Tour de Hongrie: Szalontay rajthoz állhat csütörtökön

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 09:30
Szalontay Sándor rajthoz áll a 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny csütörtöki szakaszán.

A keddi egyéni időfutam második helyezettje szerdán feladta a Keszthely és Zalaegerszeg közé kiírt etapot, ám néhány kilométerrel később a rendkívül erős, orkán erejű szél és a heves eső következtében leállították a versenyt. A zsűri döntésének értelmében törölték a szakasz eredményeit, így Szalontay Sándor elindulhat a Velencétől Siófokig tartó 138 kilométeren.

„Megmondom őszintén, nem akartam még egy szakaszt menni, a prológ miatt jöttem. Nem is tudom, hogy milyen lesz a következő, de megyek a mezőnyben, amennyit tudok, hogy lássanak a nézők” – mondta az MTI-nek a Bátorfi-Trek Teamben induló Szalontay. Hozzátette: a szőlődombokon, kanyargós úton rendezett szakasz és a nagy szintkülönbség rendkívül nehéz volt számára, és a kavargó szél is sokat kivett belőle.

A helyenként igen rossz minőségű útburkolatról azt mondta, szerencsésen átvészelte a kátyúkat, mert nem megy bele olyan szituációba, ami nem biztonságos.

„Fontosnak tartom, hogy ne veszélyeztessem a testi épségemet, de rakom a kereket mezőnyben továbbra is, megnézzük, milyen lesz a folytatás” – szögezte le Szalontay.

A háromszoros olimpikon Parti András kiemelte, az országúti versenyzés nagyon más világ.

„Érdekes számomra belekóstolni, ugyan Tihany Kupán mentem már, de azt nem lehet ezzel összehasonlítani” – mondta Parti Mint elmondta, az olimpiai kvalifikáció miatt a mountain bike mellett nem férnek bele a programjába az országúti versenyek, de ez a mostani magyar kör pont beleillett.

„Amikor néhány éve újraindult a Tour de Hongrie, akkor eldöntöttem, hogy egyszer el akarok indulni rajta, mert egy nagyon jó dolog” – tette hozzá a hegyikerékpáros. Hozzáfűzte, hektikus volt számára a szerdai szakasz, még rá kell éreznie a helyezkedésre a mezőnyben:

„Én még kicsit többet megyek szerintem erőből, mint kéne, de azért igyekszem megbújni is, amikor lehet. Kell pár nap, amíg igazán belerázódom.”

Kifejtette, tét és különösebb cél nélkül vesz részt a Tour de Hongrie-n, de szívesen segít fiatalabb társainak a Cube-Csömörnél, és „ha a csapat vagy én személy szerint tudok valami jót alkotni, akkor megyek”.

A szerdai viharról elmondta, óriási volt a szél, és a fák olykor 45 fokban megdőlve álltak, így mindenki megértette, miért állítják meg őket.

„Nem lehetett mit csinálni, elég veszélyes lett volna így bringázni a mezőnyben, biztonságosabb volt így. Ezzel, hogy törölték a szakaszt, ugyanonnan folytatódik minden, ahogy eddig állt” – fogalmazott.

Lovassy Krisztián szerint a vasárnapi ibrányi országúti ob megnyerése kicsit kivett belőle, nem érezte még csúcsformában magát szerdán.

„Első nap általában nem szoktam a legerősebb formámat hozni, de így is több akcióban benne voltam a szakasz elején, ám nem igazán engedett el akkor még senkit a mezőny” – értékelte az etapot Lovassy, akinek a felkészülését egy kezdődő tüdőgyulladás is hátráltatta múlt héten.

Kitért rá, csapatából, a Team Differdange Loschból egy versenyző, Cristian Railenau ott volt a tízfős szökésben. A moldovai kerekest úgy jellemezte, a hegyeken erős, így ha célba ért volna a szökés, amely már közel 1 perc 45 másodperces előnyben volt a leállításkor, akkor jó esélyei lettek volna összetettben.

A szerdai etapról elmondta, az eső önmagában nem probléma egy versenyen, de a viharos szél és a jégeső már veszélyes lett volna.

„Felhívták a figyelmünket, hogy lesz egy húsz kilométeres szakasz, ahol lesznek kátyúk, jeleztem is a csapattársaimnak, de szerintem nem volt vészes” – szögezte le Lovassy.

A csütörtöki szakasz kapcsán úgy vélekedett, nehéz lesz igazán eredményes szökésben részt vennie, de dolgozni fog rajta.

„A megkülönböztető trikók viselőire mindig jobban odafigyelnek az átlagnál. Mivel Szalontay Sándoron a zöld, Peák Barnabáson a fehér mez van a prológ eredményei alapján, én viselhetem a legjobb magyar versenyzőnek járót, így különösen nehéz dolgom lesz” – emelte ki Lovassy Krisztián, aki 9. lett a keddi egyéni időfutamon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik