Kerékpár: lezárták a Froome elleni eljárást, indulhat a Touron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 12:04
null
Froome ott lehet a Tour július 7-i rajtján (Fotó: AFP)
Egy napja még az a hír járta, hogy a Tour de France szervezői nem engedik elindulni a doppinggyanúba keveredett címvédőt, hétfőn azonban a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) közleményben jelezte, hogy lezárta Chris Froome elleni eljárást.

 

 

Froome a 2017-es Vuelta során akadt fenn egy doppingvizsgálaton, miután szervezetében a megengedettnél jóval nagyobb mennyiséget találtak az orvosi külön engedéllyel használható salbutamolból. Ugyanakkor a WADA szabályai lehetővé teszik, hogy a sportoló bizonyítsa, hogy az abnormális eredmények a megengedett használat következményei, s ebben az esetben nem minősül doppingvétségnek.

Az UCI fegyelmi eljárást indított Froome ellen, aki pontos információkat kért a WADA-tól a salbutamollal kapcsolatosan, mert 2018. június 4-én benyújtotta a doppingeredményre vonatkozó magyarázatot, amelyhez további szakértői bizonyítékokat csatolt.

A kerékpáros-szövetség a WADA szakértőivel egyeztetve részletesen megvizsgálta a bizonyítékokat, és június 28-án úgy határozott, hogy Froome mintaeredményei nem minősülnek doppingolásnak, így lezárta az ellene folytatott eljárást.

„Hálás vagyok és megkönnyebbültem, hogy végül minden jól zárult, érzelemgazdag kilenc hónap áll mögöttem. Köszönöm mindenkinek, aki támogatott és hitt bennem” – nyilatkozta a brit versenyző, aki eddig négyszer győzött a Touron: 2013-ban, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben.

A szervezőbizottság vezetője, Christian Prudhomme nem sokkal később bejelentette, hogy részükről is zöld jelzést adnak a brit kerekesnek. „Az illetékes hatóság beszüntette az eljárást, így minden további egyeztetés tárgytalanná vált. Sajnálom, hogy az utolsó pillanatban került erre sor” – mondta a versenyigazgató.

 




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik