Jakobsen a bukásával végződő szakaszon (Fotó: AFP)

Az első szakaszt hivatalosan Jakobsennek ítélte a zsűri, a 23 éves bringást súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállította a sosnowieci Szent Borbála kórházba, ahol öt és fél órán keresztül operálták: megműtötték a koponyáját és az arcát.

Pawel Gruenpeter, az intézet igazgatóhelyettese csütörtökön közölte: az éjszakai beavatkozás a körülmények miatt nehéz volt – korábbi sajtóhírek arról számoltak be, hogy Jakobsen szájpadlása átszakadt, ami megnehezítette az intubálást –, ám komplikációk nem léptek fel.

„Nincs közvetlen életveszélyben” – idézte az orvost az ESPN weboldala csütörtökön. Hozzáfűzte: Jakobsen agya és gerince nem sérült, de egyelőre még mesterséges kómában tartják.

Ebből végül péntek kora délután sikeresen ébresztették fel, a lengyel körverseny szervezői erről szűkszavú Twitter-bejegyzésben számoltak be.

„Jó híreink vannak a sosnowieci kórházból! Fabio Jakobsent felébresztették a mesterséges kómából. Állapota jó!” – áll a rövid bejegyzésben.

Az AP hírügynökség arról számol be Jakobsennel kapcsolatban, hogy a holland eszméleténél van, maga mozgatja a végtagjait és önállóan lélegzik. Dr. Gruenpeter szerint a holland sportoló körülbelül két hét múlva hagyhatja el az intézményt,