Tour de France: 2014 után ismét francia versenyzőn a sárga trikó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.08. 17:53
null
Julian Alaphilippe nyerte meg a harmadik szakaszt, övé a sárga trikó (Fotó: AFP)
A francia Julian Alaphilippe nyerte meg a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny harmadik szakaszát hétfőn, sikerével az összetettben is élre állt.

 

Az idei francia körön utolsóként kezdődött etap Belgiumban: a mezőny Binche-ből vágott neki a 215 kilométeres, egy gyorsasági részhajrát és négy kategorizált emelkedőt tartalmazó távnak.

Rögtön az etap elején ötfős szökevénycsoport tekert el. Negyvennyolc kilométerrel a cél előtt a szökevények közül a belga Tim Wellens támadott, s míg társait az utolsó 30 kilométerre fordulva befogták, a Lotto-Soudal versenyzője kitartott, és az utolsó hegyi részhajrát követően érték be. Így is Wellens lesz a pöttyös trikó viselője, miután a negyedik és a három harmadik kategóriás emelkedőt is megnyerte a szakaszon. Az utolsó kategorizált emelkedőn a sárga trikós holland Mike Teunissen leszakadt, a tavalyi legjobb hegyi menő, Julian Alaphilippe viszont 15 kilométeres támadást indított. Magabiztos fölénnyel nyerte meg az Épernay-ben záruló szakaszt, és átvette a sárga trikót a közel ötperces lemaradással beérkező Teunissentől. A Franciaországba visszatérő Touron így öt év után viselheti újra francia kerékpáros a sárga trikót – legutóbb 2014-ben, Tony Gallopin hordta franciaként a maillot jaune-t.

OptaJean on Twitter

2014 - Julian Alaphilippe is the first French rider to hold the yellow jersey of the Tour de France since Tony Gallopin on 14th July 2014. Champagne. #TDF2019



A szakasz második helyét az ausztrál Michael Matthews, a harmadikat a belga Jasper Stuyven szerezte meg.

Kedden a Reims és Nancy között 213.5 kilométer vár a mezőnyre, amely összesen 3460 kilométert teljesít a július 28-i párizsi befutóig.

TOUR DE FRANCE
3. SZAKASZ, BINCHE–ÉPERNAY, 215 KM

1. Julian Alaphilippe (francia, Deceuninck-Quick-Step) 4:40:29 óra
2. Michael Matthews (ausztrál, Sunweb) 26 mp hátrány
3. Jasper Stuyven (belga, Trek-Segafredo) azonos idővel
...
80. Mike Teunissen (holland, Jumbo-Visma) 4:54 p h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA

1. Alaphilippe 9:32:19 óra
2. Wout Van Aert (belga, Jumbo-Visma) 20 mp h.
3. Steven Kruijswijk (holland, Jumbo-Visma) 25 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik