Vuelta: francia szakaszsiker; Froome növelte az előnyét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.26. 18:14
null
Julian Alaphilippe nyerte a nyolcadik szakaszt (Fotó: AFP)
A francia Julian Alaphilippe nyerte meg szombaton a Spanyol országúti kerékpáros-körverseny (Vuelta) nyolcadik szakaszát, összetettben pedig az élen álló Chris Froome növelte az előnyét.

Az Hellín és Xorret de Catí közötti 199.5 kilométeres etapon egy húszfős szökevénycsoportból került ki a győztes. A cél előtti rövid, de annál meredekebb emelkedőt a lengyel Rafal Majka, a szlovén Jan Polanc és Julian Alaphilippe bírta a legjobban, majd közülük utóbbi sprintelt a leggyorsabban.

Alaphilippe utolsó kilométere

A főmezőnyben az összetett diadalért küzdő kerekesek közül az immár négyszeres Tour de France-győztes brit Chris Froome kétszer is ritmust váltott, így az utolsó versenyén tekerő Alberto Contadoron kívül mindenkit leszakított. A Froome mögött második kolumbiai Esteban Chavesnek így 11-ről 28 másodpercre nőtt a hátránya.

Vasárnap az Orihuela és Cumbre del Sol közötti 174 kilométer vár a mezőnyre, amely a szeptember 10-i madridi befutóig 3324.1 kilométert tesz meg.

VUELTA 2017
8. SZAKASZ, HELLÍN–XORRET DE CATÍ, 199.5 KM

1. Julian Alaphilippe (francia, Quick-Step Floors) 4:37:55 óra
2. Jan Polanc (szlovén, UAE Emirates) 2 mp hátrány
3. Rafal Majka (lengyel, Bora-Hansgrohe) azonos idővel

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Chris Froome (brit, Sky) 32:26:13 óra
2. Esteban Chaves (kolumbiai, Orica-Scott) 28 mp hátrány
3. Nicolas Roche (ír, BMC Racing) 41 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik