A Győr még egyszer odateszi magát, az FTC próbál fegyelmezett maradni

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2018.05.23. 08:48
null
Kovacsics Anikó (fehérben) és Stine Bredal Oftedal ezúttal csak képletesen küzd meg egymással a pályán (Fotó: Török Attila)
Az utolsó fordulóra maradt a döntés a női kézilabda NB I-ben. A győriek még egyszer nekiveselkednek, a ferencvárosiak pedig igyekeznek fegyelmezettek maradni az aranyért vívott meccsek előtt. A 18 órakor kezdődő találkozókon az ETO a Békéscsabát, az FTC a Vácot fogadja, a népligetiek gólkülönbsége jelenleg hattal jobb riválisukénál.

Azért szakmáról már nehéz ilyenkor beszélni.

Ezerszer leírtuk, szerdán úgy dől el a magyar női kézilabda-bajnokság, hogy az utolsó játéknap FTC–Vác és Győr–Békéscsaba találkozóinak gólkülönbsége határoz az aranyéremről. (Hogy pontosan hogyan, azt lásd a cikk végén.)

És amíg a semleges nézők számára izgalmas a ritka véletlenek folytán kialakult faramuci bajnoki versenyfutás, a résztvevők számára furcsa, hogy hirtelen azon múlik az elsőség, ha már az egymás elleni eredmény nem döntött, hogy ki tudja jobban kitömni az elé került szimpatikus kiscsapatokat. Mindezt az év azon szakaszában, amikor már csak a nyugiban behúzott kötelező győzelmeket tervezték kipipálni.

„A játékosaim nem érdemlik meg, hogy ilyen helyzetbe kerültek – mondta is Ambros Martín, az ETO vezetőedzője, akinek ez az utolsó mérkőzése a győriek kispadján. – Mostanra nagyon elfáradtak, hiszen tudjuk, milyen szezon áll mögöttük, és megint azt kellett kérnem tőlük, hogy az utolsó meccseken is haljanak meg a pályán. Ők pedig néznek rám, és azt mondják, oké, megpróbáljuk, de látom rajtuk, hogy már nem megy úgy, ahogyan szeretnék, fizikálisan és mentálisan is kifacsartak. Nem tudjuk kiélvezni ezt az időszakot, és ha bárkit érdekel a véleményem, a véleményünk, nos, ez így nincs rendben. De még egyszer összeszedjük magunkat, és nekiveselkedünk az aranyérem megszerzésének.”

MINDKÉT OLDALON MOTIVÁLTAK

BÓDI Bernadett, a Győr jobbszélsője: „Teljes erőbedobással állunk a meccshez, bár persze a Budaörs ellen is így tettünk vasárnap, de ott a találkozó eleje nem jött össze. Kevesen vagyunk, nincs köztünk, akinek ne fájna valamije, de küzdünk, hajtunk, megpróbálunk mindent a bajnoki címért, és meglátjuk mi sül ki belőle. Ez a hatgólos különbség pont a határon van, amit még be lehet hozni, és a papírforma szerint a mi dolgunk talán könnyebb."

SCHATZL Nadine, az FTC balszélsője: „Egyáltalán nem nyomaszt a tét, szeretem az ilyen helyzeteket. A kulcs az lesz, hogy ugyanolyan keményen védekezzünk, ahogyan Kecskeméten vasárnap, így lehet nagy különbségű győzelmet aratni. Rendkívül motiváltak vagyunk, telt ház lesz, szóval minden adott hozzá, hogy sikert érjünk el."

Tény, az ETO láthatóan nem volt csúcsformában vasárnap, a Budaörs elleni, végül 47–33-ra megnyert meccsén, míg a Ferencváros sokkal pontosabb, okosabb játékkal 46–19-re nyert Kecskeméten, ezzel lépéselőnybe kerülve.

„Szerdára is azt kértem a lányoktól, hogy ne akarjanak improvizálni, egyedül megoldani mindent, mert akkor elbuktunk – mondta Elek Gábor Fradi-edző. – Kizárólag csapatként együtt dolgozva van esélyünk az aranyra, ha azt tesszük, amit megbeszéltünk. Tudom, hogy sportszerű meccset fogunk játszani a Váccal, minden gólért meg kell majd szenvednünk, de ez így természetes, ez még mindig sport. Nem is akarjuk közben tudni a győri meccs eredményét, mi odatesszük magunkat, és a végén megtudjuk, mire elég ez.”

Hogy egy izgalmas szerda estére elég lesz, az mindenesetre bizonyos. És még ha nehéz helyzetbe is kerültek a csapatok a versenykiírás miatt (bár előre szinte kalkulálhatatlan volt egy ilyen helyzet), abban lehet bízni, hogy sportszerű keretek közt kihozzák majd a helyzetből és magukból a maximumot. És akkor bárki is lesz a bajnok, nem érdemtelenül kapja meg az aranyérmet.

A Győr és az FTC is utolsó erőtartalékát mozgósítja (Fotó: Török Attila)
A Győr és az FTC is utolsó erőtartalékát mozgósítja (Fotó: Török Attila)

 

HOGY NÉZNE RÁM BARBARA ARENHART, HA ILYET KÉRNÉK TŐLE?

A BÉKÉSCSABA IS ODATESZI MAGÁT

Miközben a Győr és az FTC az aranyéremért hajt tehát, ellenfeleik, a Békéscsaba, illetve a Vác legalábbis szerencsétlen helyzetbe került, hiszen egyik sem tud jót tenni: a majdani ezüstérmes szurkolótábora meg fogja találni a bűnöst az aranyérmes ellenfelében, amely nyilván túl könnyen adta meg magát.

„Így aztán csak egyet tehetünk: teljes gőzzel kézilabdázunk, hogy úgy dőljön el az aranyérem, ahogyan el kell dőlnie, azt lássa az egész ország, hogy mindent beleadtunk, nem azt, hogy feltettük a kezünket – mondta Horváth Roland, a Győrben pályára lépő Békéscsaba vezetőedzője, akinek sérülés miatt legeredményesebb játékosát, Jovana Kovacsevicset nélkülöznie kell szerdán. – Ezzel együtt persze a Győr a világ legjobb csapata, úgyhogy reálisan kell néznünk a lehetőségeinket, de küzdeni fogunk ez biztos. Más kérdés, hogy ha aztán mégis rosszul jön ki a lépés szerdán, akkor mit gondolnak majd rólunk sokan... Nagyon szerencsétlen helyzet ez: november 13-án egy utolsó helyen álló, nullapontos csapatot vettem át, azóta végig ott lógott a pallos a fejünk felett, és most, hogy kiharcoltuk a bentmaradást, jöhetne az, hogy végre élvezzük is egy kicsit a játékot, a győri hangulatot, azt, hogy ötezer ember előtt kézilabdázhatunk. Ráadásul a lányok már kiköpték a tüdejüket év végére, erre most még egyszer ki kell hajtanom őket a pályára, egy olyan ETO elé, amelyik biztos, hogy hatvan percig kegyetlenül fog védekezni – azért ebben a sérülések veszélye is benne van... De ha már így alakult, nincs más út, maximálisan odatesszük magunkat."

– Hogyan várják a népliget mérkőzést?
– Nagyon örülünk annak, amit ezzel a fiatal csapattal elértünk, és szeretnénk megmutatni az FTC ellen is, hogy nem véletlenül végzünk a hatodik helyen a bajnokságban – válaszolta Szilágyi Zoltán, a Vác edzője. – Mindig a maximumot akarjuk nyújtani, vasárnap, a Dunaújváros elleni, számunkra ugyanígy gyakorlatilag tét nélküli bajnokin is vért izzadtunk a pontszerzésért is, és most is az lesz a cél, hogy a lehető legtöbb gólt lőjük és a lehető legkevesebbet kapjuk.

A védelem közepéből azonban kidőlt két játékosa...
– Mindketten hiányozni fognak, de az egészségük az első. Helembai Fanny sürgősségi epeműtéten esett át, Karoline de Souza esetében pedig valós a veszélye annak, hogy elszakadhat az Achilles-ina, az orvosok hoztak döntést a szerepléséről. Szerencsétlen az egész helyzet, de nem kockáztathatjuk a játékosaink testi épségét csak azért, hogy így védekezzünk eleve irreális gyanúsításokkal szemben.

Pedig Elek Gábor, az FTC edzője az ön jó barátja, ugyebár...
– Az ilyenkor nem számít. Nem is kellett beszélnünk erről Gáborral, meg sem fordulna egyikünk fejében sem, hogy bármiféle hasonló helyzetben kedvezzen a másiknak, akár csak egyetlen góllal is. Ismerjük egymást, pontosan tudom, hogy ő sem örülne egy így elért bajnoki címnek, és ő is tudja, hogy nem is kell tartania bármiféle sportszerűtlenségtől. Amúgy sem ez az első ilyen alkalom, játékosként is szerepeltünk már egymás ellen, és aki benne van az élsportban, amúgy is hamar megszokja, hogy sokszor barátok állnak a túloldalon, és ki tudja ezt zárni. Nekem is egyetlen feladatom van a mérkőzés hatvan perce alatt: hogy a csapatomból, amelyet képviselek, kihozzam a maximumot, az már nem az én dolgom, hogy ki lesz a bajnok. Az a fontos, hogy tudom, hogy tiszta lelkiismerettel fekszem majd le aludni szerdán este, ahogyan a játékosaim is: el tudja képzelni, hogy mondjuk a brazil kapusunk, Barbara Arenhart majd elugrál a labda elől? Hogy nézne akkor a válogatottbeli csapattársa és jó barátja, a győri Eduarda Amorim szemébe? Vagy hogy nézne utána az én szemembe, ha valaha ilyesmit kérnék tőle? Hogyan bíznánk meg egymásban ezentúl? Persze, ettől még bármi is lesz a bajnokság vége, vagy itt, vagy ott meg fognak minket találni, de ezzel nincs mit tenni. Csak az a fontos, hogy mindent bele fogunk adni.

 

ÍGY DŐLHET EL A BAJNOKI CÍM

A Győr a bajnok, ha...
...több pontot szerez a Békéscsaba ellen, mint az FTC a Vác ellen
...legalább héttel több góllal nyer a Békéscsaba ellen, mint az FTC a Vác ellen
...pontosan hattal több góllal nyer a Békéscsaba ellen, mint az FTC a Vác ellen, de legalább tizenhattal több gólt lő, mint az FTC
... pontosan hattal több góllal nyer a Békéscsaba ellen, mint az FTC a Vác ellen, épp tizenöttel több gólt lő, mint az FTC, és megnyeri az ilyenkor a bajnoki címről döntő sorsolást

Az FTC a bajnok, ha...
...több pontot szerez a Vác ellen, mint a Győr a Békéscsaba ellen
...ugyanúgy döntetlent játszik a Vác ellen, mint a Győr a Békéscsaba ellen
...a Győr legfeljebb öttel több góllal nyer a Békéscsaba ellen, mint az FTC a Vác ellen
...a Győr pontosan hattal több góllal nyer a Békéscsaba ellen, mint az FTC a Vác ellen, de legfeljebb tizennéggyel több gólt lő, mint az FTC
...a Győr pontosan hattal több góllal nyer a Békéscsaba ellen, mint az FTC a Vác ellen, épp tizenöttel több gólt lő, mint az FTC, és az FTC megnyeri az ilyenkor a bajnoki címről döntő sorsolást
(Azzal a sok további lehetőséget eredményező eshetőséggel az egyszerűség kedvéért nem számolunk, hogy a Vác is nyer a Ferencváros ellen és a Békéscsaba is megveri a Győrt. Ez nem fog megtörténni.)

KOZMETIKAI KÜZDELEM

A bajnoki címet leszámítva nem sok nyitott kérdés maradt a női bajnokság utolsó játéknapjára. A bronzérmet már bizonyosan az Érd szerzi meg, s az is eldőlt, hogy a Kecskemét és a Vasas búcsúzik az első osztálytól. A negyedik-ötödik helyért ugyan még kergetőzik a Fehérvárt fogadó Dunaújváros és a Vasast vendégül látó Siófok (utóbbi egy pont hátrányban van, ám pontegyenlőségnél előzné a Kohászt), de ez inkább csak kozmetikai jellegű küzdelem, hiszen mindkét pozíció EHF-kupa-szereplést ér. Ezen kívül a nyolcadik-kilencedik helyen (ahol most a Fehérvár és a Debrecen áll) és a tizenegyedik-tizenkettedik helyen (az MTK és a Békéscsaba közt) történhet még változás az utolsó napon.

EZ VÁR A GYŐRI ETO-RA ÉS A FERENCVÁROSRA AZ UTOLSÓ FORDULÓBAN
Május 23., 18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Vác (6. helyezett, 6 góllal)
Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n
Győri Audi ETO KC–Békéscsaba (12. helyezett, 9 góllal)
Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n
A két éllovas ellenfelei mögött azt tüntettük fel zárójelben, hogy jelenleg melyik pozíciót foglalja el a bajnokságban, illetve a bajnokság első körében milyen különbséggel nyert ellene a Győri ETO, illetve a Ferencváros.
A TOVÁBBI PROGRAM

Kisvárda Master Good SE–Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE, Siófok KC–Vasas SC, Érd–Budaörs Handball, Dunaújvárosi Kohász KA–Alba Fehérvár KC, MTK Budapest–DVSC-TVP
Valamennyi mérkőzés 18.00 órakor kezdődik.

AZ ÁLLÁS
1. FTC-Rail Cargo Hungaria 25 24 1 836–563 +273 48
2. Győri Audi ETO KC 25 24 1 821–554 +267 48
3. Érd 25 18 7 707–605 +102 36
4. Dunaújvárosi KKA 25 16 2 7 704–615 +89 34
5. Siófok KC 25 16 1 8 718–675 +43 33
6. Váci NKSE 25 15 1 9 781–693 +88 31
7. Kisvárdai KC SE 25 12 2 11 597–615 –18 26
8. Alba Fehérvár KC 25 9 4 12 655–686 –31 22
9. DVSC-TVP 25 10 2 13 639–677 –38 22
10. Budaörsi KC 25 8 1 16 689–763 –74 17
11. MTK Budapest 25 4 4 17 626–737 –111 12
12. Békéscsabai ENKSE 25 5 1 19 640–773 –133 11
13. Kecskeméti NKSE 25 3 1 21 575–796 –221 7
14. Vasas SC 25 1 1 23 566–802 –236 3
HOGY SZÓL A KIÍRÁS? GÓLKÜLÖNBSÉG, TÖBB LŐTT GÓL, SORSOLÁS

Idézet a Magyar Kézilabda-szövetség 2017–2018-as szezonra kiadott, NB I-es bajnokságra vonatkozó rendjéből:

„5. Ezért amennyiben két csapatnak van ugyanannyi pontja és az egymás elleni mérkőzésük gólkülönbsége 0, akkor a helyezést az adott és kapott gólok közötti különbség határozza meg, valamennyi mérkőzést alapul véve. Csak azokat a mérkőzéseket kell itt figyelembe venni, amelyeket ugyanazon ellenfelek ellen játszott a két csapat, és amelyek eredményei pályán dőltek el.

6. Ha két vagy több csapat pontszáma, egymás közötti eredménye és gólkülönbsége is egyezik, akkor az a csapat kerül előbbre, amelyik az összes mérkőzést figyelembe véve (lásd az 5. pont) több gólt dobott.

7. Amennyiben az összes azonos ellenfél ellen azonos számú gólt dobtak, akkor az ezeken a mérkőzéseken több győzelmet szerző csapat végez előrébb.

8. Amennyiben a fenti szempontok alapján nem lehet eldönteni melyik csapat végez előrébb, akkor sorsolással kell azt eldönteni.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik