Tour de Hongrie: magasabb minősítést kapott a magyar körverseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.10. 18:25
A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) az országúti szakág 2018-as versenynaptárában 2.1-es kategóriájú versenynek jelölte a Tour de Hongrie-t.

„Nagyon sokat dolgoztunk érte, hogy elérkezzünk idáig" – nyilatkozta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke az esemény honlapjának. Hangsúlyozta: idén 2.2-es kategóriájú volt a verseny, a jövő évi magasabb minősítés miatt viszont még több követelménynek kell megfelelniük a szervezőknek, akik abban bíznak, hogy már jövőre sikerül egy igazi világsztárt a magyar viadalra csábítaniuk.„Nagyon sokat dolgoztunk érte, hogy elérkezzünk idáig" – nyilatkozta Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke az esemény honlapjának. Hangsúlyozta: idén 2.2-es kategóriájú volt a verseny, a jövő évi magasabb minősítés miatt viszont még több követelménynek kell megfelelniük a szervezőknek, akik abban bíznak, hogy már jövőre sikerül egy igazi világsztárt a magyar viadalra csábítaniuk.

Szilasi László, a résztvevők meghívásáért is felelős versenyigazgató hozzátette: az UCI négy kategóriába sorolja a többnapos országúti erőpróbákat, és a 2.1-es felett már csak a 2.HC- és WorldTour-versenyek vannak.

„Immár lehetőségünk lesz meghívni olyan csapatokat is, amelyeket a legnagyobb versenyeken, a Tour de France-on, a Giro d'Italián vagy a Vuelta a Espanán láthatunk" – mondta Szilasi.

A versenyigazgató elárulta: a 2.1-es kategória szabályzata alapján legalább UCI kontinentális bejegyzésű alakulatok és nemzeti válogatottak indulhatnak ilyen viadalon.

„Jelenleg két magyar csapat UCI-bejegyzése van folyamatban, az ő részvételük garantált lehet, és természetesen a magyar válogatottat is szívesen látjuk" – tette hozzá.

A Tour de Hongrie 2018-ban augusztus 14-én rajtol és 19-én fejeződik be, az UCI szabályai szerint mintegy 38 000 eurós (11.5 millió forintos) pénzdíj, valamint összesen 547 ranglistapont talál gazdára. Mindkét érték több mint duplája az ideinek. A jövő évi, sporttörténelmi Tour de Hongrie útvonalát néhány hét múlva mutatják be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik