzív tüntetésbe kezdett, a Zubaival összebalhézó Kelecsevicset kiszórták piros lappal a játékvezetők, majd Buday és Zubai ugrott egymásnak. Az FTC hatosa a fegyelmi bizottság ítéletétől tarthat, Vladan Matics egy kicsit eltársalgott a szegedi szurkolókkal, a kedélyek megnyugodtak, a létszám kiegyenlítődött – 20–16 volt a hazaiaknak.

Mindkét edző kapust cserélt, a félidő felénél kettő volt a Fradi-előny, a Pick Lékai találatával zárkózott. 22–20-nál Kos elrontott egy büntetőt, Sulc meg büntetett, egyre olvadt az FTC fórja! Az 50. percben Sulc talpról elengedett, hatalmas lövéssel kiegyenlített, de az FTC nem adta át a vezetést és Bendó góljával ismét előnybe került.

A Szeged most már nem engedte el a házigazdát, a becserélt Tatai fontos védésekkel segítette a csongrádiakat. Öt perccel a vége előtt így is plusz kettő volt ferencvárosi szempontból (26–24), viszont ez elolvadt az 58. percre (26–26).

Matics időt kért, Németh a szélről, kiszorított helyzetből Tataiba lőtt, átvehette a vezetést a Pick-Szeged! Sulc 28:43-nál megszerezte tizedik gólját, először vezettek a vendégek, de Kos gyorsan egalizált – 27–27, egy perc volt hátra!

Az ellenfelének nagyot adó Czinát kiállították, a Szeged előnyben támadhatott és időt kért. A szegediek hetest harcoltak ki, Sulc belőtte, Buday pedig távolról, a másodpercek szorításában, de még így is kissé elkapkodva Tataiba lőtte az utolsó hazai esélyt – a Szeged 28–27-re győzött, és a Népligetben harcolta ki a bajnoki döntőt! Végtére is – akkor kell vezetni, amikor valóban számít... Sulc 11 góljával a mezőny legjobbjának bizonyult, Vladan Matics a meccs után valódi kézilabdaünnepről beszélt – még ha ennek hazai részről szomorúság is lett a vége.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
CELEBI-FTC–PICK-SZEGED 27–28 (15–11)
Népliget, 1000 néző. Vezette: Andorka, Hucker.
CELEBI-FTC: Perger – Bendó 4, Kos 6 (3), Buday 2 (1), Mazák 3, Kelecsevics 3, Bakos Gy. Csere: Paul (kapus), Czina 2, Kovács, Lepsényi 1, Németh T. 4 (1), Szabados, Szöllősi, Török 2, Wieszt Zs. Vezetőedző: Vladan Matics.
PICK-SZEGED: Mikler – Stranovsky 2,Katzirz 2, Lékai 7, Zubai 1, Sulc 11, Törő 3. Csere: Tatai (kapus), Bajorhegyi, Butenko 1, Herbert, Baláz 1, Beocsanin, Nagy N. Vezetőedző: Skaliczki László.
Kiállítások: 12, ill. 12 perc.
Hétméteresek: 7/5, ill. 5/3.
MESTERMÉRLEG
Vladan Matics: – A végjátékban nagyon hiányzott Kelecsevics, akinek kiállítását vitatták játékosaim. Mindent megtettünk, ami erőnkből tellett, igazi kézilabdaünnep volt ez a meccs – gratulálok a Szegednek!
Skaliczki László: – Feltámadtunk! A mérkőzés elején Perger remekelt, megzavarta a játékosaimat, akik így siettették az akciókat, hamar lőtték el a labdákat. A második félidőre feljavultunk, jöttek a kapusbravúrok, végül a győzelem is, rutinos játékosaim döntöttek. Sem Beocsanin, sem Stranovsky nem százszázalékos, ráadásul Katzirz sérülése is komolynak tűnik.
Tj: a Szeged, 2–0-val
A döntőben: MKB Veszprém–Pick-Szeged
A DÖNTŐ MENETRENDJE
(A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.)
MKB Veszprém–Pick-Szeged május 8.
Pick-Szeged–MKB Veszprém május 15.
MKB Veszprém–Pick-Szeged május 22.
Pick-Szeged–MKB Veszprém (ha szükséges) május 25.
MKB Veszprém–Pick-Szeged (ha szükséges) május 29.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik