Kerékpár: négyéves eltiltást kapott két osztrák versenyző

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.27. 19:10
Címkék
Két osztrák kerékpáros négyéves eltiltást kapott, amiért részesei voltak a több sportágat érintő nemzetközi vérdoppingügynek.

Az osztrák doppingellenes testület csütörtökön kihirdetett ítélete Georg Preidlert és Stefan Deniflt szankcionálta, akik mindketten Grand Tour-versenyeken vettek részt és az osztrák országúti válogatott tagjai is voltak a 2016-os riói olimpián.

A bizottság szerint Denifl 2014 júniusától 2018 végéig, míg Preidler tavaly február és december között élt vérdoppinggal. Az eltiltás ellen négy héten belül fellebbezési joguk van a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).

A nemzetközi szövetség (UCI) már márciusban előzetesen eltiltotta őket, miután felmerült a gyanú, hogy kapcsolatban álltak a február végi északisí-világbajnokságon kirobbant doppingbotrány központi figurájának tartott német orvossal.

A seefeldi északisí-vb-n végrehajtott doppingrazzia során február végén öt sífutót vettek őrizetbe, majd március 20-án a müncheni ügyészség közölte, hogy nyolc nemzet 21 sportolóját – öt sportágból – gyanúsítják vérdoppingolással, s ők valamennyien kapcsolatban álltak az ügy központi figurájának tartott Mark Schmidt orvossal.

A sífutókon kívül a két osztrák kerékpáros az első, akiknek bebizonyosodott a doppingvétsége. További hat bringást, köztük a 2015-ben visszavonult olasz Alessandro Petacchit is azzal vádolnak, hogy kapcsolatban lehettek az üggyel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik