Tour de Hongrie: augusztus végén Esztergomból rajtol az idei verseny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 12:28
Magyarország legnagyobb országúti kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie az esztergomi Bazilikától rajtol és a királyetap végén a Kékestetőn ér véget a véglegesített program szerint.

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője a viadal csütörtöki hírlevelében elmondta, az új időpont miatt szükséges volt néhány változtatást eszközölni az eredetileg májusra tervezett útvonalban, a döntést sok fontos szempont figyelembevételével hozták meg.

A magyar körversenyre eredetileg május 13. és 17. között került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, így kissé szokatlan módon augusztus 29-én, szombaton rajtol és szeptember 2-án, szerdán ér véget.

A közlemény szerint az egyetlen jelentős változás, hogy az Esztergom környéki körpályán zajló szakasszal kezdődik majd a körverseny, ez a nap jó lehetőséget kínál a fővárosi és a környéken élő kerékpárosok számára, hogy hétvégi napon szurkolhassanak a Pilisi Parkerdőben, a dobogókői emelkedőkön. Az eredeti programban az esztergomi etappal zárult volna az ötnapos viadal, a módosítás miatt viszont ezzel indul. A szakasz 156 helyett 118 kilométer hosszú lesz, három kört tesz majd meg a mezőny, a bringások pedig 1963 méternyi szintemelkedést küzdenek le.

„A program ettől kezdve csak apróságokban tér el az eredetileg tervezettől: a második etap Debrecenből indul és Hajdúszoboszlón ér célba, a harmadik napon Karcag és Nyíregyháza között teker a mezőny, a negyedik napon Sárospatak és Kazincbarcika között kell teljesíteni a távot” – olvasható a hírlevélben, amely jelzi, a királyetapon, Miskolc és Kékestető között 188 kilométer lesz a táv, a versenyzőknek pedig kétszer is fel kell tekerniük Magyarország legmagasabb pontjára, így összesen 3259 méternyi szintemelkedést vár rájuk.

A 41. Tour de Hongrie-n a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll rajthoz. A szervezők célja, hogy teljesítsék a Pro Series nevű sorozatba kerülés egyik fontos kritériumát, amihez legalább tizennégy World Tour- és Pro Team-együttesnek kell elindulnia. Szilasi László versenyigazgató szerint ez sikerülhet, az előzetes egyeztetések alapján várhatóan öt World Tour csapat mellett tíz Pro Team istálló indul.

A TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA

1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom–Esztergom, 118 km
2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen–Hajdúszoboszló, 158 km
3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag–Nyíregyháza, 182 km
4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak–Kazincbarcika, 171 km
5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc–Gyöngyös–Kékestető, 188 km

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik