Tour de Hongrie: indul a címvédő World Tour-csapata

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 11:33
A címvédő Krists Neilands csapata, a World Tourban szereplő Israel Start-Up Nation indul a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, amelyre augusztus 29-től szeptember 2-ig kerül sor.

A lett versenyző tavaly két szakaszsikert is ünnepelt az akkor még prokontinentális szintű izraeli együttes színeiben. Az idei évnek már csúcskategóriás World Tour-istállóként nekivágó Israel Start-Up Nation kerékpárosa a magyar körverseny 2016-os győztese, az észt Mihkel Räim is. A csapat sztárja a háromhetes körversenyeken 22 etapgyőzelemmel rendelkező német sprinter, André Greipel, valamint az ír hegyimenő Dan Martin, aki az öt legnagyobb presztízsű egynapos viadalok, a Monumentumok közül a Liege–Bastogne–Liege-t és a lombardiai körversenyt is megnyerte.

Az istálló csütörtökön szenzációs bejelentést tett, januártól ugyanis a csapat tagja lesz a négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome.

A 41. Tour de Hongrie-n a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. A szervezők célja, hogy teljesítsék a Pro Series nevű sorozatba kerülés egyik fontos kritériumát, amihez legalább tizennégy World Tour- és prokontinentális együttesnek kell rajthoz állnia. Korábban 11 csapat indulását jelentették be, az Israel Start-Up Nation immár a negyedik World Tour-induló a holland Jumbo-Visma, az amerikai Trek-Segafredo, valamint a Peák Barnabással érkező ausztrál Mitchelton-Scott után. A WT alatti besorolású, azaz prokontinentális istállók közül négy induló biztos az ötnapos magyar körversenyen, amely augusztus 29-én egy napon rajtol a világ legrangosabb viadalával, a Tour de France-szal.

A Tour de Hongrie programja:
1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom–Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen–Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag–Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak–Kazincbarcika, 171 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc–Gyöngyös–Kékestető, 188 km

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik