Kerékpár: műtét után súlyos, de stabil a nagyot bukó holland állapota

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 15:14
null
A bukás pillanata (Fotó: Getty Images)
Öt és fél órás műtét után súlyos, de stabil a holland bajnok Fabio Jakobsen állapota, aki sprintbefutóban hatalmasat bukott a lengyel országúti kerékpáros-körverseny szerdai nyitó szakaszán.

 

A Slaski és Katowice közötti közel 196 kilométeres etap hajrájához érkezve, miközben a sprinterek vetélkedtek a győzelemért, a holland Dylan Groenewegen mintegy 75 kilométer/órás sebességnél nem hagyott elég helyet a kordonok mellett a mögüle érkező honfitársának, aki több kordont és egy ott álló útvonalbiztosítót felborítva az út mellé zuhant.

A célba érkezők közül többen is átestek a szintén bukó Groenewegenen, aki ugyan megnyerte a szakaszt, ám utólag a zsűri kizárta a versenyből, a nemzetközi szövetség (UCI) pedig honlapján bejelentette: az „elfogadhatatlan” eset után vizsgálatot indít. A lengyel ügyészség is vizsgálatot rendelt el az ügyben, Groenewegen csapata, a Jumbo-Visma pedig bocsánatot kért, hangsúlyozva: „az ehhez hasonló bukásoknak nem szabadna megtörténniük".

Az etapsikert Jakobsennek ítélte a zsűri, míg a Deceuninck - Quick-Step 23 éves bringását súlyos-életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította a sosnowieci Szent Borbála kórházba, ahol megműtötték a koponyáját és az arcát.

Pawel Gruenpeter, az intézet igazgatóhelyettese csütörtökön közölte: az éjszakai beavatkozás a körülmények miatt nehéz volt – korábbi sajtóhírek arról számoltak be, hogy Jakobsen szájpadlása átszakadt, ami megnehezítette az intubálást –, ám komplikációk nem léptek fel.

„Nincs közvetlen életveszélyben” – idézte az orvost az ESPN weboldala. Hozzáfűzte: Jakobsen agya és gerince nem sérült, és a csütörtöki nap folyamán megkísérlik felébreszteni a kómából.

Czeslaw Lang versenyigazgató tájékoztatása szerint az útvonalbiztosító fejsérülést szenvedett, állapota stabil.

A viadalon induló három magyar – Valter Attila (CCC), Kusztor Péter (Novo Nordisk) és Peák Barnabás (Mitchelton-Scott) – egyike sem volt érintett a bukásban.

Napra pontosan egy esztendővel Jakobsen balesete előtt, tavaly augusztus 5-én Bjorg Lambrecht vesztette életét a lengyel körversenyen: a 22 éves belga kerékpáros két nappal korábban bukott szakasz közben.

Card

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik