Kerékpár: Katona Kálmánt választották az MKSZ elnökévé

Vágólapra másolva!
2012.12.16. 13:26
Tisztújító közgyűlést tartott december 15-én a hazai kerékpáros ernyőszervezet. A Magyar Kerékpársportok Szövetsége (MKSZ) a következő olimpiai ciklusra – új elnökség élén – Katona Kálmánt választotta a szervezet vezetőjévé; cél az egységes szövetség kialakítása.
A Csepelen tartott, kora estébe húzódó közgyűlésen az MKSZ 103 tagegyesülete összesen 68 mandátumot tudott kiállítani. Az eseményt az összefogás jellemezte; az új elnökségben mindegyik szakág képviselője helyet kapott – alelnöki szinten is.

A leköszönő elnök, Madarász Gábor napirend előtti felszólalásában kiemelte, hogy a sportág bekerült a 2013-ban jelentős állami (összesen 10-15 milliárd forint) támogatásban részesülő sportágak közé, ennek megfelelően szakmai program került a kormányzat elé.

A tisztújítás során az MKSZ alelnökei Törzsök Zsolt (országút), Nagy Ádám (hegyikerékpár) és Somogyi Miklós (bmx); elnökségi tagjai Sutkó Mihály (országút) és Schettrer Zsolt (triál és extrém) lettek. A felügyelő bizottság élére Kovalóczy Áron kapott bizalmat, a tagok Gyurján János és Szatmári Csaba. Katona Kálmán – korábbi közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter – egyben a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség elnöki tisztét is betölti 2012 áprilisától.

Katona Kálmán székfoglalójában célként kiemelte a szakágak gyakorlatban is megvalósuló összefogását, hangsúlyozta a verseny- és szabadidősport felvirágoztatását, az utánpótlás-nevelés és a mindennapos testnevelés fontosságát, a sportág e területekbe, programokba való bekapcsolódását; az egycsatornás kapcsolat kialakítását a Magyar Olimpiai Bizottsággal és a Nemzetközi Kerékpáros-szövetséggel, továbbá a médiában való megjelenések mennyiségének növelését.

Az eseményen Somogyi Miklós, a Magyar BMX Cross-Triál Szövetség elnökének tájékoztatása – amely a bmx-esek jogi helyzetét elemezte – után a közgyűlés megszavazta a szövetség felvételét az MKSZ tagjai sorába.

A napirendi pontok közt elhangzott tagrevízióval kapcsolatos beszámoló, a 2012-es költségvetés, valamint a 2013. évi, Magyar Olimpiai Bizottság részére megküldött kerékpáros fejlesztési koncepcióterv költségvetésének elfogadása. Utóbbi dokumentum a szakágak összefogásának jeleként, a három szakági elnök – Katona Kálmán, Törzsök Zsolt és Somogyi Miklós – aláírásával, közös megegyezésével került leadásra.

A közgyűlés határozott a MOB és az UCI (Nemzetközi Kerékpáros-szövetség) előírásaival, elvárásaival összhangban lévő, alapszabály-módosító közgyűlés kiírásáról, amelyre 2013. március 9-én kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik