Vuelta: szlovén etapgyőzelem, nem változott az összetett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 19:26
Matej Mohoric nyerte pénteken a Vuelta a Espana Spanyol országúti kerékpáros-körverseny hetedik szakaszát, míg összetettben Chris Froome változatlan előnnyel áll az élen.

A Llíria és Cuenca közötti 207 kilométeren, az idei Vuelta leghosszabb szakaszán egy nagyobb szökevénycsoport korán ellépett a főmezőnytől. Az utolsó emelkedő megrostálta a bolyt, amelyből Matej Mohoric felfelé meglógott, majd a lejtmenetben különleges technikájával – amikor a felső vázra hasalva hajtja kerékpárját – ellépett üldözőitől, így magabiztosan nyerte meg az etapot. Ez volt a 22 éves szlovén versenyző első szakaszgyőzelme háromhetes viadalon. Másodikként – akárcsak csütörtökön – a lengyel Pawel Poljanski zárt, míg a harmadik a spanyol José Joaquín Rojas lett.

Az összetett legjobbjait – így a piros trikós, Tour de France-győztes Froome-ot – magában foglaló főmezőny 8:37 perc hátránnyal ért célba.

VUELTA
7. SZAKASZ (Llíria–Cuenca, 207 km)

1. Matej Mohoric (szlovén, UAE) 4:43:35 óra
2. Pawel Poljanski (lengyel, Bora-Hansgrohe) 16 másodperc hátrány
3. José Joaquín Rojas (spanyol, Movistar) azonos idővel

Az összetett élcsoportja: 1. Chris Froome (brit, Sky) 27:46:51 óra, 2. Esteban Chaves (kolumbiai, Orica-Scott) 11 másodperc hátrány, 3. Nicolas Roche (ír, BMC) 13 mp h.

Szombaton a Hellín és Xorret de Catí közötti 199.5 kilométer vár a mezőnyre, amely a szeptember 10-i madridi befutóig 3324.1 kilométert tesz meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik