Vuelta: Jakobsen első sikere, Kruijswijk feladta a versenyt

Vágólapra másolva!
2019.08.27. 18:23
null
Fabio Jakobsen először nyert szakaszt nagy körversenyen (Fotó: AFP)
Fabio Jakobsen nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny negyedik szakaszát kedden, Nicolas Roche pedig megőrizte első helyét az összetettben.

 

KRUIJSWIJK FELADTA A VERSENYT

Steven Kruijswijk térdproblémák miatt a negyedik szakasz elején feladta a Vueltát.

Az idei Tour de France-on harmadik holland kerekes ezúttal elsősorban csapattársa, a szlovén Primoz Roglic első számú hegyi segítőjeként vágott neki a spanyol viadalnak szombaton. Kedden a Cullera és El Puig közötti etap első kilométerein azonban fel kellett adnia a viadalt térdfájdalmai miatt.

Kruijswijk csapatával, a Jumbo-Vismával együtt egy vízátfolyás miatt bukott a szombati nyitó szakaszon, a torreviejai csapatidőfutamon.

A Cullera és El Puig közötti 175.5 kilométeres szakaszon a várakozásoknak megfelelően sprintbefutó döntött, ezen a Deceuninck-Quick Step holland kerekese célfotóval bizonyult jobbnak a hétfői etapon győztes ír Sam Bennettnél. Harmadikként a német Max Walscheid ért célba.

Ez volt Jakobsen első szakaszsikere nagy körversenyen.

Az ír Roche a sprintbefutóban a mezőnnyel ért célba, ezzel megtartotta a piros trikót, előnye változatlanul két másodperc a 2016-os bajnok kolumbiai Nairo Quintana, nyolc másodperc a szintén kolumbiai Rigoberto Urán előtt.

Szerdán a L’Eliana és az Observatorio Astrofísico de Javalambre közötti 170.7 kilométer és hegyi befutó vár a mezőnyre, amely összesen 3272.2 kilométert tesz meg a szeptember 15-i, madridi befutóig.

VUELTA A ESPANA
4. szakasz, Cullera–El Puig, 175.5 km

1. Fabio Jakobsen (holland, Deceuninck-Quick Step) 4:04:16 óra
2. Sam Bennett (ír, BORA-Hansgrohe) azonos idővel
3. Max Walscheid (német, Sunweb) a. i.
Az összetett állása
1. Nicolas Roche (ír, Sunweb) 13:55:30 óra
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 2 mp hátrány
3. Rigoberto Urán (kolumbiai, Education First) 8 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik