Férfi kézi: együtt utazott a válogatott a macedónokkal, túl az első edzésen

Vágólapra másolva!
2012.04.04. 20:00
null
Mocsai Lajos utazás közben is dolgozott (fotó: Facebook, a magyar válogatott hivatalos oldala)
Címkék
Már Göteborgban van a magyar férfi kézilabda-válogatott, ahol péntektől vasárnapig olimpiai selejtezőtornán vesz részt. Mocsai Lajos az első edzést is megtartotta a meccsek helyszínén, a macedónokkal pedig már az utazás folyamán összefutottak a fiúk.

 

A mieink a kedd estét már Mosonmagyaróváron töltötték, ahonnan a délelőtt folyamán busszal érkeztek meg Bécsbe. A göteborgi járat indulására várva összefutottak pénteki ellenfelükkel, a macedón nemzeti csapattal, amely már az éjszaka folyamán elindult repülővel Szkopjéból a bécsi repülőtérre. Riválisunk játékosai elég fáradtak voltak, így legtöbbjük alvással töltötte a közös utat.

Délben menetrend szerint megérkezett a csapat Göteborgba, a magyar válogatott a meccseknek helyszínt adó Scandinaviummal közös komplexumhoz tartozó szállodában lakik. Az ebéd és a délutáni szieszta után 17 órától másfél órás edzést vezényelt a fiúknak Mocsai Lajos, amelyen az alkalmazandó taktikai figurák gyakorlásán volt a hangsúly.

Napközben megérkeztek a megfelelő regenerálódást elősegítő felszerelések is, amelyekre bizony szükség is lesz a három egymást követő napon lejátszandó meccsek között. A szerdai programban még videózás szerepel, míg csütörtökön már a pénteki nyitó meccs időpontjában, 14.45-ös kezdéssel lesz az újabb tréning.

„Ideális, tartalmas első napot tudhatunk magunk mögött Svédországban, hiszen nem sokkal dél után már a göteborgi szállodában lehettünk anélkül, hogy hajnalban kellett volna kelnie a csapatnak – mondta el Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – A szálloda kiváló, és a délutáni edzésen már a csarnokot is belaktuk, amely a csapat nagy részére számára ismert volt, hiszen a Sävehof ellen már játszottunk itt BL-találkozót a Veszprémmel. Információink szerint mintegy ezer-kétezer macedón szurkoló érkezik a pénteki találkozóra buszokkal, így én is arra kérnék mindenkit, akinek van rá lehetősége Magyarországról Göteborgba utazni, illetve a Svédországban élő magyarokat, hogy minél többen jöjjenek szurkolni a magyar válogatottnak. A januári Európa-bajnokságon a macedónok szinte hazai pályán játszottak Nisben, 4-5 ezer szurkolójuk előtt, és láttuk, ez mennyire megsokszorozta az erejüket. Reméljük, e tekintetben is föl tudjuk venni velük a versenyt. A szerdai edzésen mind védő-, mind támadó-elemeket gyakoroltunk, jó minőségű tréninget tartottunk, majd kiemelten foglalkoztunk csapatépítési kérdésekkel, a belső motiváció növelésével. Csütörtökön már az első versenynap ritmusát modellezzük, videoelemzést követően a pénteki mérkőzés időpontjában edzünk, majd szabadidős programot szervezünk. Az első találkozóra 16 játékos nevezhető a 18 tagú keretből, a csapat kijelölését a szabályoknak megfelelően a mérkőzés előtt megtesszük.”

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick-Szeged)
Jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapics Milorad (Cimos Koper, szlovén), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (Flensburg-Handewitt, német)
Irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick-Szeged)
Beállók: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgói KK), Zubai Szabolcs (Pick-Szeged)
Balátlövők: Katzirz Dávid (Csurgói KK), Pérez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach, német)
Balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick-Szeged)
A GÖTEBORGI OLIMPIAI SELEJTEZŐ PROGRAMJA
Április 6., péntek:
14.45: MAGYARORSZÁG–Macedónia
17.00: Svédország–Brazília
Április 7., szombat:
13.45: MAGYARORSZÁG–Brazília
16.00: Macedónia–Svédország
Április 8., vasárnap:
14.45: Brazília–Macedónia
17.00: MAGYARORSZÁG–Svédország
Az olimpiai selejtezőtorna első két helyezettje vehet részt a londoni játékokon.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik