Tour de France: kizártak két lökdösődő versenyzőt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.24. 23:05
A walesi Luke Rowe-t és a német Tony Martint kizárták a Tour de France országúti kerékpáros-körversenyről a szerdai, 17. szakasz után.

A nemzetközi szövetség (UCI) és a szervezők közleménye szerint az Ineos és a Jumbo-Visma versenyzője fegyelmi vétséget követett el, amikor meg nem engedett módon akadályozta riválisát a Pont du Gard és Gap közötti 200 kilométeres etap során. Martin meglökte Rowe vállát, ő pedig ezt követően megragadta ellenfele nyakát.

Rowe úgy nyilatkozott, csupán annyi történt, hogy csinálták a dolgukat, harcoltak a jobb pozícióért, és a befutót követően sportszerűen kezet fogtak egymással, ezért egyikük sem érdemelte meg a kizárást. Az Ineos menedzsere, Dave Brailsford hihetetlenül keménynek nevezte a döntést, amely ellen fellebbeztek is. Hozzátette, ilyesmi mindennap előfordul a versenyen.

A címvédő és az összetett második helyén álló Geraint Thomas, illetve a mögötte harmadik Steven Kruijswijk is elveszítette egyik csapattársát, hiszen előbbinek Rowe, utóbbinak Martin nem tud segíteni a folytatásban.

Csütörtökön az Embrun és Valloire közötti 208 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a vasárnapi párizsi befutóig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik