Milorad Krivokapics (jobbra) öt, Ratko Djurkovics három gólt szerzett a Szegednek
Mirkó István
Milorad Krivokapics (jobbra) öt, Ratko Djurkovics három gólt szerzett a Szegednek

A hajdúságiak hiába fogadkoztak, mindössze az első negyedórában voltak egyenrangú ellenfelei a bajnoki címvédőnek.

Ebben az időszakban levegős volt a házigazda védekezése, miként a támadások befejezésébe is sok hiba csúszott.

Negyedóra elteltével szigorodott a Tisza-parti együttes védekezése, Luka Zvizej pedig olyannyira elkapta a ritmust, hogy gyors lerohanások végén ötször is megadásra késztette Srdjan Djordjevicset.

Kisebb riadalmat okozott a Pick-táborban Vladimir Oszmaics sérülése a 33. percben. A bajnokcsapat átlövője az Achilles-inához kapott és nem tudta folytatni a játékot.

A szünet után néhány vitatható játékvezetői ítélet alaposan felkorbácsolta a kedélyeket. A felforrósodó hangulat nem zavarta Valentin Ghioneát, aki büntetőből, majd akcióból is betalált.

Az ideges légkör hatott viszont a csereként pályára lépő fiatal Sutka Norbertre, aki néhány másodpercnyi játék után lerántotta Yunier Norist – villant a piros lap és Sutka indulhatott az öltözőbe.

Radko Djurkovics az 50. percben növelte tízgólosra (26–16) csapata előnyét.

Hiába küzdöttek derekasan Kovács Mihály tanítványai, nem tudták megúszni tisztes vereséggel a „visszavágót”.

A DKSE-Airportnak ez volt a második veresége, de továbbra is az élen áll, mert a Szeged két mérkőzéssel kevesebbet játszott nála.

A másik, a felsőházba jutás szempontjából rendkívül fontos szerdai találkozón a PLER-Airport 30-22-re verte a Százhalombattát, így átvette a harmadik helyet.

A fővárosiaknál Szabó biztos kézzel értékesítette a büntetőket, Lendvai előnyszerzéseiből Bakos és Balogh volt eredményes.

A vendégeknél Kertész Balázs nyújtott kiemelkedő teljesítményt az első játékrészben.

A második félidő 10. percében a remek védekezésnek és kapusteljesítménynek köszönhetően levetkőzte görcsösségét a PLER, és felszabadult, ötletes, lendületes játékkal fokozatosan ellépett ellenfelétől.

Tíz perccel a lefújás előtt már tetemes, 11 gólos előnyre tett szert a hazai gárda.

A B csoportban a Dunaferr a Balatoni KC vendégeként nyert 25-21-re.

KÉZILABDA, BUDAPEST BANK FÉRFILIGA, 11. FORDULÓ, A CSOPORT

PICK SZEGED – DKSE-AIRPORT DEBRECEN 34–18 (15–11)
A mérkőzés osztályzata: 3
Szeged, 2200 néző, vezette: Baranyi, Szloska.
PICK SZEGED: Puljezevics – GHIONEA 7 (1), Djurkovics 3, Herbert 1, Osmajics 1, ANDJELKOVICS 3, ZVIZEJ 7. Csere: Marjanacs (kapus), Krivokapics 5 (1), Petrea, VADKERTI Á. 3, Bajusz 2, Bendó 2, Sutka. Edző: Vladan Matics.
DEBRECEN: Djordjevics – Gúnya 3 (2), Rédei 3, Tarnavölgyi 2, Roman 1, KELECSEVICS 5, Ambrus 2. Csere: Pereverzia (kapus), Habuczki, Sipos, Noris 1, Hornyák, Juhász 1, Lókodi. Edző: Kovács Mihály.
Az eredmény alakulása: 3. p.: 1–2. 9. p.: 3–4. 14. p.: 6–5. 20. p.: 10–6. 26. p.: 13–8. 39. p.: 20–14. 45. p.: 22–14. 53. p.: 28–16. 57. p.: 30–17.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/2

MESTERMÉRLEG
Vladan Matics: – Az első harminc percben idegesen, kapkodva játszottunk. A szünet után látottakkal viszont maradéktalanul elégedett vagyok. Teljesítményünk biztató a szombati Velenje elleni BL-mérkőzés előtt.
Kovács Mihály: – Gratulálok a Szegednek.

PLER-AIRPORT KC – SZÁZHALOMBATTAI KE 30–22 (14–12)
Lőrinci Sportcsarnok, 400 néző. V: Jancsó, Marczinka
PLER: Zsembery – Rév 2, BALOGH 6, Pordán 1, Lendvay 2, Szabó P. 7 (4), BAKOS 5. Cs: NOVÁK (kapus), Korsós, FORGÁCS 4, Kocsi 1, Szabó L., DOBÓ, LÉKAI 2. Edző: Nagy Károly
SZÁZHALOMBATTA: PERGER – KERTÉSZ 7 (3), Horváth, Dénes 1, Milicsevics 2, dr. Czina 1, Varga 4. Cs: Pásztor (kapus), Balázs 2, Nagy, Jakab 2, Mohácsi 2 (1), Juhász 1. Edző: Sótonyi László
Az eredmény alakulása. 9. p.: 3–3. 20. p.: 8–8. 28. p.: 13–11. 33. p.: 16–12. 37. p.: 17–15. 40. p.: 21–15. 50. p.: 28–17. 58. p.: 30–20
Kiállítások: 12, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 6/4

MESTERMÉRLEG
Nagy Károly: – Taktikusan, jól játszva nyertünk. Gratulálok a győzelemhez a csapatomnak.
Sótonyi László: – A harcosabb csapat megérdemelten nyert.

B CSOPORT

BALATONI KC – DUNAFERR SE 21–25 (10–16)
Balatonfüred, 700 néző. V: Kisfalvi, Péli
BALATONI KC: SZATHMÁRI – TOMBOR 10 (5), Lelkes, KÁNYAI, VILOVSZKI 4, Pál 1, Bene. Cs: Kovács S. (kapus), Salamon 1, Struhár, Gelley, Konkoly 2, Kolep, Kotormán 3 (1). Edző: Velky Mihály
DUNAFERR: MIKLER – Czigány 3, Bakos 3, GREBENÁR 7, Zubai Sz. 1, NAGY K. 5, Törő 6 (1). Cs: Stochl (kapus), Kemény, ROSTA, Sándor, Zubai G., Hajdu, Ancsin. Edző: Kolics János
A mérkőzés alakulása. 6. p.: 2–1. 10. p.: 3–4. 16. p.: 3–10. 22. p.: 7–13. 34. p.: 10–19. 48. p.: 16–21. 55. p.: 19–22
Kiállítások: 6, ill. 16 perc
Hétméteresek: 8/6, ill. 2/1

MESTERMÉRLEG
Velky Mihály: – Az első félidőben tompák voltunk, de fordulás után nem várt jó játékkal örvendeztettük meg lelkes közönségünket.
Kolics János: – Remek hangulatú, telt házas mérkőzésen nagy csatában biztos győzelmet arattunk.

AZ A CSOPORT ÁLLÁSA

1. DKSE-Airport Debrecen 12 10 - 2 345-296 +49 20
2. Pick Szeged 10 9 - 1 336-223 +113 18
3. PLER-Airport KC 10 6 1 3 290-247 +43 13
4. Százhalombattai KE 11 6 1 4 300-284 +16 13
5. Tatabánya Carbonex KC 10 5 - 5 273-289 -16 10
6. Mezőkövesdi KC 10 2 - 8 237-280 -43 4
7. Nyíregyházi KSE 9 1 - 8 200-267 -67 2
8. Hort SE 10 1 - 9 218-313 -95 2

A B CSOPORT ÁLLÁSA

1. MKB Veszprém KC 11 11 - - 423-237 +186 22
2. Dunaferr SE 11 10 - 1 337-248 +89 20
3. Erste-Békési FKC 11 5 - 6 320-354 -34 10
4. Gyöngyösi FKK 10 3 4 3 248-263 -15 10
5. Komlói BSK 10 3 2 5 226-270 -44 8
6. Győri ETO FKCSE 10 3 2 5 266-287 -21 8
7. Balatoni KC 11 2 2 7 266-306 -40 6
8. Tatai HAC 10 - - 10 212-333 -121 0