Tour de France: a szervezők a halasztáson dolgoznak

Vágólapra másolva!
2020.04.14. 21:40
A szervezők keddi bejelentése szerint a Tour de France országúti kerékpáros körverseny június 27-re tervezett rajtjára biztosan nem kerülhet sor az eredeti időpontban, ezért már dolgoznak a halasztáson.    

A viadalt szervező Amaury Sport Organisation (ASO) ezt azután közölte, hogy Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját, és így július közepéig nem lehet sort keríteni a Tourra nézők előtt.

Korábban a francia sportminiszter felvetette a közönség részvétele nélküli rendezés lehetőségét, de erre reagálva Christian Prudhomme versenyigazgató nemrég leszögezte, „zárt kapus” biztosan nem lesz az idei viadal.

Francia sajtóértesülések szerint a legújabb verzió szerint a viadal augusztus 29-én Nizzából indulna és szeptember 20-án Párizsban, hagyományosan a Champs-Élysées-n zárulna.

A tokiói olimpia jövő nyárra halasztásával felmerült a lehetőség, hogy néhány héttel eltolva akár az olimpia eredeti helyére is kerülhetne a francia körverseny, amely a következő verseny a nemzetközi szövetség (UCI) naptárában a World Tour-viadalok közül. A legmagasabb kategóriájú versenyekből eddig 18 maradt el, köztük az év első háromhetese, a Giro d'Italia, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték volna.

Korábban Ivan Cortina, a Bahrain McLaren kerekese vetette fel annak a lehetőségét, hogy a három nagy körversenyt – a Tour és a Giro mellett az augusztus 14-én induló Vuelta a Espanát – közösen rendezzék meg. Az indítvány mellé állt a világbajnoki ezüstérmes olasz Matteo Trentin – Valter Attila csapattársa a CCC-nél –, aki 21 szakaszos viadal képét vázolta fel, amelyből egyformán hét-hét etap zajlana Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban.

„A közös újrakezdés jegyében Rómából rajtoló, Madridon keresztülhaladó és Párizsban záruló Grand Tour-verseny kiváló lehetőség lenne egyesíteni az embereket egy ilyen szörnyű időszak után” –fogalmazott akkor Trentin.

A Tourhoz hasonlóan a Vueltát is az ASO rendezi, a Giro szervezője ugyanakkor az RCS Sport.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik