Tour de Hongrie: a kolumbiai Jaramillo nyerte a versenyt

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.07.02. 17:32
null
A kategóriák győztesei (Fotó: facebook.com/tourdehongrie)
Az ausztrál Scott Sunderland nyerte meg a 38. Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körverseny utolsó szakaszát, míg az összetett versenyben a kolumbiai Daniel Jaramillo végzett az élen, a második Peák Barnabás lett.

A jászberényi rajt előtt az összetett második helyén minimális hátránnyal álló Peák Barnabás az MTI-nek arról beszélt, hogy a 112 kilométeres etapon szerinte nem lesz komoly szökési lehetőség, ezért várhatóan csak a Városligetben kialakított körpályán dől majd el a végső győzelem.

A fővárosig tartó, három gyorsasági részhajrát és egy második kategóriás hegyi hajrát magában foglaló szakasznak 28 fokban és szép időben vágott neki a 86 fős mezőny. A rajt után több szökési próbálkozás is akadt, ám még egyperces különbséget sem tudott kialakítani egyik boly sem, a főmezőny kontrollálta a viadalt. Az első, turai részhajrát követően aztán egy hétfős szökevénycsoportnak sikerült két perc feletti előnyt kialakítania.

Ezek után következett a galgamácsai nyolcszázalékos emelkedő, amely megrostálta a mezőnyt, az élboly és a főmezőny is szétszakadt. A körverseny utolsó, vácegresi hegyi hajrájában ugyan nem volt az első négy között Amanuel Ghebreigzabhier, az eritreai kerekes így is elhódította a hegyi pontverseny győztesének járó piros trikót. Ebben az összevetésben legjobb magyarként Valter Attila harmadik lett.

Az emelkedő után ismét összerázódott a mezőny és Budapestre már együtt érkeztek meg a kerekesek, akik a városligeti körpályán nagy harcot vívtak. A szakasz végül sprintbefutóval zárult, melyben Sunderland diadalmaskodott, aki a gyorsasági pontversenyt és az ezzel járó zöld mezt is megnyerte. Az összetettben nem változott az állás, azaz Daniel Jaramillo diadalmaskodott Peák Barnabás előtt.

Utóbbi a második hely mellett a legjobb U23-as versenyzőként megnyerte a fehér trikó, egyúttal a legjobb magyar lett.

„A hajrában kapaszkodtam nagyon a kormányba, próbáltam bejönni a dobogóra, de ez ma nem volt bennem” – nyilatkozta az MTI-nek a KONTENT-DKSI magyar versenyzője hozzátéve, hogy csapata nem tudott már igazán összedolgozni a végén, mert társai is nagyon fáradtak voltak. Az ugyanakkor jól esett neki, hogy két másik magyar istálló, a Cube-Csömör és az Epronex is egész nap segített neki.

Peák összegzésképpen megjegyezte, elégedett az eredményével. Az utolsó szakaszon a legelőkelőbb pozíciót elérő hazai versenyző az ötödik helyen célba érkezett Lovassy Krisztián volt.

„Viszonylag korán, négyszáz méterre nyitottam a sprintet, iszonyatosan nagy pofaszél volt az utolsó ötszáz méteren” – hangsúlyozta az MTI kérdésére a magyar bajnok, aki összetettben 20. lett 44 másodperc hátránnyal. Lovassy nem titkolta, hogy elégedetlen idei Tourjával, mert összetettben dobogóra szeretett volna állni.

„Ha a siófoki szakasz után a zsűri kicsit jobban észnél van, akkor két magyar van a dobogón, nem egy” – utalt a csütörtöki etapra a magyar sportoló, amikor a hajrában kicsúszott, s 38 másodperc hátrányt szedett össze.

TOUR DE HONGRIE
5. szakasz, Jászberény-Budapest, 112 km:

1. Scott Sunderland (ausztrál, IsoWhey Sports SwissWellness) 2:33:45 óra
2. Meron Teshome (eritreai, Bike Aid) azonos idővel
3. Carlos Alzate Escobar (kolumbiai, United Healthcare) a. i.
...5. Lovassy Krisztián (Team Differdange-Losch) a. i.

Az összetett végeredménye:
1. Daniel Jaramillo (kolumbiai, United Healthcare) 13:53:43 óra
2. Peák Barnabás (KONTENT-DKSI) 2 másodperc hátrány
3. Tadej Pogacar (szlovén, ROG Ljubljana) 7 mp h.
...20. Lovassy 44 mp h.
24. Dina Márton (magyar, Cube-Csömör) 1:17 p h.
29. Móricz Dániel (magyar, Kőbánya Cycling Team) 2:08 p h.
32. Puskás Dávid (magyar, Kőbánya Cycling Team) 2:17 p h.
36. Fejes Gábor (magyar, Bátorfi-Trek Team) 3:03 p h.
39. Szöllősi Ferenc (magyar, Kontent-DKSI) 3:08 p h.
40. Ruttkay Zoltán (magyar, Bátorfi-Trek Team) 3:08 p h.
43. Pályi Csaba (magyar, Bátorfi-Trek Team) 3:11 p h.
44. Valter Attila (magyar, Cube-Csömör) 3:15 p h.
48. Filutás Viktor (magyar, Kőbánya Cycling Team) 5:44 p h.
49. Holló Botond (magyar, Bátorfi-Trek Team) 5:57 p h.
52. László Attila (magyar, Tipográfia-DeGaVi) 6:53 p h.
53. Kiss Gergely (magyar, Epronex-Bike Hungary) 7:02 p h.
54. Simon Péter (magyar, Epronex-Bike Hungary) 7:03 p h.
55. Buruczki Szilárd (magyar, Cube-Csömör) 7:09 p h.
57. Szarka Gergely (Kontent-DKSI) 7:25 p h.
59. Dina Dániel (magyar, Cube-Csömör) 8:11 p h.
62. Ábrók Norbert (magyar, Epronex-Bike Hungary) 8:52 p h.
64. Kriván András (magyar, Epronex-Bike Hungary) 11:04 p h.
65. Molnár István (magyar, Kőbánya Cycling Team) 11:15 p h.
71. Beregszászi Bence (magyar, Tipográfia-DeGaVi) 14:19 p h.
74. Pápai Ádám (magyar, Tipográfia-DeGaVi) 15:04 p h.
77. Solymosi Márton (magyar, Epronex-Bike Hungary) 15:45 p h.
80. Cser Gábor (magyar, Cube-Csömör) 18:04 p h.

A csapatversenyben:
1. Dimension Data for Qhubeka (dél-afrikai) 41:41:39
2. Team Differdange-Losch (luxemburgi) 41:41:40
3. United Healthcare Pro Cycling Team (amerikai) 41:41:42
4. IsoWhey Sports SwissWellness (ausztrál) 41:41:44
5. Bike Aid (német) 41:43:35
6. Rog Ljubljana (szlovén) 41:43:41
9. Bátorfi-Trek Team 41:50:22
11. Cube-Csömör 41:50:33
12. Kőbánya Cycling Team 41:51:15
13. Kontent-DKSI Cycling Team 41:51:46
14. Epronex-Bike Hungary 42:00:07
16. Tipográfia-DeGaVi 42:11:10

Gyorsasági pontverseny a EUROPCAR Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Scott Sunderland (ausztrál, IsoWhey Swiss Wellness)
Hegyi pontverseny a SLÁGER FM Nagydíjért: 1. (piros mezben) Amanuel Ghebreigzabhier (eritreai, Dimension Data for Qhubeka)
3. Valter Attila (magyar, Cube-Csömör)
A legjobb U23-as versenyző a BRINGAAKADÉMIA Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Peák Barnabás (Kontent-DKSI)
A legjobb magyar versenyző a BIANCHI Nagydíjért: 1. (celeste mezben) Peák Barnabás (Kontent-DKSI)

A VERSENY SZÁMOKBAN
- 1 helikopter dolgozott a közvetítések során.
- 2 másodperc volt a különbség a végelszámolásnál az első két helyezett, a győztes kolumbiai Daniel Jaramillo és Peák Barnabás között. A csúcsot 1937-es verseny tartja, amikor az osztrák Strakati 1035 kilométernyi tekerés után egyetlen másodperccel előzte meg a lengyel Wasiliewskit.
- 2.5 kilométer kordont használtak fel Miskolcon a célnál, míg a többi helyszínen átlagosan 1,5 kilométert.
- 10 etap volt a legtöbb egy versenyen, 1994-ben.
- 18 csapat indult a 2017-es Tour de Hongrie-n, mivel az utolsó pillanatokban két együttes visszamondta a szereplését. A kazah Asztana Track anyagi gondok, míg a bolgár Unieuro Trevigiani-Hemus1896 két versenyzőjének sérülése miatt maradt távol.
- 25 országból érkeztek kerekesek az idén.
- 38. volt az idei a Tour de Hongrie.
- 43 motor kísérte a mezőnyt.
- 80 autó tartozott a karavánhoz.
- 106 versenyző vágott neki az idei magyar körversenynek, ebből 84 érte el a budapesti célt.
- 136 a győztes Jaramillo rajtszáma.
- 280 kilométer volt a Tour de Hongrie történetének leghosszabb szakasza: 1942-ben Budapestről Nagyváradra tekert el a mezőny.
- 430 fő tartozott a karavánhoz.
- 751 kilométer volt az idei viadal össztávja.
- 1300 rendőr biztosította a Tour de Hongrie útvonalát.
- 1393 kilométer volt a leghosszabb össztávja a viadalnak: 1962-ben kilenc szakasz alatt tekertek ennyit a versenyzők.
- 1650 kilométert tett meg átlagosan egy szervezői autó a szombathelyi prológtól a budapesti befutóig.
- 2005-ben volt legutóbb magyar győztese a viadalnak, akkor Lengyel Tamás diadalmaskodott.
- 5 millió forint volt a verseny összdíjazása.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik