Koronavírus: törölték a Strade Bianche olasz kerékpárosversenyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.05. 13:38
null
Törölték a 2020-as Strade Bianche-t (Fotó: AFP)
A koronavírus-járvány miatt törölték a szombati Strade Bianche egynapos olasz országúti kerékpárosversenyt - közölte a cyclingnews.com szakportál.

 

A versenyt szervező RCS Sport, illetve a helyi hatóságok csütörtök délelőtti tanácskozásán hozták meg a döntést. Az élvonalat jelentő World Tour kategóriából több csapat is jelezte: a következő hetekben szünetet tart, így a Siena környéki viadalt is kihagyták volna. Arra, hogy későbbi időpontban pótolják-e a versenyt, nem tért ki a weboldal. Bizonytalan a megrendezése a következő hetek olaszországi versenyeinek, köztük a jövő szerdán kezdődő tirrén-adriai viadalnak, illetve az öt legnagyobb egynapos viadal egyikének, a március 21-ére tervezett Milánó–Sanremónak is.

Az olasz kormány szerdán elrendelte a közoktatási intézmények és egyetemek bezárását, valamint azt, hogy egy hónapig minden sportesemény zárt kapus legyen. Az országúti kerékpárban azonban nehéz korlátozni az érintkezést a versenyzők, stábtagok és szurkolók között.

A koronavírus igazolt fertőzöttjeinek száma Olaszországban szerda estére meghaladta a 2700-at, míg a halottak száma elérte a 107-et.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik