Tour de Hongrie: rajt két nappal az utolsó magyarországi Giro-szakasz után

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.19. 14:44
Két nappal a Giro d'Italia harmadik, egyben utolsó magyarországi szakasza után rajtol jövő májusban a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny.

A magyar körverseny honlapjának keddi beszámolója szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elfogadta a szervezők kérelmét, így a viadal kiváló időponttal került be a nemzetközi versenynaptárba: 2020-ban május 13. és 17. között rendezik a Tour de Hongrie-t, amelyen akár a legmagasabb kategóriájú, World Tour-csapatokat is láthatnak a nézők.

A jövő évi, 103. olasz körverseny első három szakaszát május 9. és 11. között rendezik Magyarországon, mielőtt Olaszországban folytatja útját a mezőny. Az első etap egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra kerül sor, s két nappal később rajtol az ötnapos magyar körverseny.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke kifejtette: a nemzetközi naptárban nagy változások történtek, a tokiói olimpia miatt olyan hagyományos versenyek is szokatlan időpontra kerültek, mint a Tour de France vagy a Vuelta a Espana.

„A nemzetközi szövetség jövőre indítja útjára a Pro Series nevű kiemelt sorozatot, amelybe mi is szeretnénk bekerülni. Nagyon komoly követelményrendszernek kell ehhez megfelelni, az első kritérium az, hogy legalább tizennégy World Tour- vagy prokontinentális csapat vegyen részt a versenyünkön. A májusi időponttal nagy lehetőséget kaptunk, hogy ezt teljesíteni tudjuk” – fogalmazott Eisenkrammer. Hozzátette: a Giro d'Italia magyarországi rajtja már eddig is sok kaput megnyitott a magyar kerékpársport előtt, s ezúttal a Tour de Hongrie előrelépésében is óriási szerepet játszhat.

„A Giro rajtjára a világ legjobb csapatai érkeznek Magyarországra, a teljes eszközparkjukkal. A nagykanizsai befutó után az olasz körverseny résztvevői repülővel utaznak Szicíliába, az eszközpark azonban itt marad. Több nagy csapattal egyeztettünk arról, hogy részt vennének-e egy két nappal később kezdődő magyarországi körversenyen, hiszen ehhez minden felszerelésük itt lesz. Kedvező visszajelzéseket kaptunk, ahogyan a nemzetközi szövetség is nagyon jó ötletnek tartotta ezt, hiszen ebben az időpontban rendezték volna a World Tour-kategóriás kaliforniai körversenyt, amelynek szervezői néhány héttel ezelőtt jelentették be, hogy jövőre nem indítják el a viadalukat” – fejtette ki a főszervező.

Eisenkrammer kiemelte: a kormányzat részéről is zöld utat kaptak, hiszen ez egy vissza nem térő lehetőség a Tour de Hongrie nagy előrelépéséhez. Hangsúlyozta: ez nemcsak a verseny számára, hanem az egész magyar kerékpársport fejlődése szempontjából óriási lehetőség.

„A Giro magyarországi rajtját óriási érdeklődés övezi majd szerte a világon, s mi azokban a napokban Magyarország más részeit is meg tudjuk mutatni a világnak a televíziós közvetítéseken keresztül” – mondta Eisenkrammer Károly.

A Tour de Hongrie-t 1925-ben rendezték meg először, a történelem viharai azonban sokszor nem kímélték az eseményt, amelynek tavaly került sor a 40. kiírására. Az idei magyar körverseny során hat nap alatt 890 kilométert teljesített a mezőny, az összetett győzelmet a lett Krists Neilands szerezte meg, Dina Márton a második, Valter Attila a harmadik helyen végzett. A versenyről Magyarországon minden nap élő közvetítéssel jelentkezett az M4 Sport, az utolsó két szakaszt az Eurosport is élőben közvetítette, a tv-nézők a világ 195 országában láthattak napi összefoglalókat a magyar körversenyről.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik