Kerékpár: Van der Breggen duplázott az országúti vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 18:11
null
Anna van der Breggen (középen) révén sorozatban negyedszer született holland siker a vb női mezőnyversenyében (Fotó: AFP)
Anna van der Breggen duplázott az országúti kerékpárosok imolai világbajnokságán, mivel az időfutamban elért sikerét követően szombaton szóló szökésből diadalmaskodott a női mezőnyversenyben is, melyben Vas Kata Blanka az 54. helyen ért célba.

A szombati viadalon az imolai autóverseny-pálya körül kialakított 28.8 kilométeres útvonal ötszöri megtétele, 143 kilométeres táv és mintegy 2800 méter szintkülönbség várt a mezőnyre. Amelyben az előzetes várakozásokhoz képest némi meglepetésre benne volt a címvédő holland Annemiek van Vleuten, mindössze bő egy héttel azután, hogy a női Girón egy bukásban eltört a bal csuklója.

Ott volt a 145 rajthoz álló között az országúti mezőnyversenyben és hegyikerékpárban is felnőtt magyar bajnok Vas Kata Blanka is, aki terepkerékpárban ugyancsak remekel. A 19 éves és 23 napos Vas az elmúlt időszakban a három szakág korosztályos világ- és kontinensbajnokságain többször is szállított top 10-es eredményeket, ezúttal pedig a felnőttmezőny legfiatalabb tagjaként szerepelt a procyclingstats szakportál adatai szerint.

A hosszú időn át eseménymentes viadalon a táv felére közel két és fél perces előnyt alakított ki egy nagyobb csoport, ám a mezőnyt uraló hollandok – soraikban négy korábbi világbajnokkal – némi kivárás után meghúzták hátul a főmezőnyt, és 43 kilométerrel a cél előtt összezárt a főcsoport. Rögtön ezután a csuklókötéssel versenyző Van Vleuten tempóváltása szét is robbantotta azt, és sokakkal egyetemben az eddig taktikusan, szépen helyezkedő Vas is leszakadt. Az esélyesek néhány fős csoportját aztán „betámadta” a csütörtökön időfutamban vb-címet nyerő Anna van der Breggen – bő 40 kilométer volt hátra ekkor –, és majdnem két perccel eltávolodott üldözőitől az utolsó kör megkezdésére.

Tavalyhoz hasonlóan ezúttal is szóló szökés ért világbajnoki címet, a 30 esztendős Van der Breggen magabiztosan vitte végig a támadását, és 2018 után másodszor lett világbajnok a mezőnyversenyben.

Egyben a nőket tekintve 25 év szünet után hajtott végre olyan bravúrt, hogy egy világbajnokságon mindkét számot megnyerte a felnőtteknél. Van der Breggen győzelme azt is jelenti, hogy egymást követő negyedik évben született holland siker a női mezőnyversenyben.

Az üldözők közül az utolsó emelkedőn támadott az Európa-bajnok Van Vleuten és az Eb-ezüstérmes Elisa Longo Borghini, elszakadtak riválisaiktól, és egymás között rendezték le a második helyért folyó párharcot. Ebben végül – akárcsak az augusztusi kontinensviadalon – a holland bizonyult jobbnak, és kilenc nappal csuklótörése után a kordon mellé bebújva lesprintelte olasz vetélytársát. Vas 14 perc lemaradással az 54. helyen ért célba.

Vasárnap a férfiak mezőnyversenyével zárul a vb, a 258.2 kilométeres, közel 5000 méter szintkülönbségű viadalon a Tour de Hongrie-győztes Valter Attila képviseli a magyar színeket.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROS-VB, IMOLA
Női mezőnyverseny (143 km)
Vb:
Anna van der Breggen (Hollandia) 4:09.57 óra
2. Annemiek van Vleuten (Hollandia) 1:20 perc hátrány
3. Elisa Longo Borghini (Olaszország) azonos idővel
...54. Vas Kata Blanka 14:01 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik