Törő Szabolcs nyolcat vágott a Tatának Dunaújvárosban
Törő Szabolcs nyolcat vágott a Tatának Dunaújvárosban

A Tatabánya csak az első húsz percben volt igazán méltó ellenfele a szegedi bajnokcsapatnak.

Vladan Matics együttese lényegesen hosszabb kispadjának köszönhetően az első félidei öt gólos előnyét a végén tizenhatra tudta feltornázni.

Füzesi Ferenc, a Tatabánya edzője a mérkőzés utolsó harmadában ”szemtelenül” fiatal cserejátékosait vetette be, ebben a periódusban kiderült, a Kanyó név hosszú idők után újra jól csenghet Tatabányán, hiszen az egykori játékos Kanyó Antal mindhárom fia Ádám, Bence és Balázs is betalált a szegedi kapuba.

A Dunaferr számára is kiváló erőfelmérőt jelentett a Tata elleni összecsapás, Kolics Jánosnak az iramra, és a fiatal játékosok teljesítményére sem lehetett panasza.

A válogatott Törő igazi vezéregyéniség volt a hazaiaknál, de Bakos és Ancsin remeklése is kellett a kiütéses 31-13-as győzelemhez.

A Győr a tabellán eggyel előkelőbb helyet elfoglaló Békést fogadta hazai környezetben.

A tizenöt perc elteltével nyitott védekezésre áttérő, a játékot gyorsító Győr valósággal állva hagyta ellenfelét. Miss Zoltán nagyszerű formájának is köszönhetően nyolcpontos előnyre tettek szert a nagyszünetre.

A folytatás már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, de Deáki István tanítványainak győzelme nem forgott veszélyben.

Meglepetésre sokáig a mezőkövesdiek irányították a játékot Debrecenben, a hazaiak csupán a 49. percben vezettek először.

A debrecenieknél csupán a válogatott Rédei István dícsérhető, de az ő eredményessége elegendő volt a minimális győzelemhez.
A–CSOPORT
TATABÁNYA-CARBONEX – PICK SZEGED 23–39 (15–20)
Tatabánya, 700 néző. V: Dobrovits, Tájok
TATABÁNYA: Szente – Vancsics 4, Serfel 1, Szögi 2, Szavics 1, Halász M. 5, KANYÓ Á. 7 (2). Cs: Liszkai (kapus), Manics, Hodi 1, Kiss Á., Kanyó Balázs 1, Kanyó Bence 1, Keindl
Vezetőedző: Füzesi Ferenc
SZEGED: MARJANAC – Bendó 1, Ghionea 5, DJURKOVICS 3, Herbert 2, ANDJELKOVICS 5, Petrea 4. Cs: Krivokapics 4, Bajusz 1 (1), ZVIZEJ 5, Stamate 4, Sutka, VADKERTI 5
Edző: Vladan Matics
Az eredmény alakulása. 5. p.: 2–3. 10. p.: 5–4. 17. p.: 9–10. 21. p.: 10–13. 26. p.: 13–15. 40. p.: 18–26. 48. p.: 21–31. 55. p.: 22–37
Kiállítások: 6, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Füzesi Ferenc: – Jó iramú meccsen kidomborodott az ellenfél nagyobb tudása.
Vladan Matics: – Első félidei gyengébb véedekezésünk a második játékrészre összeállt, kötelező győzelmet arattunk.
DKSE-AIRPORT DEBRECEN – MEZŐKÖVESDI KC 29–28 (10–13)
Debrecen, 800 néző. V: Horváth P., Marton
DEBRECEN: Djordjevics – Gúnya 1, RÉDEI 13, Habuczki, Kelecsevics 3, Ambrus 3, Frey T. 6 (1). Cs: Pereverzia, Nahaj (kapusok), Roman 1, Noris 1, Tarnavölgyi 1. Edző: Kovács Mihály
MEZŐKÖVESD: BAKOS – Fülöp 4, Pető 2, VUJOVICS 5 (3), Papp G. 3, Fekete 8 (1), Németh 3. Cs: György (kapus), Kocsis 1, Panyi, Fügedi, Molnár F., Ulics 2, Nyikes. Edző: Juhász István
Az eredmény alakulása. 3. p.: 0–3. 11. p.: 4–4. 19. p.: 6–10. 25. p.: 8–12. 36. p.: 12–16. 41. p.: 17–17. 49. p.: 23–22. 55. p.: 26–23
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Kovács Mihály: – Kicsit fáradtak voltunk, mert ezen a héten már volt egy mérkőzésünk Nyíregyházán. Fegyelmezetten, jól játszó Mezőkövesdet győztünk le. Örülünk a két pontnak.
Juhász István: – Egyenrangú ellenfelei voltunk a Debrecennek. Egy pontot megérdemeltünk volna.

B–CSOPORT
GYŐRI ETO FKC SE – ERSTE BÉKÉSI FKC 31–24 (20–12)
Győr, 500 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
GYŐR: SZABÓ I. – MISS 12 (1), SZABÓ A. 7, Nagy T. 3 (1), VUCKOVIC 3, BOGNÁR R. 5, Pálos 1. Cs: Szeles, Józsa T., Németh G.
Edző: Deák István
BÉKÉS: Nagy L. – Nagy Cs. 2, Oláh 3 (1), HÍMER 4, KOCSIS CS. 4, Pavlovics 2, Kopcsák 3. Cs: Ardeleán (kapus), Trivkovics 2, Raffai 2, Jurko 1, Szatmári, Djurisin 1, Gamrat
Edző: Bakó Botond
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–5. 11. p.: 7–6. 14. p.: 8–10. 23. p.: 15–11. 40. p.: 24–16. 54. p.: 29–22. Kiállítások. 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Deáki István: – Ha mindenki ennyit tenne a csapatért, akkor sokkal előbbre tartanánk.
Bakó Botond: – Meghatárzó játékosaink színvonal alatti teljesítménye eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét.
DUNAFERR SE – TATAI HAC 31–13 (19–6)
Dunaújváros, 700 néző. V: Bóna, Miskei
DUNAFERR: Mikler – Szalafai 2, BAKOS 4, Nagy K. 2, Zubai Sz. 4, Grebenár 4, TÖRŐ 8 (4). Cs: Stochl (kapus), Kemény, Tóth J. 1, Benmiloud 1, ANCSIN 4, Hajdu 1, Sándor. Edző: Kolics János
TATAI HAC: Czérna – Becker 2, Kuzma 2, Krancz 1, Bognár 2, Kőhalmi, Nagy Z. 1. Cs: NAGY P. (kapus), Györke, Lengyel, Zeck 1, Kiss Zs. 2, Bodnár 2. Edző: Basky Péter
Az eredmény alakulása. 7. p.: 8–0. 13. p.: 13–3. 40. p.: 21–8. 45. p.: 25–10. 55. p.: 28–12
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/–
MESTERMÉRLEG
Kolics János: – Minél nagyobb iramot próbáltunk diktálni, valamint kipróbálni fiatal tehetségeinket, ebből a szempontból nem okoztunk csalódást. Az ellenfél halogató játékára időnként türelmetlenül reagáltunk, ez okozott néhány hibát.
Basky Péter: – Ember küzdj, és bízva bízzál!

A csoport - Alapszakasz M Gy D V L-K Gk P
1. DKSE-Airport Debrecen 9 8 - 1 264-218 +46 16
2. Pick Szeged 9 8 - 1 302-205 +97 16
3. PLER-Airport KC 8 5 1 2 236-193 +43 11
4. Százhalombattai KE 8 4 1 3 222-215 +7 9
5. Tatabánya Carbonex KC 9 4 - 5 240-263 -23 8
6. Mezőkövesdi KC 9 2 - 7 215-250 -35 4
7. Nyíregyházi KSE 8 1 - 7 180-236 -56 2
8. Hort SE 8 1 - 7 175-254 -79 2

B csoport - Alapszakasz M Gy D V L-K Gk P
1. MKB Veszprém KC 9 9 - - 340-189 +151 18
2. Dunaferr SE 9 8 - 1 273-200 +73 16
3. Erste-Békési FKC 9 5 - 4 260-275 -15 10
4. Győri ETO FKCSE 9 3 2 4 242-262 -20 8
5. Komlói BSK 8 3 1 4 188-204 -16 7
6. Gyöngyösi FKK 8 2 3 3 202-223 -21 7
7. Balatoni KC 8 1 2 5 203-234 -31 4
8. Tatai HAC 10 - - 10 212-333 -121 0