Tour de Hongrie: Neilandsé a Kékestető, Dina és Valter a dobogón

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.15. 16:04
null
Az utolsó előtti szakaszt teljesítették a 2019-es Tour de Hongrie-n (Fotó: Tour de Hongrie/Halmágyi Zsolt/tdh.hu)
A sárga trikós lett Krists Neilands nyerte meg a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny negyedik szakaszát, a Kékestetőn záruló királyetapot, Dina Márton második, Valter Attila pedig harmadik lett.

 

A 40. magyar körverseny szombati szakaszán három év után tért vissza a mezőny Magyarország legmagasabb hegyére, az 1014 méteres Kékestetőre. A Karcagról elrajtolt kerekesekre három gyorsasági részhajrá várt a 138 kilométeres táv során, valamint 1453 méter szintkülönbség teljesítése, két hegyi hajrával: a záró emelkedőn Mátraházán (718 m) és Kékestetőn (984 m) gyűjthettek pontokat utoljára a piros trikóért vetélkedők.

Az összetett utolsó, 111. helyén álló Vas Balázs a rajt előtt az MTI-nek elmondta, a magyar válogatottnál szeretnék, hogy valaki benne legyen a szökésben, a sprinterek a vasárnapi záró szakaszra tartalékolnak, míg ő maga túl szeretné élni a hegyet.

„Eddig minden nap hatalmas csalódás volt számomra, nem tudom, mi van velem, gyengélkedem az emelkedőkön. Jó lenne végre egy jól sikerült nap" – fogalmazott Vas, aki a pénteki második félszakaszon 12 kilométert töltött szökésben.

Dina Márton, a Kometa versenyzője kiemelte: szökni nem fog, az első számú versenyzőjük, a spanyol Juan Perez López szakaszgyőzelméért dolgozik majd. Hozzátette, lát esélyt a legjobb magyart illető fehér trikó visszaszerzésére is, melyet a vele azonos idővel álló Fetter Erik (Pannon Cycling Team) viselt a királyetapon.

A karcagi rajt után folyamatosan próbálkoztak szökéssel a mezőny tagjai, ám ez sokáig nem járt eredménnyel. A tiszafüredi sprintet törölni kellett, mert a száz méterrel mögötte lévő vasúti átjárón vonat haladt keresztül. Az újraindítás után háromfős boly tekert el a mezőnytől – benne Móricz Dániellel (Pannon Cycling Team) –, s három és fél perces előnyt alakított ki. Míg az AmaTour Kékes kereteiben több százan tekertek fel Kékestetőre, hogy aztán szurkolhassanak a hegyi befutónál, addig a mezőny lassan faragott hátrányából, és 11 kilométerrel a cél előtt befogták a három szökevényt, akik lepacsiztak egymással, tudomásul véve: véget ért a közel 90 kilométeres szökés.

Mintegy harminc fős boly maradt az utolsó hét kilométerre, ekkor a Neri Sottoli állt az élre, amely Giovanni Viscontiért tekert, aki 2013-ban két szakaszt is nyert a Giro d'Italián, két évvel később pedig elsőként zárta a hegyi pontversenyt. Öt kilométer volt hátra, mikor a cseh Jan Barta, az összetett negyedik helyezettje megindult, őt két kilométer múlva fogták be. Ekkor a címvédő Manuel Belletti csapattársa, az Andronit képviselő kolumbiai Daniel Munoz indított, a kometás López pedig utána ment, és ott is hagyta. Fetter leszakadt a fő bolytól, Neilandsszal pedig csak Dina és Valter bírta a tempót. A végén a Miskolcon is első lett bajnok nagy hajrát kezdett, és megnyerte a szakaszt, valamint – amennyiben célba ér vasárnap – az összetettet is. A végén Dina Márton sprintelt, a második hely az övé, míg a harmadik a szintén intenzíven hajrázó Valteré lett a nagyszerű hangulatú hegyi befutón.

Dina ezzel visszavette a legjobb magyart illető fehér trikót, valamint az összetett második helyét, míg Valter a harmadik pozícióba lépett előre.

A Tour de Hongrie vasárnap a Kecskemét és Székesfehérvár közötti 169 kilométeres szakasszal zárul.

40. TOUR DE HONGRIE
4. szakasz, Karcag–Kékestető, 138 km, hegyi befutó

1. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 3:20.40 óra
2. Dina Márton (Kometa Cycling Team) azonos idővel
3. Valter Attila (CCC Development Team) a. i.
Az összetett állása
1. Neilands 17:19.13 óra
2. Dina 1:22 perc hátrány
3. Valter 1:26 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik