Tour: Armstrong szerint dopping nélkül nem is lehet nyerni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 11:08
null
A későbbi győztes Bradley Wiggins a 99. Tour de France befutóján <br />– Lance Armstrong szerint dopping nélkül képtelenség nyerni (Fotó: Action Images)
Az ötszörös Tour de France-győztes Bernard Hinault nem érti, hogy miért kell 15 évvel ezelőtti doppingeseteket néhány nappal a 100. Tour előtt „előásni”. Szerinte ez árt a Francia körversenynek.

 

Hinault – a cyclingnews szerint – a Europe 1 rádiónak elmondta: egyetlen más sportágra sem jellemző, hogy több mint egy évtizedes csalásokat éppen az év legrangosabb viadala előtt hoznak nyilvánosságra. Kiemelte: ő is harcol a dopping ellen, most inkább az időzítést nem érti.

ARMSTRONG SZERINT DOPPING NÉLKÜL NEM MEGY
A doppingolás miatt örökre eltiltott és hét Tour de France-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong szerint lehetetlen tiltott szer nélkül nyerni a Francia kerékpáros körversenyen.

A 41 éves amerikai bringás a Le Monde című lapnak egy nappal a 100. Tour rajtja előtt adott nyilatkozatában elmondta: versenyfüggő, hogy kell-e a sikerhez a dopping, ám a Touron nem lehet győzni tiltott szer használata nélkül.

Az évtizedes csalását ez év elején elismerő Armstrong szerint az is jelzésértékű, hogy miután az ő nevét törölték a győztesek közül az 1999 és 2005 közötti időszakban, senki sem emelte fel a szavát, hogy fel akar kerülni a listára.

„Olyan, mintha meg akarnák ölni a Tourt” – fogalmazott az 1978-ban, 1979-ben, 1981-ben, 1982-ben és 1985-ben bajnok Hinault, aki mellett csak a szintén francia Jacques Anquetil (1957, 1961, 1962, 1963, 1964), a belga Eddy Merckx (1969, 1970, 1971, 1972, 1974) és a spanyol Miguel Indurain (1991, 1992, 1993, 1994, 1995) tudott ötször diadalmaskodni a viadalon.

Hozzátette: a centenáriumi kiírást eleve beárnyékolja, hogy a doppingolását beismerő amerikai Lance Armstrongot az év elején megfosztották hét bajnoki címétől.

Aztán e hét elején hozták nyilvánosságra, hogy egy 2004-ben újraelemzett 1998-as mintában eritropoetint (EPO) találtak, és a sajtó értesülése szerint ezt Laurent Jalabert, a 90-es évek egyik legjobb francia bringása produkálta. Az eset kapcsán a Vuelta a Espanán 1995-ben diadalmaskodó, két évvel később pedig egyéni időfutam-világbajnok Jalabert jelezte: lemond az idei Touron vállalt szakkommentátori felkéréséről.

 

TOUR DE FRANCE
A GYŐZTESEK LISTÁJA 1991-TŐL
1991: Miguel Indurain (spanyol)
1992: Indurain
1993: Indurain
1994: Indurain
1995: Indurain
1996: Bjarne Riis (dán)
1997: Jan Ullrich (német)
1998: Marco Pantani (olasz)
1999–2005: Lance Armstrong (amerikai) kizárása után nem hirdettek győztest
2006: Óscar Pereiro Sio (spanyol)
2007: Alberto Contador (spanyol)
2008: Carlos Sastre (spanyol)
2009: Contador
2010: Andy Schleck (luxemburgi)
2011: Cadel Evans (ausztrál)
2012: Bradley Wiggins (brit)
A TÖBBSZÖRÖS GYŐZTESEK
5: Jacques Anquetil (francia) 1957, 1961, 1962, 1963, 1964
Eddy Merckx (belga) 1969, 1970, 1971, 1972, 1974
Bernard Hinault (francia) 1978, 1979, 1981, 1982, 1985
Miguel Indurain (spanyol) 1991, 1992, 1993, 1994, 1995
3: Philippe Thys (belga) 1913, 1914, 1920
Louison Bobet (francia) 1953, 1954, 1955
Greg LeMond (amerikai) 1986, 1989, 1990
2: Lucien Petit-Breton (francia) 1907, 1908
Firmin Lambot (belga) 1919, 1922
Ottavio Bottecchia (olasz) 1924, 1925
Nicolas Frantz (luxemburgi) 1927, 1928
Andre Leducq (francia) 1930, 1932
Antonin Magne (francia) 1931, 1934
Sylvere Maes (belga) 1936, 1939
Gino Bartali (olasz) 1938, 1948
Fausto Coppi (olasz) 1949, 1952
Bernard Thevenet (francia) 1975, 1977
Laurent Fignon (francia) 1983, 1984
Alberto Contador (spanyol) 2007, 2009
AZ EDDIGI TOUR DE FRANCE-GYŐZELMEK MEGOSZLÁSA ORSZÁGONKÉNT
36: Franciaország
18: Belgium
12: Spanyolország
9: Olaszország
5: Luxemburg
3: Egyesült Államok
2: Hollandia, Svájc
1: Ausztrália, Dánia, Írország, Nagy-Britannia, Németország
A TOUR „LEGJEI”
A legtöbb szakaszgyőzelmet elérő versenyző: Eddy Merckx (belga) 34
A legtöbbször állt rajthoz: George Hincapie (amerikai) 17 (1996–2012)
A legtöbbször ért célba: Joop Zoetemelk (holland) 16 (1970–1973, 1975–1986)
Legtöbb szakaszgyőzelem egy versenyen: 8, Charles Pelissier (francia, 1930), Eddy Merckx (1970, 1974), Freddy Maertens (belga, 1976)
Legtöbb szakaszgyőzelem sorozatban: 5, Francois Faber (luxemburgi), 1909
A hegyi pontverseny legjobbja (pöttyös trikó): 7 győzelem, Richard Virenque (francia)
A mezőnypontverseny legjobbja (zöld trikó): 6 győzelem, Erik Zabel (német)
Legtöbb induló: 210, 1986-ban
Legkevesebb induló: 60, 1903-ban, 1905-ben és 1934-ben
Legtöbb célba érkező: 170, 2010-ben
Legkevesebb célba érkező: 11, 1919-ben
Legfiatalabb Tour-győztes: Henri Cornet (francia), 1904-ben 19 évesen és 50 hetesen
Legidősebb Tour-győztes: Firmin Lambot (belga), 1922-ben 36 évesen és 4 hónaposan
Legkisebb különbségű Tour-győzelem: Greg LeMond (amerikai)–Laurent Fignon (francia) 8 mp, 1989
Legnagyobb különbségű Tour-győzelem: Maurice Garin (francia)–Lucien Pothier (francia) 2:49:45 ó, 1903
A leggyorsabb Tour: 41.654 km/óra átlagsebesség, 2005
A leglassabb Tour: 24.056 km/ó átlagsebesség, 1919
A leggyorsabb szakasz: 50.355 km/ó átlagsebesség, Laval–Blois, 194.5 km, Mario Cipollini (olasz), 1999
A leggyorsabb egyéni időfutam: 54.676 km/ó átlagsebesség, Fromentine–Noirmoutier-en-l’Ile, 19 km, David Zabriskie (amerikai), 2005
A leggyorsabb csapatidőfutam: 57.32 km/ó átlagsebesség, Tours–Blois, 67.5 km, Discovery Channel (amerikai), 2005

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik