Vuelta: Roglic az utolsó nehéz feladatot is megoldotta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 18:34
null
Primoz Roglicnak már „csak" be kell gurulnia Madridba (Fotó: AFP)
A szlovén Tadej Pogacar nyerte meg szombaton a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny 20., utolsó előtti szakaszát, amelyen honfitársa, Primoz Roglic megőrizte első helyét az összetettben.

 

Az Arenas de San Pedro és Plataforma de Gredos közötti 190.4 kilométeres etapot hat hegy nehezítette, így ez volt az utolsó alkalom, hogy riválisai megpróbálják megelőzni az éllovas szlovén kerekest. Roglic azonban végig bírta a tempót a mögötte második, egyúttal világbajnok Alejandro Valverdével, aki csak a cél előtt tudott kicsit meglógni tőle, de a második helyért járó időjóváírással együtt is csak 13 másodpercet faragott közel háromperces hátrányából.

A nap nyertese a mindössze húszesztendős Pogacar, aki a legerősebbnek bizonyult az utolsó hegyi etapon, és több mint másfél perces előnnyel ért célba. Ezzel nemcsak harmadik részsikerét aratta az idei Vueltán, hanem két pozíciót javítva feljött a harmadik helyre összetettben. Egyúttal visszavette a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér trikót a kolumbiai Miguel Ángel Lópeztől, aki ezúttal teljesen elkészült az erejével, csupán 11. lett több mint kétperces lemaradással.

Az utolsó etapon már hagyományosan nem változik a sorrend, azaz ha célba ér, Roglic lesz az első szlovén, aki háromhetes viadalon diadalmaskodik.

Vasárnap a Fuenlabrada és Madrid közötti 106.6 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3272.2 kilométert tesz meg a fővárosi befutóig.

VUELTA A ESPANA
20. szakasz, Arenas de San Pedro–Plataforma de Gredos, 190.4 km, hegyi befutó

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE Emirates) 5:16:40 óra
2. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 1:32 perc hátrány
3. Rafal Majka (lengyel, BORA-hansgrohe) azonos idővel
...5. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 1:41 p h.
Az összetett élcsoportja
1. Roglic 80:18:54 óra
2. Valverde 2:33 p h.
3. Pogacar 2:55 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik