Vuelta: Valverde szakaszt nyert, újra Lópezen a piros trikó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 18:20
null
Alejandro Valverde 39 évesen szakaszt nyert a Vueltán (Fotó: AFP)
A spanyol Alejandro Valverde nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny hetedik szakaszát pénteken, a harmadik helyen végző kolumbiai Miguel Ángel López pedig visszavette a vezetést összetettben.

 

Az Onda és Mas de la Costa közötti 183.2 kilométeres hegyi etapon egy tízfős szökevénycsoport lépett el a mezőnytől, az üldözés közben pedig az utolsó előtti emelkedőn leszakadt az éllovas belga Dylan Teuns, így biztossá vált, hogy ismét gazdát cserél a piros trikó. Az esélyeseket magában foglaló mezőny végül a célba vezető kaptató lábánál utolérte a szökevényeket.

A maga 4.1 kilométerével nem túl hosszú, de 12.3 százalékos átlagmeredekségével rendkívül nehéz utolsó kaptatón a kolumbiai Nairo Quintana olyan tempót diktált, hogy csak hárman bírták tartani vele a lépést: csapattársa, Valverde, továbbá az idei Giro d'Italián harmadik szlovén Primoz Roglic, illetve a tavalyi Girón és Vueltán egyaránt harmadikként végző López. A célig a helyzet nem változott, a sprintben pedig a világbajnok érvényesítette a papírformát azzal, hogy mindenkit maga mögé utasított. Mostanra egyértelművé vált, hogy minden bizonnyal ebből a négyesből kerül majd ki a végső győztes, jelenleg az ezúttal hat másodperces hátránnyal célba érő López vezet Roglic és a 2009-es bajnok Valverde előtt, de a negyedik, 2016-ban győztes Quintanának is mindössze 27 másodperc a lemaradása.

A 39 éves Valverde 13. alkalommal indult a Vueltán, ebből tízszer legalább egy szakaszon elsőként ért célba, összességében pedig a 13. részsikerét aratta.

La Vuelta on Twitter

Mas de la Costa mostró los cuatro más fuertes de #LaVuelta19: @alejanvalverde se llevó la etapa y López el liderato. Revívelo en 1' Today we saw a possible Big 4 for the rest of La Vuelta. Between them, Valverde took the stage and @SupermanLopezN the lead.



VUELTA A ESPANA
7. szakasz, Onda–Mas de la Costa, 183.2 km, hegyi befutó

1. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 4:34:11 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) azonos idővel
3. Miguel Ángel López (kolumbiai, Asztana) 6 mp hátrány
4. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) a. i.

 

Az összetett élcsoportja
1. López 28:19:13 óra
2. Roglic 6 mp h.
3. Valverde 16 mp h.
4. Quintana 27 mp h.

Szombaton a Valls és Igualada közötti 166.9 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3272.2 kilométert tesz meg a szeptember 15-ei, madridi befutóig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik