Az eredeti tervek szerint Budapest lett volna a befutó helyszíne, ám mivel a szervezők az augusztus 20-i ünnepi események miatt nem tudtak megállapodni a fővárossal a közterületek használatáról, más helyszínt kellett keresniük a legrangosabb magyarországi nemzetközi körverseny utolsó etapjához.

A szervezők csütörtöki közleményéből kiderül, hogy mivel a negyedik szakasz Miskolcon ér véget, olyan észak-magyarországi városokkal vették fel a kapcsolatot, amelyek idén vagy 2019-ben Tour de Hongrie-célvárosként szóba kerültek, Kazincbarcika pedig a jövő évre már leadta a célvárosi pályázatát.

Az M4 Sport csatorna műsorrendjéhez igazodva augusztus 19-én, vasárnap 12.40-kor lesz a rajt, a nézők pedig 14 órakor kapcsolódhatnak be a közvetítésbe. A versenyzők Kazincbarcika–Edelény–Szendrő–Jósvafő–Aggtelek útvonalon hajtanak a határ irányába, majd a jósvafői emelkedőt követően Aggtelektől Felsőnyárádon át dél felé vezet a szakasz útvonala Kazincbarcikáig. Itt öt, egyenként 6 kilométeres városi kör vár még a mezőnyre. A cél a városháza és a nemrég átadott Don Bosco Sportközpont közötti területen lesz – számol be a kommüniké.

A 2018-AS TOUR DE HONGRIE ÚTVONALA
augusztus 14.: prológ: egyéni időfutam, Siófok, 4 km
augusztus 15.: 1. szakasz: Balatonalmádi–Keszthely, 160 km
augusztus 16.: 2. szakasz: Velence–Székesfehérvár, 170 km
augusztus 17.: 3. szakasz: Cegléd–Hajdúszoboszló, 210 km
augusztus 18.: 4. szakasz: Karcag–Miskolc, 178 km
augusztus 19.: 5. szakasz: Kazincbarcika–Kazincbarcika, 127 km