Tour de France: Valverde támadott, de Nibali visszavágott

Vágólapra másolva!
2014.07.18. 17:28
null
A szakasz elején az Ukrajna fölött lelőtt repülőgép utasaira emlékezett a mezőny (Fotó: Reuters)
Az összetett versenyben vezető Vincenzo Nibali tovább növelte előnyét a Tour de France 13., hegyi befutóval véget érő szakaszán, amelyet az olasz kerékpáros nyert meg.

 

A Saint-Étienne és Chamrousse közötti majd kétszáz km hosszú szakasz lehetőséget kínált Nibali riválisainak a támadásra. A záró, kiemelt kategóriás hegyen Alejandro Valverde meg is próbált elszakadni az olasztól, ám nem járt sikerrel, nem sokkal később pedig Nibali váltott ritmust, amit a többiek nem tudtak átvenni.

Az Asztana kerekese 10 másodperccel előzte meg a másodikként felérő Rafal Majkát, és 11-gyel a harmadik Leo Königet. Valverde 50 másodperces hátránnyal ért célba, de így is feljött összetettben a második helyre. A harmadik a francia Romain Bardet, aki már majdnem négy és fél perccel van lemaradva Nibalitól.

A nap legnagyobb vesztese az eddig második helyen álló Richie Porte, aki a Chamrousse-on teljesen elkészült az erejével, és az első tízből is kicsúszott összetettben.

TOUR DE FRANCE
13. szakasz, Saint-Étienne–Chamrousse (197.5 km)

1. Vincenzo Nibali (olasz, Astana Pro Team) 5:12:29 óra
2. Rafal Majka (lengyel, Tinkoff-Saxo) 10 másodperc hátránnyal
3. Leopold König (cseh, Team Netapp-Endura) 11 mp. h.
4. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar Team) 50 mp. h.
5. Thibaut Pinot (francia, FDJ.fr) 53 mp. h.
6. Tejay Van Garderen (amerikai, BMC Racing Team) 1:23 perc hátrány
7. Romain Bardet (francia, AG2R La Mondiale) 1:23 p. h.
8. Laurens Ten Dam (holland, Belkin Pro Cycling) 1:36 p. h.
9. Jean-Christophe Péraud (francia, AG2R La Mondiale) 2:09 p. h.
10. Frank Schleck (luxemburgi, Trek Factory Racing) 2:09 p. h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Vincenzo Nibali 56:44:03 óra
2. Alejandro Valverde 3:37 p. h.
3. Romain Bardet 4:24 p. h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik