Juan Carlos Pastor még bizakodik (Fotó: MTI)

 

 

A végjátékban bármi megtörténhet 
„Már megint különleges finálé tanúi vagyunk. Hatalmas a Veszprém előnye, nekem mégis az az érzésem, talán tartogathat meglepetést a párharc szegedi csatája. A recept a visszavágóra? Nem könnyű feladat, mert igen nehéz a két kiváló spanyol tréner fejével gondolkodni. Szerintem a Szegednek csakis olyan iramjátékkal lehet esélye, amelyet a Vardar ellen mutatott a BL-negyeddöntő első félidejében, amikor ledolgozta nyolcgólos hátrányát, sőt már továbbjutásra, Köln küszöbén állt. Saját közönsége előtt biztosan megpróbál csodát tenni, hátha sikerül. A rutinos, Kölnbe már ötödször készülő Veszprém öngyilkosságot követ el, ha lassítani akarja a tempót, ha lemond a saját dinamikájáról és stílusáról. Persze Nagy Lászlóék nem buták, el akarják kerülni a pánikot, amit az okozhat a csapatban, ha a Szeged összesítésben feljön két-három gólra. Ha mégis így lenne? A végjátékban bármi megtörténhet” – nyilatkozta Skaliczki László, korábbi férfi szövetségi kapitány.

Kettőt aludtak a csapatok a férfibajnoki döntő első, csütörtöki meccsére, amelyet 35–24-re megnyert a Veszprém Arénában a hazai együttes  a Szeged ellen. Majdnem biztos, hogy ezeket az éjszakákat a főszereplők álmatlanul töltötték. Ki azért, mert nehezen tudta – ha egyáltalán… – feldolgozni a katasztrofális vereséget, ki azért, mert szétfeszítette a boldogság, a ritka nagy sikerélmény. A közös mégis az volt a két csapatban, hogy mindkettő edzett pénteken és szombaton is – előbb kicsit relaxálósabban, aztán teljes intenzitással.

PEDIG MEGTANULT NYERNI A SZEGED

Mert vasárnap itt a szegedi visszavágó – lezárul az aranycsata. A Szeged bőszen reménykedik és fogadkozik, de a Veszprém sem dőlhet hátra, hiába a hatalmas előny, amelyet szinte lehetetlen elveszteni. Szinte.

A döntő első meccsét nézve az volt a benyomásunk, mintha visszatért volna a Szeged régi gondja. Csak negyven percig tartott ki a lendülete, és ezen az időkérések sem segítettek. Pedig az ősszel megtanult nyerni a Carlos Pastor által szigorúan, jól együtt tartott, igen erős keretű sztárcsapat.

Aztán arról is lehetne véleményt cserélni, mennyire hasznos és hatékony a szegediek néha konokul következetes ragaszkodása a saját precíz taktikai rendszerükhöz, ők úgy mondják, filozófiájukhoz, amelyben évek óta hisznek és amely tavaly még bajnoki aranyat ért. A játékosok ebből alig mernek kilépni, és ha hitüket vesztik, nem is próbálnak rögtönözni. Ha hibáznak, az mintha agyonnyomná őket, mert jaj, mit csináltam…

JÓL TUD KORRIGÁLNI A DAVIS-CSAPAT

Ezzel szemben a tavasszal szárnyaló Veszprém a hibáin simábban átlendül, tud menet közben korrigálni, nem nyomja agyon a túlzott szigor és a félelem. A világválogatott szintű keret a taktikai fegyelmet így is megtartja, miközben szabadabban, bátrabban kézilabdázik. David Davis edző – Pastor korábbi játékosa – inkább sorokat cserél, mint a jégkorongtrénerek. A veszprémi támadók vállalják az ütközéseket, a védőfaluk megbirkózik a beállós körüli rettentően nehéz feladatokkal, és a csapat dinamikája kitart az utolsó percig.

David Davis aranykapuban áll (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Hogy a vasárnapi visszavágón is igazak lesznek-e meglátásaink és megállapításaink, nem lehet tudni ebben a mozgalmas, színes és meglepetésekkel teli sportágban.

A szegediek méltán világhírű edzője pályafutása egyik legnehezebb feladata előtt áll, mert csapatának bizonyítania kell a hazai közönségnek. Hogy mit?

 Egymás ellen az NB I-ben
A Veszprém és a Szeged az egymás elleni 123. mérkőzésére készül.
Veszprémben: 61 Veszprém-győzelem, 4 Szeged-győzelem
Szegeden: 21 Veszprém-győzelem, 5 döntetlen, 31 Szeged-győzelem
Összesen: 82 Veszprém-győzelem, 5 döntetlen, 35 Szeged-győzelem 

„Meg kell mutatnunk mind a szurkolóinknak, mind ellenfelünknek, hogy nem roppantunk össze, hanem büszke csapatunk van, amely képes talpra állni és mindent megtenni a győzelemért – mondta Carlos Pastor.Az első meccs után nagyon sajnáltam azokat a lelkes szegedi nézőket, akik elkísértek bennünket Veszprémbe, ahonnan csalódottan kellett távozniuk. A bajnoki döntőben, az idény csúcspontján nem ezt érdemelték, miként mi sem. Az európai küzdőtereken mostanában is láttunk őrületes meccseket, nagy különbségű vereséget, majd fordulatot a visszavágón. Az első célunk vasárnap a győzelem, aztán az, hogy a különbség minél nagyobb legyen.”

ADRENALINOS KÖRFORGÁSBAN

Az aranyosztásról a veszprémiek is álmodnak, de az ő vágyuk 11 gólos előnyben sokkal reálisabb.

 

„Remélem, hogy mi örülhetünk vasárnap, ennek az a feltétele, hogy újra okosan, koncentráltan, a magunk megszokottan erős iramában, kellően agresszívan játsszunk – mondta David Davis. – Tavaly ősszel, amikor átvettem a csapatot, mélyről indultunk el, nagyon sok feladatot kellett közösen megoldanunk. Fél év alatt a nehézségek dacára is két nagy siker küszöbéig jutottunk. A bajnoki döntőnél jelenleg nincs fontosabb, a BL-ről még nem beszélünk. A sportban törvényszerű a körforgás, egy-egy sikert balsiker követ, majd fordítva. Idény közben voltunk lent, hiszen a Magyar Kupa-döntőt hajszállal elvesztettük, aztán viszont remek eredmények következtek. Ezt a sorozatot magas adrenalinszinten szeretnénk folytatni vasárnap – ennél előrébb jelenleg nem nézünk.”

A visszavágót is külföldi bírók vezetik, és ezen a mérkőzésen is segítségül hívhatják a videobírót. Utoljára szerepel magyar bajnoki mérkőzésen a Szeged csapatában Balogh Zsolt (Tatabánya), Pedro Rodríguez (Balatonfüred) és Marin Sego (Montpellier), valamint a Veszprémben Momir Ilics és Nagy László. A Szegedre tartó Mikler Roland NB I-es találkozón utoljára visel veszprémi mezt. Nem játszhat sérülés miatt a szegedi Alen Blazevic, a veszprémi Jamali Iman és René Toft Hansen, míg a csütörtökön combsérülést szenvedő Dejan Manaszkov szerepléséről vasárnap döntenek.

 

Vélemények 
Mikler Roland, a Veszprém kapusa: „A visszavágó előtt hatalmas többleterőt ad, hogy a legszebb álmomnál is gyönyörűbb a valóság. Nagyszerű játékkal szereztünk hatalmas előnyt, így nyugodtabban, de nem leengedve várhatjuk a szegedi, második mérkőzést. Utolsó meccsemet játszottam veszprémi mezben a Veszprém Arénában, amelyhez, pontosabban a csapathoz, a klubhoz temérdek csodás élmény és siker fűz. Hasonlóan szép aranyünnepet remélek vasárnap. Szegeden is győzni szeretnénk, aztán jöhet a BL négyes döntője.”
Petar Nenadics, a Veszprém irányítója: „Hallottam a csütörtöki meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy mindkét edző apróra kielemezte a döntő első összecsapását, és az ott elhangzott kritikához és dicsérethez nehéz bármit hozzáfűzni. Én a szurkolóink szerepét kívánom kiemelni, mert ez az egész játék értük, az ő szórakoztatásukért és örömükért van. A csúnya emlékek, a Szegedtől elszenvedett vereségek immár kezdenek feledésbe menni, és még hatásosabb gyógyír lesz, ha vasárnap a visszavágón is úgy játszunk, mint csütörtökön. Az első meccs második félidejében szerintem az idény legjobb harminc percét produkáltuk.”
Bánhidi Bence, a Szeged beállósa: „Csalódott és mérges voltam a veszprémi meccs után, mert csak az első félidőben láthatta a közönség az igazi Szegedet. A másodikban fejetlenül játszottunk, ziccereket hibáztunk, így nem lehet nyerni, főleg nem bajnoki döntőt. Csapatunk nem ezt érdemelné, de úgy látszik, még nem heverte ki a Vardar elleni kiesést a BL-ből. Otthon megpróbálunk mindent, de hatalmas a tizenegy gólos hátrány. Ezért az arany megszerzésére nem látok sok esélyt, de megpróbáljuk, és meglátjuk, mit hoz a mérkőzés.”